„Van férje, nem? Vagy nem tőle van?”- 100 magyar nő a magyarországi terhességmegszakításról
„Legszívesebben kiszaladtam volna a kórházból, csak tudtam, hogy nem tehetem meg”.
„Legszívesebben kiszaladtam volna a kórházból, csak tudtam, hogy nem tehetem meg”.
Az olvasó végigkíséri a fiatal Annie Ernaux-ot az abortuszért folytatott harcban, a bizonytalanságban és a kétségbeesésben.
12 hétről 18 hétre emelné a terhesség megszakításának határidejét.
Leginkább nők és gyermekek menekülnek Ukrajnából hazánkba, a kormány mégsem biztosít specifikus ellátást és védelmet számukra. Egy év után is méltatlan ellátás fogadja őket.
A Pintér Sándor által bevezetett abortuszszigorítás ellen tüntetőket kérdeztük.
Ehelyett Dúró Dóra inkább azért „kérdezte fel” (vagy inkább alá) a miniszterelnököt, mert szerinte a magyar nők továbbra sem szülnek eleget.
A büntetésként keretezés és a hibáztatás olyan mérgező légkört teremtenek a társadalom egészére nézve, amely csak azt erősíti a nőkben, hogy ők a felelősek azért, amiért a rendszer cserben hagyta őket.
A fejlettebb diagnosztikai eszközök lehetővé teszik, hogy a várandós nő előbb kapjon információt születendő gyermekéről. Hogy milyen logika szerint következik ebből a nők lelki terrorizálása és megalázása, azt csak a minisztérium tudhatja.
A jogvédők szerint a kormány még nagyobb nyomás alá helyezi a nőket azzal, hogy ujjal mutogat azokra, akik a „női princípium” alázatos beteljesítése helyett önálló, felelős döntést mertek hozni a saját életükről.
A legutóbbi kormányzati álláspont még az volt, hogy a jelenleg hatályos szabályokon nem terveznek változtatást.