„Az egyetlen orvosság a mostani egyenlőtlenséghez vezető múltbeli negatív rasszista diszkriminációra az egyenlőséget teremtő jelenbeli pozitív antirasszista diszkrimináció” – állapítja meg Ibram X. Kendi Hogyan legyünk antirasszisták című könyvében. Ezúttal a hamarosan magyarul is megjelenő kötet első fejezetének egy részletét adjuk közre.

Az 1960-as évek óta a rasszista hatalom saját céljaira kisajátította a „rasszalapú megkülönböztetés” kifejezést^[1], és a rassz alapján történő bármiféle megkülönböztetést eredendően rasszista cselekedetnek állított be. Ám ha a rasszalapú megkülönböztetést úgy határozzuk meg, mint az egyénnel szembeni előnyös vagy hátrányos bánásmódot az egyén rassz szerinti hovatartozásának megfelelően, akkor a rasszalapú megkülönböztetés nem feltétlenül rasszista.

A lényegi kérdés az, hogy a megkülönböztetés, diszkrimináció egyenlőséget teremt-e, vagy egyenlőtlenséget.

Ha a diszkrimináció egyenlőséget teremt, akkor antirasszista. Ha egyenlőtlenséget, akkor rasszista. Az egyenlőséget teremtő, antirasszista megkülönböztetés másik elnevezése a „pozitív diszkrimináció”, az egyenlőtlenséget teremtő vagy fenntartó rasszista megkülönböztetésé pedig a „negatív diszkrimináció”. Ezek a kifejezések leginkább Európában és a Brit Nemzetközösségben használatosak széles körben. A pozitív diszkriminációt kétféleképpen szokás definiálni. Nem hiszem, hogy egy vállalatnak alkalmatlan jelöltet kellene felvennie pusztán a jelölt rassz szerinti hovatartozása miatt – ahogy a pozitív diszkrimináció egyik definíciója hangoztatja. Hiszem viszont, hogy a vállalatoknak és a társadalomnak támogatniuk kell az egyenlőtlenségek orvoslását célzó gyakorlatokat – megfelelően annak, ahogy a pozitív diszkriminációt az Ausztrál Emberi Jogi Bizottság (Australian Human Rights Commission) más szervezetekkel együtt definiálja.

Az életkor szerinti pozitív megkülönböztetésre példa, amikor egy korlátozott mennyiségű életmentő oltóanyaggal rendelkező ország elsőként az időseket oltja be, akiknek körében a legmagasabb az elhalálozási arány egy vírusos megbetegedés következtében. Pozitív antirasszista megkülönböztetésre pedig példa az, amikor egy korlátozott mennyiségű életmentő oltóanyaggal rendelkező ország elsőként az olyan rasszalapú csoportok tagjait oltja be, amelyekben a legmagasabb az elhalálozási arány az adott vírusos megbetegedés következtében. Mindkét intézkedés csökkenti a halálozási arányokban mutatkozó (életkor- vagy rasszalapú) egyenlőtlenségeket, és a legtöbb élet megmentését eredményezi, minthogy a betegségben legnagyobb valószínűséggel elhunyó emberek kapják meg elsőként a védőoltást.

Az életkor szerinti negatív megkülönböztetésre példa, amikor egy korlátozott mennyiségű életmentő oltóanyaggal rendelkező ország elsőként a fiatalokat oltja be, akiknek körében a legalacsonyabb az elhalálozási arány egy vírusos megbetegedés következtében. Negatív rasszalapú (rasszista) megkülönböztetésre pedig példa az, amikor egy korlátozott mennyiségű életmentő oltóanyaggal rendelkező ország elsőként az olyan rasszalapú csoportok tagjait oltja be, amelyekben a legalacsonyabb az elhalálozási arány az adott vírusos megbetegedés következtében. Mindkét intézkedés növeli a halálozási arányokban mutatkozó (életkor- vagy rasszalapú) egyenlőtlenségeket, és a legmagasabb halálozást eredményezi, minthogy a betegségben legnagyobb valószínűséggel elhunyó emberek nem kapják meg elsőként a védőoltást.

Másik példa életkor szerinti negatív diszkriminációra, amikor egy korlátozott mennyiségű életmentő oltóanyaggal rendelkező ország minden korcsoportot egyszerre olt be, holott a halálozási arányok eltérők a különböző korcsoportokban. És másik példa negatív rasszalapú (rasszista) megkülönböztetésre, amikor egy korlátozott mennyiségű életmentő oltóanyaggal rendelkező ország az összes rasszalapú csoportot egyszerre oltja be, holott a halálozási arányok eltérők az egyes csoportokban. Mindkét intézkedés azt eredményezi, hogy kevésbé sérülékeny egyének kapják meg a védőoltást a sérülékenyebbek helyett, így fennmaradnak a halálozási arányokban mutatkozó (életkor- vagy rasszalapú) egyenlőtlenségek, és összességében többen halnak meg, mivel nem a legsérülékenyebb egyének kapják meg elsőként a védőoltást.

