Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Egy antifa-szélsőjobbos verbális pengeváltás is kialakult egy mellékutcában

Ez a cikk több mint 4 éves.

Törökszentmiklós A vörös, valamint vörös-fekete zászlókkal érkező baloldali, antifasiszta tüntetők megpróbáltak a Mi Hazánk tüntetésének a hátába kerülni, azonban a szélsőjobboldali tüntetők ezt nem nézték jó szemmel, így ellentámadásba lendültek, azonban a fizikai összecsapásból nem lett semmi, mivel a rendőrség igen hamar sorfalba fejlődött a két csoport között.

A szélsőjobboldali tüntetők igyekeztek hergelni is a baloldali tüntetőket és vice versa, eközben azonban az egyik résztvevő magát is igencsak felhergelte.

„Gyere, gyere, meg lehet minket támadni”

mondta, majd valamivel később hozzátette,

„kitépem a kibaszott karod, és majd azzal verlek agyon”,

majd kifejezte abbéli reményét, hogy a későbbiekben Budapesten rendezhetik konfliktusaikat.