Lejáratócikkel ment neki a kormánysajtó az Akadémia elnökének
Lovász László kolozsvári látogatásából gyártott anyagot a propaganda.
Lovász László kolozsvári látogatásából gyártott anyagot a propaganda.
Fájó szívvel hagyja ott Zuglót, de vissza akarja adni Budapestet a budapestieknek.
A Momentum főpolgármester-jelöltjével a főváros megszabadításának feltételeiről, az ellenzéki esélyekről, és az előválasztás fontosságáról beszélgettünk.
A brit újságírók csak kirakatintézményben kamerázhattak Nyugat-Kínában, a valós körülményekről első kézből nem szerezhettek tudomást.
Béremelést is kapnak az ügyeletben dolgozók.
Moldován László a Facebook-oldalán írt bejegyzésben indokolta döntését.
A párt arra a Karácsony-féle programelemre utal, amelyről az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje hétfőn beszélt egy újságíróknak tartott háttérbeszélgetésen, és amelynek a „közlekedési alapjövedelem” nevet adta.
Az MSZP alelnöke az ellen a gyakorlat ellen tiltakozik, amelyről a a Vasas Szakszervezeti Szövetségbe tartozó E.S. Autóipari Szakszervezet számolt be a múlt héten, miszerint a harmadfokú hőségriadó ellenére dolgoztatták tovább a gyár munkásait.
Már megnyílt az aHang regisztrációs felülete.
Az ellenzék válaszokat várt volna az OMSZ-től, mire kell a plusz forrás, a Fidesz ebből azt szűrte le, hogy elvették a pénzt a mentőszolgálattól.