Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

5000 ember tiltakozott nyílt levélben a szélsőjobbos vonulás ellen

Ez a cikk több mint 5 éves.

Budapest

„Kérjük a magyar kormányt, hogy védje meg polgárait a szélsőjobboldali milicistáktól, akik a határainkon belül fenyegetik a magyar lakosságot”

– olvasható a petíció szövegében, amit Balogh Lajos „Paci” hirdetett meg az aHangon. Tegnapig 5000 ember írta alá a petíciót, amit tegnap át is adtak a Belügyminisztériumnak. A nyílt levélhez másfél tucatnyi szervezet, köztük a Fővárosi Roma Nemzetiségi Önkormányzat is csatlakozott.

„Magyarországon a jellemzően szegény romák lakta területeken való „vonulás” nagyon rossz emlékeket idéz, hiszen tíz évvel ezelőtt éppen ilyen erődemonstrációk készítették elő a terepet a romákkal szembeni sorozatgyilkosságnak. Most újra ártatlan embereket, köztük gyerekeket fenyegetnek szélsőségesek pusztán származásuk miatt” – írták a szerkesztőségünknek küldött tájékoztató levélben.

A támogató aláírásokat mindaddig várják, amíg a kormány határozott lépéseket nem tesz a félkatonai vonulások betiltásának az ügyében.

A petíciót itt lehet aláírni.