Földrajz, holokauszt és gyarmatosítás
A német tudós által kidolgozott „központi helyek elméletét” először a nácik használták, majd a „gondoskodó imperializmus” jegyében használta az USA.
Magyarországon viszonylag ritkán tekintünk úgy a holokausztra, mint a gyarmatosító ideológiák és gyarmati népirtások Európán belüli folyományára. A „soha többé!” jelszavának hangoztatása ellenére szinte csak elvétve tárgyaljuk, hogy az azóta elkövetett tömeges bűntettek miként viszonyulnak a gyarmatosítás és a Harmadik Birodalom történetéből ismert rasszista politikákhoz.
Áldozatiság és dekolonizáció című sorozatunk ezen kíván változtatni. A sorozat a jelenlegi antirasszista és dekolonizációs mozgósítás értékelését a holokauszt megfelelő keretezésével és összehasonlíthatóságával kapcsolatos viták tanulságaival kapcsolja össze. Az áldozati narratívák felfutásának vizsgálatát
A Mércén megjelent sorozatokat mind egy helyen találod, ha ellátogatsz a Sorozatoldalra!
A német tudós által kidolgozott „központi helyek elméletét” először a nácik használták, majd a „gondoskodó imperializmus” jegyében használta az USA.
Az elismerés történetpolitikájának visszatérése kétségtelenül kihívás és nem veszélytelen, ezt már tudjuk a múltból, és erre utalnak a jelenlegi folyamatok is.
Mivel a közéleti nyilvánosság buborékokká alakult át, az eltemetett rétegeket vizuálisan felszínre hozó helyek hatékonyabban vezethetnek ki az erőszaktól való félelemből, akárcsak a részvételből adódó szorongásból, mint a nyilvános beszéd.
A Terror Háza megnyitása és Kertész Imre Nobel-díja sok tanteremben vert visszhangot, azonban utólag látszik csak igazán, mennyire ez a két esemény alakította a történelmi emlékezetről szóló közbeszédet és azon vitákat, amelyekkel felnőttünk.
A holokauszt az európai birodalmi és gyarmatosító eszmék következménye, a náci rezsim pedig nem az európai civilizáció bukása, hanem szégyenteljes terméke.
A kollaboráció, a társutasság, a kirekesztésből és a jogfosztásból való közvetett vagy közvetlen haszonhúzás mind kényes és mindmáig aggasztóan alulreprezentált kérdései a holokauszt történetírásának.
A náci népirtással foglalkozó emlékezetpolitika a genocídiumot általában nem egy gyarmatosító háború részeként értelmezi. Pedig a Harmadik Birodalom és a 19. és kora 20. századi európai gyarmatosítás között mély összefüggés van.
Az emlékezet a múlt újra- és újra elmesélésének folyamatában születik meg és él, és hatalmi kérdés, hogy a közvetlenül érintetteken kívül más is meghall-e bizonyos elbeszéléseket.
A múlt körüli társadalmi viták jellemző dinamikája az áldozati versengés, amely során az áldozatok nevében fellépő társadalmi szereplők két táborra oszlanak, és saját szenvedésük elismertetését követelik a másiktól, és ezen elismerés hiányát az elnyomás egy formájának (az elismerés megtagadásának) tekintik.