A politika most nyílik ki igazán. Lett egy Nagy Demokrata Párt, és annak lesznek különböző frakciói, amiknek a választókat bevonva, nyílt versenyben kell a platformjukhoz mobilizálni embereket. A rendszekritikusok gyakorlati politikai pöre a módszerkritikusokkal most átlátható szabályokkal, mérhető tétek mentén működik.
A piaci viszonyok között működő sajtóban az életünket uraló munka csak absztrakcióként jelenik, jelenhet meg, beszélni nem lehet róla: ezért kell róla írnunk minél többet.
A pesti underground fogalma a teljes kiüresedéshez közeleg, ahogy a vállalati kisajátítás is egyre teljesebb.
Az ember azt hinné, hogy a demokratikus, korrupció-ellenes és zöld ellenzék rácsapna a bulinegyedre, mint állatorvosi lóra. De nem.
Szembetűnő, hogy dacára annak, mennyire elszabadultak Budapesten a lakásárak, szervezett ellenállás nem alakult ki. Berlinben eközben a lakásállomány közösségi kisajátításáért küzdenek: a különbség elsősorban kulturális. Bezzeg Nyugaton!
A Facebook bejelentette, hogy saját pénzt adna ki – de ezt az információt nem tudjuk hová tenni, ha nem tudjuk, hogy miért csinálják. Pedig a cél az állam maradékának eltörlése.
Hogyan építsünk olyan mozgalmat, amely nem fordítja el többé csalódottan a hozzá fordulókat? Vitaindító.
Nem az a kérdés, hogy csapdában vagyunk-e, hanem az, hogy mióta, és hogy hogyan kerülünk ki belőle. A közelmúlt tapasztalatai azonban óva intenek attól, hogy fejest ugorjunk egy corbynista modellbe.
Ha tényleg 2009-től kell újrakezdeni, akkor a legújabb baloldalt nem egy identitásra kell felépíteni, hanem a társadalom önsegélyező intézményeire.
Toroczkai masírozása beleillik egy tágabb, a sovinizmuson túllépő szélsőjobb építkezésének veszélyes szisztémájába.