Szalai Erzsébet: Tőke-munka viszony a magyarországi újkapitalizmus autoriter korszakában
A dolgozók akcióinak gyakorisága két szélső esetben növekszik: amikor sokat javul a gazdaság helyzete, és amikor sokat romlik.
Üdvözlünk a Mérce napi véleményrovatának, az AMércének az oldalán. A rovat célja, hogy naponta tudjunk nektek adni egy olyan véleménycikket, ami kitekint a mindennapi megszokott nézőpontokból, új dinamikákat ad a gondolkodásunknak, leveri azokat a falakat, amiket a politika körénk épít.
A dolgozók akcióinak gyakorisága két szélső esetben növekszik: amikor sokat javul a gazdaság helyzete, és amikor sokat romlik.
Na de Ukrajna, nahát az nincs, tehát ukrajnai ember sincsen! Tehát sakk-matt! Hát nem elképesztő?
A magyarországi rendszer célja világos: az elitek feltőkésítése, aminek az árát az egyszerű ember fizeti meg.
Kissinger, aki a náci üldöztetés elől menekült az Egyesült Államokba, szeret úgy tekinteni magára, mint a birodalmi béke, a kegyetlen Pax Americana megvalósítójára.
Már nem csupán Orbán Viktor beszél egy újabb világháború esélyeiről, és nem csak az egyébként uszító és erőszakos kormánypropaganda sürgeti a békét és kongatja a vészharangokat.
A politikai keretrendszer, amelyben szocializálódtunk, képes-e jól leírni azt a valóságot, amely körbevesz minket?
A képlet kicsit bonyolultabb annál, hogy „antikapitalista” az, ami ingyen van, kapitalizmus pedig az, ami működik.
Ha valami gyanúsat látunk, érdemes utánajárni.
TGM nem valamiféle messiás-szerepben áll itt előttünk, hanem éppen az alternatívakeresés, a marxi kommunizmus elméletének újrafogalmazójaként.
A polkorrekt, színvakon megfogalmazott migrációs sérelmek sorolása közben óhatatlanul elfogja az embert annak gyanúja, hogy a baloldalon is megkerülhetetlenné vált az idegenellenesség.