Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Baranyi Krisztina: Üzenjünk Pekingnek úgy, hogy azt Felcsúton is meghallják!

Kossuth tér Szabó Benedek rövid zenés produkciója után Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere tartott beszédet. A Diákváros és a Fudan egyetem által érintett kerület vezetője elmondta, itt ők a többség, és elkészítette 2021 első szabad-szelfijét.

Elmondta, mióta kirobbant a botrány, azóta sokaknak kérdés, miért megy bele a magyar kormány egy az ország számára csak hátrányokkal járó üzletbe? Mivel szerinte a pénzt így is szétlopják. A Diákváros építésénél is szét tudják lopni Mészáros cégei.

Fotó: Mérce.

Szerinte közelebbről itt, egy közpénzből létrehozott magánvállalkozást látunk, amiből még a szokásosnál is többet lehet ellopni. A Fudan ajánlata szerint 340 milliárdba kerülne a kampusz, de Palkovicsék ezt még 200 milliárddal megtolják.

Ezt mind el akarják tenni.

Ehhez kell nekik szerinte olyan partner, akiknek még a tisztaság, a becsületesség látszata sem kell. Baranyi szerint ezt a partnert találtak meg „keleten”. Ezután üzent Fidesz-szavazóknak és a „KDNP tömegbázisának”:

„Pár éve még azzal kellett egyetértenetek, hogy Balog Zoltán tibeti zászlót lenget, ma meg már azzal, hogy rendőrök állítják elő azokat akik tibeti zászlót lengetnek.”

Elmondta, amíg a Fidesz ellenzékben államadósság számlálót készített, addig ma a szavazóit arra hívja, hogy egy olyan pártra szavazzon, ami 540 milliárd forintos hitelt vesz fel arra, hogy Kínának egyetemet építsen.

„A mögöttem lévő ház, az Országház elnöke kommunista kutyáknak hív minket, eközben pártjának vezetője egy olyan intézményt hoz hazánkba, ahol a kínai kommunista pártra kell felesküdni.”

Miközben a világon egyedülálló módon van Magyarországon olyan minisztérium, ami a keresztényüldözéssel foglalkozik, addig provokációnak nevezik, amikor egy Kínában meggyilkolt keresztény mártírról utcát neveznek el – mondta el Baranyi, utalva a Fudan egyetem területén átnevezett utcákra.

„Kína még a saját trójai falovát is a mi pénzünkből építheti meg, mert a magyar kormány még ebben is partner.”

A budapesti polgároknak azt üzente, ha a kormány erőt lát, akkor meghátrál. Példaként felidézte a netadó és a vasárnapi boltzár esetét, amikor „elég sokan küldtünk elég világos üzenetet”. Ezért felhívott mindenkit hogy szavazzanak a konzultáción a négy kérdésre négy nemmel.

„Üzenjünk Pekingnek úgy, hogy azt Felcsúton is meghallják!”