Üdvözlünk a Mérce napi véleményrovatának, az AMércének az oldalán. A rovat célja, hogy naponta tudjunk nektek adni egy olyan véleménycikket, ami kitekint a mindennapi megszokott nézőpontokból, új dinamikákat ad a gondolkodásunknak, leveri azokat a falakat, amiket a politika körénk épít.
Tamás Gáspár Miklós eddig magyarul soha meg nem jelent 2009-es interjúját adjuk közre.
A háború kitörésének egy éves évfordulóján érdemes visszatekinteni arra, hogyan dolgozta fel a magyar közélet a konfliktust.
Érdemes elgondolkodni, milyen szakszervezetekre van szükségünk: olyanokra, amelyek tárgyalóasztaloknál döntenek helyettünk a fejünk fölött, vagy amelyek, ha a helyzet úgy kívánja, harcra is készek a terepen.
80 éve ezen a napon végezték ki a hitleri Németország zavarba ejtően bátor ellenállóit.
A testünkhöz és a szexualitásunkhoz való kiegyensúlyozott, örömteli viszonyt nem a sokadik játékszer, a pornóipar vagy a Valentin-napi akciós összepasszoló csipke fehérnemű szett fogja elhozni nekünk.
A Horthy-kultusz Erdélyben csak ártani tud, de azt nagyon. Az, hogy nemrég emlékplakettet állítottak neki, jól mutatja, miféle önsorsrontó csapdába jutott az ottani magyar politikum.
„Vége azoknak az időknek, amikor majd az állam megoldja” – nyilatkozta Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter. De milyen idők jönnek akkor?
Három napja nézünk egy megdöbbentő videót. Nem mintha először történne olyan Budapesten, hogy neonácik és antifasiszták egymásnak esnek, bár jellemzően az előbbiek a kezdeményezők.
A totális rendszerkritika nyelve, programja legalább 30 éve megújíthatatlan, mert nem egyeztethető össze a ma kiépülőben lévő gazdasági-politikai rendszerrel.
Lehet-e a színház a közösségi felszabadítás tere? Az esztétikum leválasztható a politikáról?
