Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„Vonzóvá kell tenni a pedagógusi életpályát!” – az MTA is kiáll a pedagógusok bérének azonnali megemelése mellett

Ez a cikk több mint 1 éves.

Kedden a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Vezetői Kollégiuma és a Közoktatási Elnöki Bizottsága is állást foglalt a közoktatás jelentőségével, jelenlegi helyzetével és fejlesztésével, valamint a pedagógusi szakmával járó nehézségekkel kapcsolatban.

A jelenlegi válsághelyzet súlyos kockázatai mellett esélyt látnak arra, hogy bekövetkezzen a hazai közoktatás pozitív fordulata, és végre képes legyen a fiatalok önálló gondolkodásra és véleményalkotásra,

„valamint a társadalom és a gazdaság életében való tevékeny részvételre”

való nevelésre és felkészítésére.

Fejlett, hatékony és esélyegyenlőséget biztosító, hosszú távon stabil közoktatás fontosságára, és az ehhez szükséges motivált pedagógusok képzésre hívják fel a figyelmet. Úgy gondolják, hogy az ezekkel kapcsolatos problémák egy része orvosolható lenne a közoktatás költségvetésének jelentős bővítésével, a tanári bérek azonnali növelésével.

„Vonzóvá kell tenni a pedagógusi életpályát!”

– az anyagi juttatások mellett kitüntetett szerepet tulajdonítanak a pedagógusi pálya erkölcsi megbecsülését is.

Címlapkép: Mérce/Fazekas Lázár Benjámin