Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„Éljen május 1, éljen a reproduktív harc, éljenek a feministák és a nemzetköziség!”

Különleges nap a mai, hiszen kivételesen egy napra esik anyák napja és a munka ünnepe. A munkásmozgalomban hagyományosan az árutermelő kapitalizmusban foglalkoztatott munkás prototípusa a férfi ipari dolgozó. Mára viszont a kapitalizmus átalakult, a szolgáltatószektor átvette a húzóágazat szerepét.

Az élet különböző területein kulcsfontosságú, ám a tőkés rendszerbe egyaránt integrált szolgáltatások jelentős részét nők végzik. A gondoskodó szakmákban 80 százalék feletti a nők aránya.

Ez egy egészen új kihívás elé állítja a munkásmozgalmat ma, a kapitalizmus remélhetőleg utolsó válságában. Ahhoz ugyanis, hogy a jelenlegi, kizsákmányoló rendszert lerombolhassuk és helyébe egy jobb és igazságosabb világot, egy értelmesebb élet feltételeit építhessük fel, nekünk, munkásoknak kell szerveződnünk. Senki másnak nem áll érdekében a változás, csak nekünk. A munkások, és főleg a kékgallérosok közt több a nő mint a férfi. Ma nekünk, nőknek kell elsősorban szerveződnünk és az általunk gondozottakért folyó harc élére állnunk.
Ez nem könnyű dolog. A nőknek ugyanis nem csak össztársadalmi szinten de a háztartásokban is végezniük kell az úgynevezett reproduktív munkát, vagyis azt a tevékenységet, ami a produktív munkát, tehát az árutermelést egyáltalán lehetővé teszi: mosás, főzés, takarítás, gyermeknevelés.
Tévedés azt gondolni, hogy a kapitalizmus egy önmagára zárt, saját lábán megálló rendszer. Ha minden munkáltatónak annyi bért kellene fizetni a dolgozóinak amiből azok tisztesség életet tudnak élni, maximum egy langyos szociáldemokráciát tudna fenntartani a tőkésosztály. Ha holnap minden nő, minden reproduktív munkát felfüggesztene, vagyis sztrájkolna, leállna az egész világ gazdasága.
Ezt tehetnénk, de nem tesszük, mert dolgunk van azokkal, akik ránk vannak bízva. Mégis, azt mindig tartsátok szem előtt, hogy mekkora hatalom van a kezetekben. A gondoskodói munka amellett, hogy meggyőződésem szerint a legszebb viszony ami két ember között fennállhat, sajnos mára áruvá vált, elidegenedett tőlünk, ahogy mi is elidegenedtünk egymástól. A gondoskodás ebben a formájában csak bérek alacsonyan tartására szolgáló úgynevezett Olcsó Erőforrás. Nemcsak a háztartás, hanem az egész társadalom szintjén érvényes ez az állítás.

Hogyan tudná a tőkés a maximális profitot lefölözni, ha nincs egy úgynevezett tartaléksereg, egy sor olcsó bérmunkás, akik készséggel beáll a csatasorba a kirúgott dolgozók helyére?

Mindenki pótolható a tőkés társadalomban. Az viszont fontos, hogy a hajléktalan, az idős, a szegény, a cigány, a beteg ne legyen szem előtt. Mindazok, akiket már elhasznált az értelmetlen bérmunka, akik elvesztették egy válságban mindenüket, vagy azok, akiknek eleve nem osztottak lapot nem kívánatosak a tőkés társadalomban.
A nők azok, akik ezekről a rendszerből kiesett elesettekről gondoskodnak, és a nők azok is, akik a bérmunkások következő generációját ingyen vagy éhbérért kinevelik a tőkés gazdaság számára. Nők, tehát nem kell őket rendesen megfizetni. A nők munkáját még a piacon sem fizetik meg, nemhogy az állami szektorban. Hiszen megszoktuk, a háztartásban is láthatatlanul és ingyen végzik a munkát, miért lenne máshogy nagyban.
A szegény nőket a legkönnyebb vidéken kizsákmányolni, hiszen legtöbb esetben több gyermekről gondoskodnak és teljes anyagi függésben élnek férjeiktől, akiknek egyébként a fizetése természetesen nem teszi ki egy család költségvetését. A szegény, ne adj isten cigány nő 120.000 forintért is lehajol és kitakarítja azokat az otthonokat, amikben az egyre növekvő számú és szakpolitikailag teljesen kezeletlen demens klientúra a fekáliát keni fel minden nap a falra.
Meddig bírjuk ezt?
Mert nehéz idők jönnek, olyan alapvető létszükségleteink mint az élelmezés vagy a lakhatás fognak részben vagy egészben ellehetetlenülni. Az élet újratermelése egyre több, még ennél is súlyosabb akadályba fog ütközni és nekünk ott kell majd állni és kitartani együtt, mert mind a piac, mind az állam az út szélén fogja hagyni azokat, akik elesnek.
Ez ugyanakkor lehetőség is, hiszen ha ezen a ponton készen állnak a megfelelő intézményeink, arra egy egész új rendszert tudunk felépíteni. Fogyasztási szövetkezetekre, közösségi tulajdonú lakhatásra, megújuló energiaparkokra, erős szakszervezetekre, rengeteg tudásra és emberre van szükség ahhoz, hogy ez létrejöhessen.
Májusban már levelesek a fák, virágzik a rét – remény mindig van. Éljen május 1, éljen a reproduktív harc, éljenek a feministák és a nemzetköziség!
Címlapkép: Kemény Bence / Mérce