Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az ellenzéki Budai Lóránt nyerte a megismételt jászberényi választást

Ez a cikk több mint 4 éves.

A Közösen Jászberényért egyesület színeiben induló, jobbikos Budai Lóránt nyerte a jászberényi megismételt választásokat. Október 13-án 14 szavazattal nyert Budai a Fidesz eddigi polgármesterével, Szabó Tamással szemben.

Most rekordrészvétel mellett ennél jóval több szavazatot kapott Budai.

Budai a Jászsági Térségi Tévében beszélt arról, hogy a szavazatok felének összeszámlálása után több mint 2500 szavazattal vezet. Mivel összesen 14 ezer fő körül szavazhattak a választásokon, így lényegében Szabó Tamásnak nincs esélye a fordításra.

Szabó Tamás elmondta a Jászsági Térségi tévének, hogy Budai nagyjából kétharmaddal vezet. Szabó azt is elmondta, ő arra számít, nagyjából ez lesz a végeredmény is. A fideszes polgármester arról is beszélt, elemezni kell majd hogyan alakult ki ez az eredmény.