Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Baranyi Krisztina zárja a kampányt

Ez a cikk több mint 4 éves.

Éppen zajlik a ferencvárosi ellenzéki kampányzáró rendezvény, ahol természetesen Baranyi Krisztina polgármesterjelölt is felszólalt.

Baranyi a színpadon állva elmondta, talán ez az egyetlen kerület Budapesten, ahol egy olyan Fidesszel szembeni együttműködés jött létre, amelyben minden ellenzéki szereplő részt vesz: A DK, az MSZP és a Párbeszéd mellett a Jobbik, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, az LMP, a Mindenki Magyarországa Mozgalom és számos civil szervezet is mögötte áll. Az összes jelölt azt képviseli, hogy Bácskainak „és az ő fideszes sleppjének” el kell tűnnie, itt ugyanis az önkormányzati feladatok elvégzése a pénzek zsebretételére megy ki.

„Ebben az önkormányzatban úgy kezelik az embereket, mintha az emberek lennének a hivatalért. Ha én polgármester leszek, ez pont fordítva lesz”

– mondta. Baranyi elmondta, neki nem állnak olyan eszközök a rendelkezésére, amik a Fidesz és a jelenlegi polgármester, Bácskai János rendelkezésére állnak: nem tud krumplit osztani, hatezer forintot adni a nyugdíjasoknak, nincsen helyi médiája évi 90 millió forintért.

Neki csak a választók támogatása van. Ha a választók nem karolták volna fel azokat az ügyeket, amikre a kerületben felhívta a figyelmet, semmi esélye nem lenne az ellenzéknek itt.

Baranyi szerint Bácskai János egy gyengekezű polgármester, mert engedte, hogy a fejlesztésekre szánt pénzeket ellopják a fideszes oligarchák, mindenkinek megengedte, hogy kiskirályként viselkedjen.

A kampányzárón Karácsony Gergely főpolgármester-jelölt is felszólalt. Baranyi mellett érvelve arról beszélt,

az eddigi munkája azt bizonyította, hogy a politika az emberek szolgálatáról szól, nem pedig arról, hogy kifogásokat keresünk, elbújunk, a köz pénzét a sajátunknak gondoljuk.

Karácsony elmondta, nagyon számít Baranyira a fővárosi közgyűlésben is, a győzelmére pedig komoly tétben merne fogadni. A főpolgármester-jelölt szerint a politika nem az üres szavak, hanem a tettek világa. Szerinte Baranyi a tettek embere, küzdeni fog a kerületéért, és kemény partner lesz szövetségesként is.

„Fel vagyok készülve a Krisztával folytatott vitákra, és már alig várom őket. Hogy végre a politika ne arról szóljon, hogy hogyan vezetjük félre egymást, hanem, hogy hogyan vitázunk adott esetben fontos kérdésekben. Szerintem ez egy előny, és vissza kell hozni a politikába az értelmes vitákat – akár a szövetségesi oldalon belül is”

– mondta a Karácsony.

A kampányzáró itt követhető élőben: