Üdvözlünk a Mérce napi véleményrovatának, az AMércének az oldalán. A rovat célja, hogy naponta tudjunk nektek adni egy olyan véleménycikket, ami kitekint a mindennapi megszokott nézőpontokból, új dinamikákat ad a gondolkodásunknak, leveri azokat a falakat, amiket a politika körénk épít.
Mennyi minden történhetne velünk ezalatt a legkevesebb 10 év alatt: szólhatna ez az idő arról, hogy megtaláljuk az érdeklődési körünket, kialakulnak bennünk a gondolkodás különböző formái, megtapasztaljuk, mit jelent közösségben létezni – tehát készülhetnénk a társadalomban való részvételre, ami nem csak munkából áll.
A felnőtt társadalom felelőssége, hogy a globális techcégek és a gyerekek közötti érdekütközésben kinek az oldalára áll, az ellenszegülő iskolaigazgatók felmentése pedig biztosan nem jó út.
És mit csinált eddig a miniszter?
A szív és az ész húrjain egyszerre próbál játszani az Airbnb-lobbi Terézvárosban, csak hát iszonyú hamisan teszi.
Hogyan jöhetnénk ki jól a Péterfy-ösztöndíj keltette indulatokból?
Egészen megfizethető megoldások is lennének, mégis alig ültetik őket gyakorlatba.
Míg a háborús propaganda blokkolja a komplex gondolkodást, sematizál és butít, addig számos realista alkotás segít bennünket megérteni a mélyebb összefüggéseket. Andor László jegyzete azokhoz szól, akik szeretnének valamit azért, hogy a múlt borzalmai ne ismétlődjenek meg.
A reptér megvásárlása, a kormányzati negyed megvásárlása és más gigaprojektek mellett ennyire nem jut pénz a kórházakra?
„Nagyvárosba mentem, idegen lettem.” Milyen árat kell megfizetniük mobilitásukért az osztályváltóknak, és miért? Milyen megtartó közösségek enyhítik e kínokat?
Gondoskodási munkáról, demenciáról, Szűcs Teri Visszatért hozzám az emlékezet című kötetéről.