Amikor 2021-ben korlátozott mennyiségű COVID-19-vakcina állt rendelkezésre, az illetékes hatóságok az Egyesült Államokban (és a világ számos országában) életkor szerinti pozitív megkülönböztetést vezettek be, és a sérülékeny időseket oltatták be először – ami a kutatások szerint sok életet mentett meg. Ugyanezek az illetékes hatóságok azonban nem voltak hajlandók pozitív antirasszista megkülönböztetést alkalmazni, és a legsérülékenyebb rasszalapú csoportokat oltatni be először – ami több halálozást eredményezett.

Az Egyesült Államok rutinszerűen alkalmazza az életkor szerinti pozitív diszkriminációt a sérülékeny idős emberek javára. Minden országnak így kellene eljárnia. Talán azért, mert a közpolitikák megalkotói – különösen a politikusok – az átlagnál nagyobb arányban idősek? Vagy azért, mert az idősek az átlagnál nagyobb arányban szavaznak? Vagy azért, mert az idősek az átlagnál nagyobb arányban fehérek? A fehér amerikaiak korfája 58 éves életkornál volt a legszélesebb 2018-ban. Az ázsiai amerikaiaké ezzel szemben 29, az őslakos hawaii és csendes-óceáni szigeteki amerikaiaké 28, a fekete amerikaiaké 27, az amerikai indiánoké és alaszkai őslakosoké 26, a latinó amerikaiaké pedig 11 éves életkornál.

Az, hogy életkor szerinti pozitív diszkriminációt alkalmaznak, mert az idős lakosság sérülékeny, ugyanakkor nem hajlandók pozitív antirasszista diszkriminációt alkalmazni, holott bizonyos rasszalapú csoportok sérülékenyek, a rasszalapú egyenlőtlenségek fennmaradását eredményezi. És ezeket az intézkedéseket olyan jogszabályi keretrendszerek igazolják, amelyek a rasszalapú egyenlőtlenségek fenntartását (a negatív diszkriminációt) a rasszalapú egyenlőtlenségek csökkentésével (a pozitív diszkriminációval) egyenértékűként kezelik.

Abszurd, hogy nem tesznek különbséget pozitív és negatív diszkrimináció között, amikor a hatásuk eltérő.

Az egyenlőtlenség újratermelése a vagyon és hatalom birtoklásában felülreprezentált rasszalapú csoport állandó segítésével teljesen más, mint egy alulreprezentált rasszalapú csoport ideiglenes segítése anyagi és hatalmi helyzetének javítása érdekében – addig, amíg az egyenlőség meg nem valósul. Az pedig a képtelenség csúcsa, amikor egy rasszalapú csoport a rasszizmus története miatt rendelkezik kevesebb erőforrással, mint egy másik csoport, mégis a történelmi egyenlőtlenség orvoslására javasolt megoldás azonos erőforrásokat juttat a két – erőteljesen eltérő helyzetben lévő – csoportnak. Így sosem valósul meg az egyenlőség és az igazságosság.

Az egyetlen orvosság az egyenlőtlenséget teremtő negatív rasszista diszkriminációra az egyenlőséget teremtő pozitív antirasszista diszkrimináció. Az egyetlen orvosság a mostani egyenlőtlenséghez vezető múltbeli negatív rasszista diszkriminációra az egyenlőséget teremtő jelenbeli pozitív antirasszista diszkrimináció. Az egyetlen orvosság az egyenlőtlenséget teremtő jelenbeli negatív rasszista diszkriminációra az egyenlőséget teremtő jövőbeli pozitív antirasszista diszkrimináció. Ahogy Lyndon B. Johnson elnök fogalmazott 1965-ben:

„Ha egy embert, akit évekig láncok béklyóztak meg, felszabadítunk, majd odaállítunk a rajtvonalhoz, és azt mondjuk neki: »szabadon versenyezhetsz a többiekkel« – nem képzelhetjük jogosan azt, hogy teljesen méltányosak voltunk vele.”

Ahogy Harry Blackmun, az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának bírája írta 1978-ban: „Ahhoz, hogy túllépjünk a rasszizmuson, először számot kell vetnünk a rasszal. Nincs más út. Ahhoz pedig, hogy bizonyos személyekkel egyenlően bánjunk, másként kell bánnunk velük.”

