Több ezer dolgozó tüntethet hétfőn Dunaújvárosban, miután a kilátástalanság szélére sodorta őket a Dunaferr
A Dunai Vasmű kálváriájának még nem látszik a vége, napról-napra egyre több dolgozó helyzete romlik.
A Dunai Vasmű kálváriájának még nem látszik a vége, napról-napra egyre több dolgozó helyzete romlik.
Soproni Tamás polgármestert és egy lakhatási aktivistát kérdeztünk a terézvárosi szavazás állásáról.
Közel nyolc hét tipródás után Emmanuel Macron elnök megnevezte, ki alakíthat kormányt. Folytatódhat az V. köztársaság agóniája.
Az általános sztrájkot a bíróságok ellehetetlenítették, de az ellenállás biztosan utat tör majd magának.
A megállíthatatlan erő találkozott az áthatolhatatlan fallal a Nagy Terézvárosi AirBnB-vitán. Még bőröndök is voltak. Na de ki csomagol?
De kellett hozzá az extrém piacpárti konzervatív kormány és a kapitalizmus dicsőítése is.
A helyszínre érkező mentőknek kellett meggyőznie a makacs végrehajtót arról, hogy a kilakoltatásnak akár halálos kimenetele is lehet.
„Förtelmes, gyűlöletkeltő és rasszista” – írták a Fidesz által kijelölt jogász minden tudományos alapot nélkülöző gondolatairól.
A tanév első napján több ezer ember vonult a Belügyminisztérium elé. De van még politikai tétje ezeknek a rendezvényeknek?
A lítiumból a magyarországi akkuüzemeknek is juthat?