Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Brutálisat mozgosít a Fidesz

Ez a cikk több mint 4 éves.

magyarország A Taktikaiszavazás.hu által a Mércére részére készített 9 órás adatokból kiinduló szavazóköri elemzés szerint brutálisan mozgósít a Fidesz.  Sanyó Ádám a portál adatelemzője így értékelte a kutatását:

„A reggel 9-es részvételi adatok tanulsága szerint a vidéki szavazók jóval aktívabbak, mint 5 évvel ezelőtt. A 10000 fő feletti városok részvétele pont az országos átlagot hozza, akárcsak a 10000 fő alatti települések is. Ez 5 éve egyáltalán nem így volt (ott a városi szavazók elmentek szavazni, míg vidéken kevésbé). A jelenlegi részvétel – ha a budapestiek nem aktivizálódnak a délelőtt folyamán – akár 60% közeli Fidesz támogatottságot is előrevetíthet.”

A fenti grafikon azt mutatja meg, hogy a szavazóköri adatok alapján a 10 ezer fő feletti településeken a korábban mért közvéleménykutatásokhoz képest mennyivel több vagy kevesebb szavazót vittek el eddig a pártok szavazni, a 2014-es és a 2018-as eredményeik alapján.

Érdekes a Jobbik eredmény, de mint Sanyó a Mércének elmondta ezt nem tudhatjuk, hogy valóban ezek a szavazók még mindig a Jobbik szavazói-e, könnyen lehetnek a Mi Hazánk vagy a Fidesz szavazói is már.

Ilyen elemzéssel majd a 11 órás és a 13 órás részvételi adatok után is jelentkezünk, akkor meglátjuk Budapest felébredése mekkora lesz, és mennyivel változtatja meg az erőviszonyokat.

Frissítés, hogy érthetőbb legyen:

Korábban 38 százalék körüli részvételt becsültek a kutatók, a mostani látható részvétel növekedés új szavazókat eredményezett. Az elemzés úgy számol, hogy ebből a 600 ezer szavazóból 400 ezer a Fidesz 200 ezer az ellenzéki pártokat fogja erősíteni. De mivel a szavazók száma nő, és ezeknek a szavazóknak a kétharmada fideszes, ezért az ellenzéki pártok várható százalékos eredménye csökken, illetve pont ezért megemelkedik a bejutási, és mandátumszerzési küszöb, több szavazat kell a bejutáshoz, és egy mandátum megszerzéséhez.

A részletes adatok itt érhetőek el.