Ha úgy teszünk, mintha a fasizmus történelmi kivétel lett volna, nem érthetjük meg, mi táplálja ma is
A fasizmus mint történelmi jelenség folytonosságot mutat a nyugati kultúrával.
A fasizmus mint történelmi jelenség folytonosságot mutat a nyugati kultúrával.
A közvélemény és Nemes Jeles László úgy tesz, mintha az itt élő palesztin, arab, de a tágabb muszlim közösség fájdalma sem lehetne őszinte, mintha az ő gyászuk kevesebbet érne, mint másoké.
Tommy Robinson tarol, Starmer miniszterelnök álmodozik, és jobbra tolódik, a corbynista baloldal pedig nagyjából az összes tizenegyest kihagyja egy rendkívül kedvező terepen. De mi lesz így a britekkel?
Németországban a ’60 évek végén egy egész generáció lázadt náci apáik, nagyapáik világa ellen. Egyikük maga is náci lett.
A rendőri eljárás és a lakossági panaszok ellenére is vígan működik a 7. kerületi náci bolt.
Az 1944-es józsefvárosi felkelés emlékezetének megítélését nem lehet a magyar antifasizmus történelmi megítélése nélkül megérteni. Gazdag Péter esszéjének második részét közöljük.
150 évvel ezelőtt, 1875. március 2-án született Jászi Oszkár, a magyarországi polgári radikalizmus alapító politikusa és társadalomtudósa. Mi az, ami nélküle elképzelhetetlen lenne a modern magyar államban?
A náci kormány megbuktatását sürgettő Cristoph Probstot, Hans Schollt és Sophie Schollt guillotinnal végezték ki.
„Nem igazán bántották. Fizikailag. Csak megmutatták, hogy képesek rá.” Személyes ihletésű írás a „Becsület napja” alkalmából.
A sötétség az összeomlás zűrzavarában biztonságot és erőt ígér, a társadalmi hierarchiák, előnyök és kiváltságok megőrzését és bebetonozását a kirekesztettekkel szembeni erőszakon keresztül. Mit kínálhatunk erre válaszul?