Ha műfaj a coming out, hol helyezhető el az irodalom területén belül?
Hogyan olvassuk Rakovszky Zsuzsa, Kiss Tibor Noé, vagy Nádasdy Ádám queer szövegeit?
Hogyan olvassuk Rakovszky Zsuzsa, Kiss Tibor Noé, vagy Nádasdy Ádám queer szövegeit?
Sajnos a legnagyobb probléma nem a képmutatás, hanem az, hogy a nőket rendszeresen megszégyenítik.
A Deppnek kedvező ítélet hatása egyelőre beláthatatlan, de az már most egyértelmű, hogy felerősödtek az erőszakot lekicsinyítő, az erőszak áldozatait megkérdőjelező, sőt kigúnyoló, cinikus és kárörvendő hangok.
Ma sem azt kéri számon a Heti Hetesen senki, hogy provokatív, kritikus, gúnyos vagy neadjisten elfogult lett volna az a hang, amely a védjegyévé vált, hanem azt, hogy nem ismert ebben mértéket és következetességet, és ezzel máig nem néz szembe.
Érdemes magunkban újra meg újra tudatosítani, hogy mindaddig, amíg a kereskedelmi érdekek azt kívánják, hogy egy híres pár szakítása naponta 5 hírt generáljon, és ebben a nagyobb hatalommal bíró férfinak nagyobb felület jut, addig a nőkről való beszéd sem tud érdemben változni.
Ha valaki depressziós (tanult vagy sem), nem neki magának kell ezt diagnosztizálnia, és nem neki kell a saját maga által felállított diagnózis alapján kezelnie a problémát, még akkor sem, ha ennek lehetőségéről egyébként előzetesen tájékoztatták.
Az erőszak úgy relativizálódik a szemünk előtt, hogy tulajdonképpen már észre sem vesszük. Beépül a mindennapjainkba, elfogadjuk, hogy egy nő halálának ügyében már csak a férfi összeomlása a téma, elfogadjuk, hogy a kőbányai események már csak a kőbányai önkormányzatról szólnak, és nem egy utcán élő férfiról, akin erőszakot tettek.
A kereskedelmi tévé reggeli műsora azzal reklámozza a tizenhárom éves Dorinát, hogy az ismertség érdekében sokszor bizony „kihagyja a sulit”. Szalóki felháborodott, és levelet írt.
A cikk Kerényi és szerettei sérelmeit sorolja, és meg sem említi, hogy esetleg igazak is lehetnek a vádak. Ez így nem más, mint mosdatás. Ahogy tények híján egy ellenkező címlap se lenne más, mind vádaskodás.