December vége óta óriási tüntetések, és nagyon kemény állami erőszakreakció uralja Iránt. A tiltakozások azért indultak el, mert az iráni kormány – egy utólag már szerintük is inkompetens lépéssel – ismét brutálisan leértékelte a tománt (hivatalos nevén: riál), a nemzeti fizetőeszközt, ez pedig a súlyos inflációs válság miatt már túl sok volt az ország kereskedőinek, akik a nagyvárosokban kezdtek tiltakozásba. 

Akcióik tömegtüntetésekké váltak. Sőt, Irán keleti régióiban, Ilámban, Kermansahban és Loresztánban a tiltakozások fegyveres jelleget öltöttek, amelynek elsődleges oka a tüntető tömegekre adott szélsőségesen agresszív állami reakció. Az ezekben a régiókban évtizedek óta aktív kurd mozgalmak nem szeretnének leválni Irántól, hanem a szíriai Rojava régióban már megvalósult széleskörű autonómiát, és néphatalmat kívánnak elérni, ennek érdekében pedig a iráni represszív rezsim elleni összes demokratikus mozgalmat támogatják.

A kurdisztáni régió (Rojhelat) baloldali pártja, a Komala végrehajtó bizottságának beszámolója szerint a tömegtüntetések éppen a fegyveres represszió miatt régiójukban fegyveres szabadságharccá minősültek át. Ők, és a Kurdisztáni Munkáspárthoz közel álló PJAK párt közös nyilatkozatban csatlakoztak az Iránban tüntető néptömegekhez. A közlemény hangsúlyozza: a felkelésnek elsősorban nem etnikai, vagy kulturális és geopolitikai, hanem szociális okai vannak:

„Ez a jogos felkelés, amely az Iszlám Köztársaság vezetőinek rövidlátásából, alkalmatlanságából és korrupciójából fakadó átfogó gazdasági, társadalmi, környezeti és politikai válságok halmozódásából fakadt, teljes mértékben előre látható volt. Ugyanazon folyamat részeként értékelhető, mint a korábbi mozgalmak, beleértve a 2018. januári, a 2019. novemberi tüntetéseket és a 2022-es, forradalmi »Nők, élet, szabadság« mozgalmat.”

Ugyanakkor a jelenlegi felkelések során a tömegek már maguk is válaszoltak a rendőri erőszakra, az oszlatás után azonnal összeálltak, sőt, még a „Halál a diktátorra” jelszó is elhangzott. Az eszkaláció nyomán egyes városokban, mint a kurd többségű Kermansah, vagy Gilán régió egyes városai, a tömegek a Forradalmi Gárdát és a helyi rendőrséget is kaszárnyákba szorították, és lényegében átvették az utca feletti ellenőrzést.

A rezsim erőszakos reakciója után a Komala arról írt,

„sajnálatos módon eddig több mint 20 ember halálát erősítették meg az emberi jogi szervezetek, akiknek túlnyomó többsége a kurd régiókból és Loresztánból származik. A legutóbbi incidens során Maleksahiban, Ilam tartományban, a tüntetőket nehézfegyverekkel támadták meg, ami több ember halálát és számos megsebesülését okozta. Ezenkívül eddig több tucat ember szenvedett súlyos sérüléseket a kormányerők elnyomása és közvetlen lövöldözése következtében, néhányuk állapota kritikus. Ugyanakkor több száz civil aktivistát és tüntetőt a rendszer önkényesen letartóztatott, sokakat közülük erőszakkal elhurcoltak Kurdisztán és Irán különböző városaiban.”

Az összes helyi kurd párt (KDPI, PJAK, PAK és Komala) január 6-án pedig már meghatározták a stratégiát is, és a kurd régiókban mindenkit általános sztrájkra hívtak fel. A felhívás független beszámolók szerint nagy hatást is gyakorolt, és az északnyugati, kurd területek Iránban szinte teljesen leálltak, senki sem veszi fel a munkát. Az általános sztrájkstratégiát eredetileg a koalíció baloldali pártjai a Komala és a PJAK indítványozták.

A Komala ezentúl arra hívta fel a nemzetközi baloldalt, támogassa az iráni nép követeléseit és küzdelmét a teheráni iszlám rezsimmel szemben.

Ali Hámenei ajatollah, az Iszlám Köztársaság tényleges vezetője a tüntetések és a felkelés kapcsán beszédet is mondott szombaton, amelyben közölte, a gazdasági követelésekkel előálló tüntetőkkel „a hatalomnak párbeszédet kell folytatnia”, a

„zavargókkal viszont nincs párbeszéd, őket a helyükre kell tenni.”

Beszédével az ajatollah megalapozta a tüntetéshullám központi, erőszakos elnyomását is.

A kurd területeken ez nem éppen egy egyszerű feladat. A szerdai híradások arról szóltak, számos, a Komala és a PJAK kötelékében már Iránon kívül, Iraki Kurdisztánban tartózkodó harcos fegyveresen és illegálisan iráni kurd területre hatolt át. Itt tűzpárbajba keveredtek az iráni határőrökkel, de az összecsapások a határsávban továbbra is tartanak. 

Az iráni helyzettel kapcsolatban nyilatkozatot adott ki az amerikai kormány is. Marco Rubio közölte, az Egyesült Államok minden, az iráni központi rezsim elleni tiltakozást támogatásáról biztosít. Donald Trump elnök pedig a TruthSocial oldalán azt írta, „figyelni fogja”, hogy Teherán erőszakosan lép-e fel a tüntetőkkel szemben, ha pedig ez történik, „megtorolja” az akciókat. Az évtizedek óta Amerikában élő Pahlavi dinasztia mostani „emigráns sahja”, „Reza herceg” pedig bejelentette, nem kívánja a régi monarchiát visszaállítani, de adott esetben „felkészült arra”, hogy átvegye a hatalmat hazájában, és ott „demokratikus átmenetet” vezényeljen le. A sah a jelenlegi amerikai kormány hallgatólagos támogatását is élvezi ebben.

Az USA-hoz hasonlóan a helyzetet Izrael is igyekszik kihasználni, Naftali Bennett ellenzéki vezető még arra is utalgatott az X platformon, hogy „a tüntetők között a Moszad [az izraeli titkosszolgálat] számos tagja is ott van.” Bennett nyilatkozatát felelőtlenségként ítélte el számos iráni kommentátor, mondván az ilyesfajta provokációk hozzájárulnak a rezsim paranoiájának fenntartásához és az erőszakos reakcióihoz.

Utalnak viszont jelek arra, hogy Trump elnök fenyegetései miatt Teherán viszont mégis óvatosabb lehet a jövőben a helyzet kezelését illetően.

Szádegh Zibakalam, a teheráni egyetem politológia professzora szerint például az iráni hatóságok Trump fenyegetései miatt tartózkodnak a keményebb fellépéstől.

„Néhány iráni vezető – a Forradalmi Gárda parancsnokai és a biztonsági erők – talán kissé óvatosabb, és ezúttal nem sietnek a tömeg leverésével, mert attól tartanak, hogy az amerikai beavatkozást vonhat maga után” – nyilatkozta a tanár a BBC-nek.