A világ legnagyobb munkaerő-piaca hatalmas átalakuláson esett át az elmúlt években: a kínai parasztsághoz és ipari proletariátushoz hakni dolgozók tömegei csatlakoztak. Az Economist témában írt cikke szerint jelenleg több tízmillió ember használ különböző platformokat, összesen mintegy 200 millió dolgozó, a városi munkaerő mintegy 40%-a függ a „rugalmas munkáktól”.

A következő években a bizonytalan helyzetű, ingatlanvásárlással és a közszolgáltatásokhoz való hozzáféréssel küszködő dolgozók sorsa meghatározóak lesznek a világ egyik legnagyobb gazdasága és társadalma számára – a technológia kínai munkaerőpiacra gyakorolt hatásai pedig tanulságként szolgálnak a világ országainak.

Kínában, köszönhetően az országban idejekorán bevezetett „szuperappoknak”, amik az élet számos területét átszövik, létrejött a világ legfejlettebb hakni-gazdasága: ma a szolgáltató szektorban 84 millió ember függ a platformalapú foglalkoztatástól, a fuvarozóktól az ételfutárokig. Az elmúlt években fokozatosan a gyártási szektorban is elterjedt az ilyen rendszerek használata,

a fixen foglalkoztatott proletariátust felváltják az „on-demand” (igény szerinti) munkavállalók, akik óriási toborzási platformok utasításai szerint vándorolnak gyárról-gyárra.

A kiutalt munkákhoz gyakran csupán a latin ábécé ismeretére van szükség, a dolgozók pedig legfeljebb néhány napig maradnak egy-egy munkahelyen. Az Economist által idézett kutatás szerint az ország gyáriparban dolgozó munkaerejének harmadát, mintegy 40 millió embert foglalkoztatnak ilyen módon – napról-napra egyre többüket. A növekedés hátterében a vállalatok rugalmasság iránti, profitmaximalizáló igénye áll: a platformalapú foglalkoztatással a szezonális kereslethez, a piaci és geopolitikai változásokhoz igazítva tudják növelni vagy éppen csökkenteni a termelésüket. Vagyis a kereslet változásaiból adódó kockázatot a vállalat jelentős mértékben a dolgozóra terheli.

A korábban tapasztalt és hozzáértő munkaerőt igénylő komplexebb feladatok automatizálásával ugyan létrejöttek az eszközöket kezelő, javító mérnökök számára képzettséget igénylő új munkakörök, de a csomagolás, összeszerelés és ellenőrzés terén bárki által elvégezhető feladatokból is egyre több keletkezett.

A platformgazdaságban ügyesen lavírozók ugyan a fix munkahelyen dolgozókhoz képest jelentősebb bevételre tehetnek szert, de az állandóság hiánya hosszútávon több nehézséghez vezet. A munkáltatókkal való stabil kapcsolat nélkül a fiatalabb munkavállalók nem sajátítjuk el az előrelépéshez szükséges készségeket, az alkalmi munkákkal nem fejlődnek – és a dolgozói érdekérvényesítés, a szakszervezetiség is ellehetetlenül.

A stabil foglalkoztatásról szóló igazolások hiányában a kínai háztartási nyilvántartási rendszer (hukou) értelmében megtagadhatják tőlük a városi közszolgáltatásokhoz való könnyebb hozzáférést és a letelepedést – ezek hiányában pedig sokkal kisebb eséllyel fognak házasodni és gyermeket vállalni, tovább mélyítve az elöregedő kínai korfa okozta társadalmi problémákat.

Nem mellesleg pedig ez a fajta a foglalkoztatás az ország fiatalabb generációjában rejlő potenciál elpazarlásához, az egyenlőtlenségek növeléséhez, bebetonozásához vezet.

Bár ezek elsősorban kínai sajátosságok, de hasonló gondokra számíthatnak a térség fejlődő, több tekintetben Kínára követendő példaként tekintő országai. A jó munkahelyek hiánya már most is több országban vezetett a fiatalabb generációk politikai vezetőkkel szembeni kiállássához. Kína példája jól mutatja azt is, hogy a gyári munkák egyre kevesebbek számára tudnak csak biztos megélhetést, emelkedő béreket és társadalmi stabilitást nyújtani – és egyre többeket váltanak ki gépek, vagy betanítást sem igénylő, alkalmazással kivezérelt napszámosok.

De az országban lezajló folyamatok rámutatnak arra is, hogy a hakni-gazdaság felszámolásával nem jönnének létre biztos munkahelyek, annak alternatívája gyakran a munkanélküliség lehet. Az Economist egy nemrégiben készült felmérésre hivatkozva arról ír, hogy a platform-fuvarozók 77%-a azután regisztrált az alkalmazásokon, hogy elveszítette a korábbi állását. Így az is látszik, hogy a vállalatok az új fix állások megnyitása helyett a számukra a dolgozókkal szemben előnyösebb alternatívákhoz, a virtuális, algoritmusvezérelt munkaerő-közvetítőkhöz fordulnak.

Ezt láttuk 2020 után itthon is a járvány nyomán megszűnő munkahelyekről a hakni-appokra váltó kényszervállalkozóknál is.

Ázsiában az alkalmazások sokszor előnyösebb alternatívát jelentenek a korábban a munkások és a vállalatok közt álló közvetítőkhöz képest, és az út szélén várakozó napszámosok számára is könnyebbséget jelentenek az autójukból rájuk mutató munkaadókra várakozásnál. De az ezekben is meglévő hátrányok továbbra is fennállnak, így a bérharc, az érdekvédelem, a szakszervezeti szerveződés ellehetetlenülése, a lecserélhetőséggel a dolgozók hátrányos helyzetének erősítése.

Az appok a hosszútávú létbizonytalanságot sem csökkentik, ahhoz a kormányok, döntéshozók lépéseire, a kialakult helyzetre való alkalmazkodásra lenne szükség. Legalább az alkalmazások, az algorimusok kíméletességének, működésének törvényi szabályozására, a platformok kötelezése a regisztrált dolgozók számára az alapvető ellátások (mint társadalom– és balesetbiztosítás, egészségügyi ellátás stb.) biztosítására. A visszafordíthatatlan átalakulással pedig a meglévő rendszerek, mint a nyugdíj, vagy a TB újragondolása és a kialakuló realitáshoz igazítása.

Hosszútávon pedig a vállalatok kötelezése a munkajogi szabályok betartására, minden egyes munkavállaló esetében, függetlenül attól, hogy milyen módon, felületen keresztül, vagy időtartamra alkalmazzák őket.