Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Horváth Aladár: „minden szabadságharcnál jelen voltunk mi romák, cigány magyarok”

Ez a cikk több mint 3 éves.

„A magyar történelem során minden szabadságharcnál jelen voltunk mi romák, cigány magyarok” – kezdte beszédét Horváth Aladár. „Az 56-os felkelők is testvérként fogadtak be minket, ahogy mi őket. Az elnyomás elleni küzdelem egységbe forrazstott bennünket. Együtt alkottuk elődeitekkel a pesti srácokat.”

Horváth szerint ’56 cigány hőseinek nevét minden magyar diáknak ismernie kellene, majd kijelentette, hogy ahogy 56-ban az egytemi hallgatók, ma is tők alkotják a szabadságharc frontvonalát. „Az ország jövője jelentősen attól függ, hogy nem csak az egyetemi önállóságért, hanem mindannyiunk szabadságáért és méltóságáért küzdötök. Ezért én és a Civil Roma Parlament is mellettetek áll” – mondta Horváth.

Beszéde végén ismét felzendült a „Sej a titkos egyetem” a FreeRoma Group előadásában.