Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Orbán nem látott még zűrösebb ügyet a Dunaferrénél

Ez a cikk több mint 1 éves.

Az Inforádió kérdésére Orbán elmondta, a Dunaferr dolgozóin úgy tud segíteni elsősorban a kormány, hogy a környéken létrehoz legalább annyi munkahelyet, mint amennyi veszélybe került. Kiemelte, hogy létesült is egy 2500 munkahelyet adó gyár, egy „dél-koreai cég” jóvoltából (itt a miniszterelnök az SK Innovation a Fejér megyei Iváncsán épült gyárára gondolt – a szerk.). Folytatunk tárgyalásokat, hogy ami menthető, azt megmentsük – mondta Orbán a Dunaferről.

Hozzátette ugyanakkor, hogy:

„Ennél zűrösebb ügyet életemben nem láttam, mint ez, a tulajdonos beazonosítása is gondot okoz.”

Arról, hogy a 2024-es költségvetést benyújták-e 2023 tavaszán, Orbán azt mondta, nehéz kérdés, nem tud még válaszolni rá. Nagyon hektikusak a körülmények, mondta, most is felül kell vizsgálni a tavaly elfogadott ’23-as büdzsét.

A kormány álláspontja az új ukrán kisebbségi nyelvtörvényről: Orbán szerint 2015-ig volt egy békés állapotokat fenntartó szabályozás, most viszont több mint száz iskolát diszkriminálnak folyamatosan. „Mi nem is fogjuk semmilyen nemzetközi integrációban támogatni Ukrajnát, amíg ez a kérdés nincs rendezve” – magyarázta a miniszterelnök.

A nyugdíjakat akkor emelik jövőre tovább, ha az infláció magasabb lesz, mint az MNB előrejelzése mutatja. 2010-ben megállapodott a nyugdíjasokkal arról, hogy a nyugdíjak értékét meg fogják őrizni, ehhez akarja tartani magát – mondta Orbán.

Címlapkép: Mérce