A parlamenti helyekért folyó versengést lényegében három erő – két összetett választási szövetség és a kurdbarát HDP – határozza meg.
Választási szövetséget korábban nem lehetett kötni Törökországban, az új helyzet az után állt elő, hogy az ultranacionalista MHP, amely a 2017 április alkotmánymódosító népszavazáson támogatta Erdoğan reformjait, kettészakadt rezsimpárti és rezsimellenes táborra, előbbi pedig annyira meggyengült, hogy egyedül vélhetően nem lépné át a parlamentbe való bejutáshoz szükséges 10%-ot. A pártból kilépő rezsimellenes frakció pedig új, jobboldali pártot gründolt İYİ (Jó) néven, amely rögtön igen népszerű lett.
Az elnök úgy gondolta, hogy a széttöredezett ellenzék nem tud majd összefogni, így ravasznak szánt húzással engedélyezte a választási blokkok megalapítását, az új törvénynek köszönhetően azonban a meggyengült MHP az AKP oldalán indulva sétálhat be a parlamentbe.
Erdoğan azonban tévedett, hamarosan négy ellenzéki párt jelentette be választási szövetségét. Az Akşener-féle İYİ a legerősebb ellenzéki párttal, a centrista, szekularista CHP-val, az Erdoğan-ellenes iszlamista Saadettel és a konzervatív jobbközép Demokrata párttal alakította meg a Nemzeti Blokk nevű szövetséget (Millet).
A harmadik jelentős küzdő fél a kurdbarát baloldali HDP, amelyet az elmúlt években minden lehetséges módon próbált ellehetetleníteni a rezsim, a párt vezetésének egy része jelenleg is börtönben ül. Számukra az a kérdés, hogy sikerül-e újra átlépni a 10%-os küszöböt. Ez jó eséllyel azt a kérdést is eldönti, hogy a parlamentben az Erdoğan-párti, vagy az Erdoğan-ellenes erők kerülnek többségbe.
A jellemzően pontatlan török közvélemény-kutatások az AKP-MHP szövetséget 47-53, a Nemzeti Blokkot 37-40, a HDP-t pedig 11-12 %-ra mérik.