Elkaszálták az oktatási népszavazást, a kormány kiskorúnak tekinti az állampolgárokat a PSZ szerint
A szakszervezet szerint a döntés azt üzeni: a kormány fél attól, hogy az állampolgárok „valódi” népszavazáson mondjanak véleményt az oktatásról.
A szakszervezet szerint a döntés azt üzeni: a kormány fél attól, hogy az állampolgárok „valódi” népszavazáson mondjanak véleményt az oktatásról.
A valóság mindig a legrosszabb pillanatban kerül szembe a kormányzati narratívával.
Pedig a civilek szerint a gödi Samsungnál „igen nagyvonalúan kezelik” a társadalmi kockázatok kérdését.
„Kérjük, hogy véleményét maximum 3 percben foglalja össze, ezt követően a hangposta automatikusan megszakítja a hívást.”
A gyermekvédelemhez nem elég a puszta jószándék. Szakértelem és forrás is kell hozzá. Enélkül szinte borítékolható a zsarnoki rendszer kiépülése.
Miközben a kormány hónapok óta tényként hangoztatja az akkumulátorgyárak szürkevíz használatát, semmi sem bizonyítja, hogy a technológia működik is.
„Átfogó egyeztetést követően”.
A tiltakozó lakosok levélváltásba kezdtek a kínai céggel.
A helyenként még így is átlagon felüli kiérkezési időkre azonban nem reagáltak érdemben.
Több tucat diák indult a Karmelita felé skandálva, de nem jutottak messzire, rendőrök álltak útjukat. A TASZ helyszínen tartózkodó jogásza szerint az intézkedés jogalapja minimum megkérdőjelezhető.