Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Gulyás Márton: az emberek végezzék el azt a feladatot, amit az államtól elvárnak!

Gulyás Márton, a Partizán műsorvezetője azzal a jó hírrel kezdte beszédét, hogy elmondta,  több mint ötven ezren vannak a Hősök terén, majd egy rossz hírrel folytatta: a gyermekvédelmi rendszert a tüntetők máról holnapra nem lesznek képesek megváltoztatni. Arra kéri az embereket, hogy gyakoroljanak nyomást a döntéshozókra, és többre is. Úgy fogalmazott, „a tengernyi feladatból” egy cseppet a tömegnek kell bevállalni:

az Utcáról Lakásba Egyesület együttműködésével egy alapot hoznak létre egy bántalmazott, jelenleg hajléktalanságban élő fiatal lakhatásához, hogy megkaphassa azt a szociális segítséget, amit a magyar állam nem adott meg neki.

Így fogják maguk az emberek elvégezni azt a feladatot, amit az államtól elvárnánk. Ehhez a tüntetésen máris elkezdik gyűjteni a pénzt. Egy közadakozásból viszont még nem lehet megváltoztatni a rendszert, későbbi cselekvésre is szükség van, fejezte be gondolatait Gulyás Márton. Ezután elhangzott a himnusz. A himnusz után Gulyás arra a kezdeményezésre is felhívta a figyelmet, amelyet hat abúzus túlélő indított, és amellyel a többi túlélő számára szeretnének segítséget nyújtani.

Azért tudunk működni, mert a közösségünk hisz abban, hogy fontos megőrizni Magyarország első, csaknem teljes egészében olvasói finanszírozásból felépített és működtetett, független, baloldali hírportálját. Kérünk benneteket, ha tehetitek, támogassatok minket.

Címlapkép: Gulyás Márton felszólalása a kiszolgáltatott gyermekek védelmét szorgalmazó tüntetésen a budapesti Hősök téren 2024. február 16-án. Fotó: Alföldi Dániel István