Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A diákok szerint nyomást kell gyakorolni a politikusokra

Szabad sajtó út A tüntetés elején a diákok adtak elő a színpadon. Ezután beszédek hangoztak el.

Aschenbenner Lili a Fridays for Future képviseletében elmondta, összetartó hazáért küzdenek. A kormány döntései nem egyenlőek a nemzettel, a szabadság pedig nem pártpolitikai ügy, jelentette ki. Mozgalmaiknak az a célja, hogy ne kelljen létezniük, a fenntartható jövőért küzdenek.

Ezt követően Perlaki-Borsol Noel az Egységes Diákfront nevében azt mondta, úgy érzi, az ország nem az ő érdekében működik. Azért tüntetnek, hogy szóljanak, köztük azokért is, akik nem szólhatnak. Szabadon szeretnének élni és másokért kiállni.

Ezután a diákvezető a hamarosan sorra kerülő önkormányzati választásokról beszélt.

Arra szólított fel, hogy kérjük számon a képviselőinket, gyakoroljunk nyomást. „Tőlünk is függ, hogy ki ül abban a bársonyszékben.”

Ezután elmondta, a diákszervezetek közösen programjavaslatot dolgoztak ki önkormányzati szinten elérhető programok követelésére, és fővárosi diákparlamentet szeretnének kialakítani.

Schermann Fruzsina az ADOM Diákmozgalom részéről azt mondta, a feladás nem opció, tenni kell a változásért. Büszkék a kidolgozott programra. Azt javasolja, a tenni akarásnak adjunk célt. Aktivizálni kell a társadalmat, a szabadság kis köreit kell létrehozni. Ezért hoztak létre valódi programot.

Kiss Gergő, az Egységes Diákfront tagja az oktatási rendszer igazságtalanságairól és az oligarchák kiváltságairól, különleges elbánásmódról beszélt. Szerinte összeér a szabad oktatás és a szabad Magyarország ügye. A Corvinustól kirúgott Ádám Zoltánról azt mondta, kiállásával legalább azt elérte, hogy a tükörbe tud nézni.