A MÁV újabb kreatív módon rakná utcára a rákosdubaji szolgálati lakások lakóit
Eddig gond nélkül elfogadták a pénzüket, de most kell a hely a Mini-Dubajnak.
Eddig gond nélkül elfogadták a pénzüket, de most kell a hely a Mini-Dubajnak.
Az ELTE bárki számára látogatható Walter Benjamin olvasószemináriumot hirdetett. Az első alkalmon jártunk, ahol a német filozófus patetikus, ironikus és forradalmian fenyegető oldalával találkoztunk.
Irán és a libanoni Hezbollah az elmúlt hetekben egyik megaláztatást szenvedi el a másik után Izraeltől. Az iráni elnök nem akar háborút, de a Hezbollah vezérének halála után nem tudni, meddig tartható még az álláspontja.
Ha teljes központi szabályozás van, a Terézvárosnak elveszhet az a joga, hogy teljes tiltást vezethessen be.
Miközben fegyvert osztogat a kampánypultból, belakja a megüresedett társadalmi tereket. Elemzés!
„Meg kell találnunk az egyensúlyt a rendszer gyökeres megváltoztatásának utópista víziója és az élet jelen rendszeren belüli javításának realisztikus lépései között.” Interjú Anna Sveccel és Angelika Adensamerrel, a LINKS parlamenti képviselőjelöltjeivel.
Már ezelőtt is számos, súlyos dologgal került összefüggésbe a most kamumérgezéses pénzcsalással lebukott Mamuka Mamulasvili és légió neve az orosz-ukrán háború alatt, a mostani pénzügyi csalás viszont óriási felháborodást keltett Ukrajnában, Grúziában és Nyugaton is.
Az idén februárban kirobbant kegyelmi botrány után rendkívüli átszervezés történt a gyermekvédelmi intézményrendszerben. Beszélgetőtársunk elmondja, miként zajlott mindez belülről. Nagyinterjú!
Egy 12 éves gyermek és egy 32 éves felnőtt közötti intim kapcsolat esetén nem beszélhetünk szerelemről, csak visszaélésről.
Törvénymódosítást követel a Patent annak érdekében, hogy megalázás, időhúzás és recept nélkül hozzáférhessenek a nők a sürgősségi fogamzásgátló tablettákhoz.