Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Thürmer: a baloldal megszűnt a magyar politikai életben

Ez a cikk több mint 4 éves.

Budapest, Munkáspárt eredményváró

Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke sikerként értékelte pártja 0,42 százalékos eredményét.

A párt eredményváró rendezvényén elmondta, az országgyűlési választásokhoz képest még növekedni is tudtak, miközben európai szövetségeseik meg tudták tartani pozícióikat.

A „nemzeti és baloldali” öndefiníciót használó párt stratégiai helyzete nem változott az EP-választások azt ugyanakkor határozott sikerként könyveli el, hogy sikerült listát állítaniuk, így elérték céljukat.

Thürmer azt is elmondta,

„A baloldal megszűnt létezni a magyar politikai életben”

– hozzátéve, a DK nem baloldali, hanem liberális párt

így a Munkáspárt maradt az egyetlen jelentős baloldali párt a magyar politikai színtéren.

Thürmer – aki az elmúlt időszakban egyre inkább magáévá teszi a Fidesz egyes agendáit – kifejtette, a 21 magyar képviselő feladatának látja, hogy védjék az ország szuverenitását és küzdjenek az EU-s migrációs politika ellen.

Címlapkép: MTI/Kovács Tamás