„Csak megtörténik velünk” – miért nem tudunk érdemben beszélni az ukrajnai háborúról?
A háború kitörésének egy éves évfordulóján érdemes visszatekinteni arra, hogyan dolgozta fel a magyar közélet a konfliktust.
A háború kitörésének egy éves évfordulóján érdemes visszatekinteni arra, hogyan dolgozta fel a magyar közélet a konfliktust.
80 éve ezen a napon végezték ki a hitleri Németország zavarba ejtően bátor ellenállóit.
Közgazdászok, szociológusok és szociális munkások nyílt levélben tiltakoznak a zuglói szociális modell pillérének felszámolása ellen.
A testünkhöz és a szexualitásunkhoz való kiegyensúlyozott, örömteli viszonyt nem a sokadik játékszer, a pornóipar vagy a Valentin-napi akciós összepasszoló csipke fehérnemű szett fogja elhozni nekünk.
A Horthy-kultusz Erdélyben csak ártani tud, de azt nagyon. Az, hogy nemrég emlékplakettet állítottak neki, jól mutatja, miféle önsorsrontó csapdába jutott az ottani magyar politikum.
Hiába tekintenek magukra befektetőkként, önfoglalkoztató vállalkozókként, ha végső soron elsődlegesen nem járadékból vagy profitból, hanem munkaerejük eladásából élnek.
Magyarországon sok kutató úgy kívánja megőrizni akadémiai szabadságát, hogy egyszerűen figyelmen kívül hagyja intézménye autonómiájának kérdését.
A kibékülés egyben a kurd állam végét jelentené.
Hadas Weiss azt hangsúlyozza, hogy ideológiaként a középosztály és a középosztálybeliség azt a célt szolgálja, hogy másokat lépre csaljon. Recenzió.
A városi növényzet arányának növelése és a meglévő zöldterületek helyreállítása szükséges és jó, azonban az átgondolatlan zöldítés dzsentrifikációs folyamatokat eredményezhet.