Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Hadházy Ákos: 56-ben is felismerték, hogy a propaganda az elnyomó hatalom legfontosabb bástyája

Ez a cikk több mint 3 éves.

Az 1956-os forradalom egyik legelső és legfontosabb eseménye volt a rádió ostroma – emlékeztetett Hadházy Ákos független képviselő beszédének elején. A politikus szerint bár 56-ban nem volt koronavírus-járvány, az ostromnak mégis volt akkor is egészségügyi kockázata: a golyó. Emiatt akár megfutamodhattak volna a tüntetők, de nem féltek és nem a saját érdekeiket nézték.

„Felismerték, hogy a propaganda az elnyomó hatalom legfontosabb bástyája.”

Hadházy megköszönte azoknak, akik megjelentek az eseményen, akik szerinte üzennek azoknak, akik nincsenek itt, üzennek az SZFE diákjainak, de elsősorban a kormánynak üzennek. Követelik a hírhamisító igazgató leváltását, nem törődnek bele abba, hogy évente 150 milliárd forint adófizetői pénzből folytasson a Fidesz választási kampányt.

„Önök megüzenik, hogy nem kérnek ebből!”

Hadházy szerint azok, akik nem mentek el a blokádra, kisebb részben félelemből, nagyobb részben hitetlenségből nem jöttek el, pedig ha 100 ezren lennének, akkor már nem kellene többet jönni. „Ha egy velejéig hazug és korrupt hatalmat nem állítunk meg, akkor lehet majd igazán félni!” – jelentette ki a képviselő.

Ezt követően a krumpliról kezdett eszmefuttatásba, amiből szerinte meg kellene tanulni időben lépni. „2022-ben is lesz krumpli, akkor már nem lesz elég erről beszélni. Akkor leszünk itt eleget, amikor a kormánypropagandát a törvény betiltotta, amikor a hírhamisító igazgatót leváltották.”

Beszédének végén Hadházy üzent a színműs diákoknak és tanároknak, akiknek megköszönte, hogy példát mutatnak az ellenállásból. Viszont emlékeztetett arra, hogy nem a színművészeti egyetem volt az első intézmény, amelynek „az ajtaját a hatalom piszkos csizmája berúgta”, legutóbb például a Legfelsőbb Kúria volt ilyen.

„Mindannyian tudjuk, hogy az első ilyen ajtó a közmédia ajtaja volt. Amíg a piszkos és hazug propaganda létezik, addig a piszkos és hazug hatalom is.”

Hadházy beszéde után felolvasták Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versét.