Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Bekerítették a rendőrök a Fidesz-székház előtt tüntetőket

Ez a cikk több mint 5 éves.

Március 15. után ismét tüntetőket kerített be a rendőrség a mai fővárosi  tüntetéssorozat végén, ezúttal a Lendvay utcai Fidesz-székház előtt.

Maroknyi jobbikos, a mai tüntetések néhány résztvevője, illetve a sajtó munkatársai kerültek a rendőrgyűrűn belülre. A Jobbik szimpatizánsai a Kunigunda útjáról, az MTVA székháza elől érkeztek tüntetni a Fidesz-székház elé, ahol Szávay István jobbikos politikus tartott beszédet.

Helyszíni tudósítónktól úgy tudjuk, az egyik tüntető egy tojással megdobta a Fidesz-székház falát, őt elő is állították emiatt.

A bekerített tüntetőket és újságírókat ezután egytől egyik arra szólították fel a tüntetők, hogy igazolják magukat. Úgy tudjuk, Szávay arra buzdította a jobbikosokat, hogy tagadják meg az igazoltatást, és „Nincs nálunk papír” skandálásba kezdtek.

Az igazoltatásról videót is készített helyszíni tudósítónk:

A tüntetők közül többen arra hivatkoznak, hogy semmi törvénysértőt nem tettek, és a rendőrök a körbezárással akadályozzák őket alkotmányos joguk gyakorlásában, rendőrök szerint viszont fokozott ellenőrzés van érvényben, ilyenkor nem szükséges megindokolniuk az igazoltatást, valamint a tojás eldobása miatt „bűncselekmény gyanúja” merült fel.

A jobbikos tüntetők összekapaszkodva tiltakoznak az igazoltatás ellen, nem hajlandók átadni papírjaikat. Patthelyzet alakult ki, a rendőrök egyelőre tanácstalanok.

Úgy tudjuk, négy országgyűlési képviselő is a gyűrűn belül van: Rig Lajos, Farkas Gergely, és Jakab Péter is ott van Szávay Istvánon kívül.

Frissítés 21:00: Miután a helyszínen tartózkodó országgyűlési képviselők élőlánccal megakadályozták több tüntető igazoltatását, a rendőrök felbontották a demonstrálók köré vont gyűrűt, és visszaálltak a Lendvay utca bejárata elé. Úgy tudjuk, azok ellen viszont, akiket igazoltattak a rendőrök, szabálysértési eljárás indul.

A rendőrök szabad elvonulást engedtek a tüntetőknek.