Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Fancsikai Eszter: bárki gyerekét érheti bántalmazás

Hősök tere Fancsikai Eszter influenszer azzal kezdte beszédét, hogy most nem mint véleményvezér, hanem mint anya kíván szólni az emberekhez, ugyanis bántalmazás bárki gyerekét érheti.

Anyaként örömmel vállalja nap mint nap az ezzel járó feladatokat, takarít, főz stb. De ha biztonságban szeretné tudni a gyerekeit, akkor „ezek szerint a köztársasági elnöknek is kell lennie”.

Felháborítja, hogy azoknak, akiknek állami feladatuk lenne a gyermekvédelem, ezt a feladatot, úgy látszik, nem végzik el.

Ezután azokat az egészségügyben és oktatási rendszerben tapasztalható problémákat sorolta, amik érintik a gyerekeket a „családbarát” országban. K. Endre ügyéről azt mondta, „én ezért börtönbe mennénk”, utalva ezzel a rendszer kegyeltjeinek kivételezettségére, majd azt is hozzátette, az ő ügyvédje nem a bűnöst védené. Azt kérte, emeljük fel a hangunkat, hogy ne ilyen legyen a jövőnk.