Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Mi történt eddig?

Múlt hét szerdán – meglehetősen botrányos körülmények között – szavazta meg a kormánypárti többség a Kósa Lajos és Szathmári Kristóf által benyújtott törvénymódosító javaslatot,

amely a kiadható túlórák számát 400-ra emeli, a túlórák kifizetésének határidejét pedig három évre tolja ki.

Aznap a Kossuth téren többezer fős tömeg gyűlt össze viszonylag spontán módon, az éjszakába nyúló demonstráción volt vonulás, hídfoglalás, egyesek felmásztak a Fidesz Lendvay utcai székházának erkélyére, amikor pedig újra a Kossuth térre értek a tüntetők, meglehetősen feszültté vált a hangulat. Hosszú évek után először a rendőrság könnygázt és paprikasprét vetett be, miután az első sorokban állók megpróbáltak felnyomakodni a Parlament lépcsőjén. Az este során a tüntetők több tereptárgyat (kukákat, padokat, útjelző táblákat, és a Kossuth téren álló karácsonyfát körülvevő szánkók közül néhányat) felgyújtottak. A rendőrség kiszorította a térről a tömeget, majd feloszlatta a tüntetést. Az este során többeket előállítottak.

Csütörtökön még forróbb lett a hangulat: a meghirdetett tüntetésre többen jöttek ki az előző napnál, a tömeg keresztül-kasul vonult a városon, volt hídfoglalás is, és bár a tüntetők lényegesen kevesebbet gyújtogattak, a rendőrök viszont több könnygázt használtak el. Ezen a napon is többeket előállítottak, köztük a Momantum alelnökét, Donáth Annát is, akit csak 8 órával később engedtek el (egyébként egy füstbomba volt a kezében).

Péntekre némileg csökkent a tömeg a budapesti demonstráción, ez alkalommal két nagyobb kört is megtettek a vonuló tiltakozók a városban. A kettő között volt némi dulakodás, amire könnygáz volt a válasz, a tüntetés azonban az este egy adott pontján (immár a budai oldalon, a várból lefelé sétálva) békésen, önmagától feloszlott.

Szombaton volt egy kis pihenés, vasárnap viszont új lendületet vett a demonstráció. A Kossuth téri kezdés után ugyanis Hadházy Ákos és a Momentum vezetésével a tömeg nagyja átsétált (nem kis séta!) a Kunigunda útjára, a köztévé épülete elé. Itt az ellenzéki képviselők egy csoportja bement az épületbe, hogy felolvastassák az 5 pontos követeléseiket. Mivel nem sikerült senkivel beszélniük, aki ezzel kapcsolatban döntést hozhatott volna, az egész éjszakát az épületben töltötték. Eközben odakint volt némi dulakodás (és könnygáz), viszont az este során a képviselők több alkalommal is figyelmeztették a demonstrálókat a tüntetés békés jellegére.

Másnap reggel viszont olyat láttunk, amire biztosan nem számítottunk: Szél Bernadett élőben közvetítette a Facebookkon, hogy Hadházy Ákost és őt szó szerint kidobják a köztévé épületéből. A nap során a bent rekedt képviselők méltatlan körülmények között igyekeztek érvényesíteni jogaikat – ám továbbra sem állt velük szóba senki. Este viszont újra többezer fő gyűlt össze az épület előtt, a demonstráció egy pontján pedig már azok a képviselők is kijöttek, akik addig bent próbálkoztak. A színpadon sosem látott mértékű ellenzéki egységről és összefogásről beszéltek a felszólalók. Valamivel később a Momentum vezetésével a tömeg egy része körbejárta a közelben lévő kormánylapok szerkesztőségeit, az épületek előtt emlékezve meg a propagandagyár bűneiről. Ugyan később visszatértek a kiindulási pontra, ám addigra a tömeg nagy része hazament, így a tüntetés lényegében attricitások nélkül zajlott le.

És ami kifejezetten fontos: nem csak Budapesten volt tüntetés, országszerte rengeteg városban demonstráltak (és fognak demonstrálni) az emberek a rabszolgatörvény és az igazságszolgáltatás függetlenségének veszélyeztetése, illetve a kormány médiafölénye és álhírgyártó gyakorlata ellen, és külföldön is több városban tartottak szolidaritási megmozdulásokat a magyar közösségek.

A szakszervezetek is éreztették erejüket az elmúlt napokban: félpályás útlezárások sora követte egymást, illetve megkezdték a felkészülést egy jövőbeni, ágazatokon átívelő általános sztrájk szervezésére is.

Az előző napok tüntetéseiről szóló tudósításaink ide kattintva elérhetőek, a rabszolgatörvényről írt cikkeinkért pedig ide kell kattintani.