Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A Mi Hazánk Mozgalom is megemlékezett

Ez a cikk több mint 5 éves.

A Mi Hazánk Mozgalom is megtartotta ünnepi megemlékezését, ahol Toroczkai László azt mondta: a Mi Hazánk az egyetlen párt, amely azt vallja, hogy Magyarország a magyaroké, Európa pedig az európaiaké.

Véleménye szerint ma is érvényes a sajtószabadságra vonatkozó követelés,

nem csupán „a kormány által uralt médiát” cenzúrázzák, hanem a multinacionális tőke által kontrollált média sem mondja el az igazságot.

Az 1848-as követelésnek megfelelően ugyan van Országgyűlés Pesten, ám az „bohózat és szánalmas vergődés”, amelyet a parlamentben látunk – mondta.

Arra utalva, hogy Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője a Dohány utcai zsinagógában tartotta budapesti sajtótájékoztatóját, feltette a kérdést: vajon nincsenek olyanok Magyarországon, akiknek előjogaik vannak?

Arról is szólt, hogy miközben már 48-as követelések között is „szerepelt a nemzeti őrsereg igénye”, felszámolták a Magyar Gárdát. Továbbá a magyar katonákat ma is elviszik külföldre, például Afganisztánba „meghalni”. Nem valósult meg a közteherviselés igénye sem, hiszen minden áldott nap megsarcolják a magyar dolgozókat – sorolta Toroczkai.

Nagy Tibor, a Mi Hazánkkal politikai szövetségre lépett Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) elnöke azt mondta, hogy csakúgy mint 1848-ban, Magyarország „ma is romokban hever” és ma is csak egy forradalom képes változtatni ezen.

Hajdara Roland, a Független Kisgazdapárt (FKGP) elnöke, akinek szervezete szintén szövetséget kötött a Mi Hazánkkal, az összefogást méltatva azt mondta,

mindig a nemzeti radikálisok mozdítják előre a nemzet ügyét. Hiszen a márciusi ifjak is nemzeti radikálisok voltak – fűzte hozzá.

Szerinte a három párt nem olyan európai értékek mentén fogott össze, mint a tolerancia, vagy a nyitottság, hanem a magyarság ősi értékei alapján kíván politizálni.

(MTI)

Címlapkép: Mérce