Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

PDSZ: egy csónakban, ugyanazzal a széllel szemben hajózunk

Ez a cikk több mint 3 éves.

A művészi előadások után Nagy Erzsébet pécsi tanár, a Pedagógusok Demokratikus Szervezetének országos választmányi tagja mondott beszédet.

Nagy elmondta, hogy a PDSZ kezdettől támogatta az SZFE hallgatóinak és tanárainak törekvéseit az egyetem autonómiájának megőrzésére. Nem pusztán szolidaritásból álltak az SZFE mellé, hanem mert „egy csónakban, ugyanazzal a széllel szemben hajózunk”. Az összes olyan területen hasonlók történtek, mint az SZFE-vel, amik a kormány látóterébe kerültek, így történt például a pedagógusokkal, diákokkal és szülőkkel is a KLIK alá központosításkor.

Nagy szerint a pedagógusok sem „elég megbízhatók ideológiai szempontból”, és az új Nemzeti Alaptantervet emlegette, amely nem gondolkodó állampolgárokat, hanem normakövető embereket akar képezni. A beígért béremelést is említette, amelyből sokan semennyit sem láttak.

„Rabszolgákra, kifosztott munkavállalókra, feltétel nélkül kiszolgáló hívekre van szüksége ennek a rendszernek” – jelentette ki Nagy. Az intézményi autonómia, a szabad oktatás mindannyiunk ügye, ahogy a tényleges sztrájkjog is az. Nagy szerint az SZFE polgárainak összefogása példaértékű, az lenne a jó, ha egyre több követőjük lenne a társadalom és munka világában is.

„Nincs szabad ország szabad oktatás nélkül” – zárta beszédét Nagy.