Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A Momentum is elmondta véleményét, velük tartott Szél Bernadett

Ez a cikk több mint 4 éves.

Törökszentmiklós A Momentum Mozgalom részéről Hajnal Miklós, valamint Donáth Anna lépett fel Törökszentmiklóson. A Momentum politikusai többek között a felesleges társadalmi feszültségkeltésről, a gyűlölködés elítéléséről valamint a kormány bűnrészességéről beszéltek, emellett Donáth kifejtette, kisebbségszociológusként sokat foglalkozott a kérdéssel. Továbbá elmondta,

„mindenkiben benne van az igény a békés együttélésre”.

Emellett kifejtette, immár valós problémákra valós válaszokat kellene adni ahelyett hogy azt méregetjük, ki van jobban megfélemlítve.

Szél elmondta,

„elfogadhatatlan embertársaink bármilyen megkülönböztetése származás vagy bőrszín alapján”,

emellett kifejtette, mélységesen elítéli a szélsőjobboldali csoportosulások vonulását. Emlékeztetett a tíz évvel ezelőtti rasszista sorozatgyilkosságokra is, emlékeztetve, gyűlöletbeszédből gyűlöletbűncselekmények következnek.

„Nem létezik kollektív bűnösség”

– mint mondta. Véleménye szerint a gyűlölet nem vezet sehova, és nincs szükség olyan politikusokra és politikai erőkre, melyek a gyűlöletből kovácsolnak népszerűséget, ehelyett segíteni kell a vidéket.

Az eseményt a Momentum környékén mostanában igen sokat látható Szél Bernadett független országgyűlési képviselő közvetítette, felvételét az alább lehet megnézni.