Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Kálló Dániel: a fiatalok kiábrándultak, de érdekli őket a politika

Ez a cikk több mint 5 éves.

„Március 15 a fiatalság ünnepe” – mondja a mindössze 19 éves Kálló Dániel, az MSZP EP-listájának legfiatalabb tagja. Szerinte sokszor halljuk, hogy a fiatalokat nem érdekli a politika, a közügyek, pedig ez nem igaz.

Nem a politikából ábrándultunk ki, hanem abból, ami poltika néven fut ma ebben az országban.

A fiatalok azért hagyják el az országot, „mert szertenéznek, és nem lelik honjukat a hazában”. Hogy várjuk a fiatalságtól, hogy ne forduljon el a közélettől, ha nincs beleszólsuk a politikába? – kérdi.

„Tudjuk, hogy a ’48-as eszméknek nem a múzeumokban van a helye” – mondja. Most itt az ideje, hogy együtt merjünk nagyot ébredni. Tiszteljük elődeink áldozatait, de tanuljunk a hibáikból is, és építsük fel azt a hazát és azt a Európát, amiért ’48 óta küzdünk – zárja beszédét.

Ellenzéki megemlékezés 2019. március 15-én (fotó: Mérce)

Címlapkép: Mérce