Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Tyihanovszkaja gyermekei már korábban Litvániában voltak, utánuk ment az elnökjelölt

Ez a cikk több mint 3 éves.

london, Varsó, Vilnius Linas Linkevicius litván külügyminiszter ma este a CNN-ben Christiane Amanpournak megosztott pár részletet arról, hogyan értesült Szvetlana Tyihanovszkaja érkezéséről. Elmondása szerint erről Vilniust előre semmiféle formában nem értesítették a belarusz állami szervek, és egyszercsak megjelentek a határnál.

Viszont azt is elmondta, később beszéltek Tyihanovszkajával, és ő elmondta, nem túl sok választást hagytak neki, vagy már meglévő belarusz útlevelével legálisan elhagyja az országot, vagy „súlyos következményekkel néz szembe” otthon.

Linkevicius elmondta azt is, az elnökjelölt két gyermeke már korábban, ugyancsak Litvániába érkezett, és Tyihanovszkaja utánuk ment oda.

A litván miniszter teljes védelmet ígért a fehérorosz politikai menekülteknek, ugyanakkor Amanpour következő vendége, Andrej Sannyikov volt belarusz ellenzéki elnökjelölt, akit annak idején politikai szerepvállalásáért bebörtönöztek, most pedig Lengyelországban él, száműzetésben. Ő egyértelművé tette azon véleményét, hogy Tyihanovszkaja Litvániába való átszállítása jól átgondolt Belarusz KGB-műveletnek tűnik, amelynek „még távolról sincs vége”, és nem lehet tudni, hogyan és miképp tudják őt sakkban tartani Lukasenka állambiztonságának emberei.

Címlapkép: Twitter