Csárdi Antal: Puzsér megpróbálja kihúzni magát a felelősség alól

Budapest, országgyűlés A Mérce a parlament folyosóján kapta el Csárdi Antalt, az LMP országgyűlési képviselőjét, aki pártja EP-választási kudarcáról és Puzsér Róbert ezzel kapcsolatos kijelentéseiről is beszélt. Mint ismeretes, Puzsér a hvg.hu kérdésére, hogy mit szól az őt támogató LMP és Jobbik EP-választási összeomlásához, tegnap csak annyit mondott: „mi közöm nekem ahhoz, hogy ők épp összeomlanak?!”

Csárdi szerint az LMP nagyon erős üzenetet kapott a választóktól, amit illő alázattal kell kezelni.

„Meg fogjuk nézni, mit hibáztunk, mit kell változtatni és megyünk tovább” – mondta, majd hozzátette sok céljukat még nem érték el, ezért akarnak tovább dolgozni. A célok között a devizahitelesek problémáinak megoldását, a lakhatási válság enyhítését és a zöldpolitikai kérdéseket említette.

A Mérce arra is rákérdezett, mi a véleménye Puzsér Róbert tegnapi kijelentéséről. Csárdi hangsúlyozta, csupán személyes véleményét tudja megosztani, a pártja hivatalos reagálását még nem ismeri. Elmondása szerint Puzsér Róbert tapasztalatlan politikusként megpróbálja kihúzni magát a felelősség alól.

A képviselő elfogadhatatlannak tartja, hogy valaki meneküljön egy ilyen súlyos helyzet elől. Hozzátette:

„a választók egészen egyértelműen megmondták, hogy mit gondolnak egy olyan típusú új pólusú együttműködésről, amit Puzsér Róbert megálmodott.”

Címlapkép: MTI/Kovács Attila