A rasszalapú egyenlőtlenségek fenntartását az 1960-as évekig biztosító rasszista diszkrimináció rasszista védelmezői mára a rasszalapú egyenlőtlenségek felszámolását célzó antirasszista diszkrimináció rasszista ellenzői lettek.

A legfenyegetőbb rasszista mozgalom nem az alternatív jobboldal (alt-right) valószerűtlen igyekezete a fehér etnoállam megteremtésére, hanem az átlagos amerikaiak törekvése a „rasszsemleges” állam megteremtésére.

A rasszsemlegesség konstrukciója valójában a fehér nacionalisták áldozati tudatát táplálja azáltal, hogy leszögezi: minden olyan közpolitika, amely védi vagy az egyenlőség felé mozdítja a nem fehér amerikaiakat, „fordított diszkrimináció”.

Így tudja a rasszista hatalom a rasszalapú egyenlőtlenséget sikeresen csökkentő esélykiegyenlítő, pozitív diszkriminációs politikákat „rassztudatosnak” beállítani, a rasszalapú egyenlőtlenségeket teremtő szabványosított teszteket pedig „rasszsemlegesnek”. Így tudják „nem rasszistaként” eladni saját elképzeléseiket, miközben egész rasszalapú csoportok viselkedését okolják a különböző csoportok közötti egyenlőtlenségekért. Csakhogy nem rasszista elképzelések nem léteznek, csak rasszisták és antirasszisták.

Mi tehát a rasszista elképzelés?^[2] Olyan felvetés, amely azt sugallja, hogy egy rasszalapú csoport egy másiknál bármilyen értelemben alacsonyabb vagy magasabb rendű. A rasszista elképzelések szerint a társadalomban jelenlévő rasszalapú egyenlőtlenségek magyarázata a rasszalapú csoportok alacsonyabb- és felsőbbrendűsége. Ahogy Thomas Jefferson vélekedett tíz évvel a fehér amerikaiak függetlenségének kikiáltása után: „A feketék – akár kezdettől fogva alkotnak külön rasszt, akár az idő és a körülmények tették őket külön rasszá – alacsonyabb rendűek a fehéreknél, mind testi, mind szellemi adottságaik tekintetében.”^[3]

Az antirasszista elképzelés olyan felvetés, amely azt sugallja, hogy a rasszalapú csoportok a látszólagos különbségek ellenére egyenrangúak; hogy egyetlen rasszalapú csoportnak sincsenek pozitív vagy negatív vonásai. Az antirasszista elképzelések ennek megfelelően azt emelik ki, hogy a rasszok közötti egyenlőtlenségek okai a rasszista közpolitikák és gyakorlatok.

A rasszista és antirasszista közpolitikák, illetve a rasszista és antirasszista elképzelések közötti különbségek megértéséhez térjünk vissza alapvető definícióinkhoz. A rasszizmus olyan közpolitikák nagy hatású összessége, amelyek rasszalapú egyenlőtlenségekhez és igazságtalanságokhoz vezetnek, és amelyeket a rasszok közötti hierarchia elképzeléseivel támasztanak alá. Az antirasszizmus olyan közpolitikák nagy hatású összessége, amelyek a rasszok közötti egyenlőséghez és rasszalapú igazságossághoz vezetnek, és amelyeket a rasszok egyenrangúságának elképzeléseivel támasztanak alá.

---

A rasszizmus és az antirasszizmus megalapozott definíciójával nekiláthatunk, hogy értelmezzük az előttünk volt és a körülöttünk lévő rasszizált világot. Anyai nagyszüleim, Mary Ann és Alvin az 1950-es években költöztek New York Citybe; ez volt a Nagy vándorlás^[4] utolsó állomása. Boldogok voltak, hogy gyermekeik a szegregáció erőszakos georgiai pártolóitól távol nőhetnek fel, és nem a termények betakarításának munkája vár rájuk az egyre forróbb georgiai nap alatt.

Ha belegondolunk, a klímaváltozás hatásaitól is távolabb költöztették családjukat. A tétlenül kiváró klímapolitika rasszista közpolitika, mivel a túlnyomórészt nem fehér globális dél jobban megszenvedi a klímaváltozást, mint a fehérebb globális észak, bár a fehérebb globális észak erőteljesebben hozzájárul a klímaváltozás felgyorsulásához. A föld süllyed, a hőmérséklet pedig emelkedik, Floridától Bangladesig. Aszály és élelmiszerhiány sújtja az embereket Dél- és Kelet-Afrikában; ezekben a régiókban él ma a világ alultáplált lakosságának közel egyötöde. A színes bőrű embereket aránytalanul sújtó, ember okozta környezeti katasztrófák nem szokatlanok, például az Egyesült Államokban több mint négyezer területen – ahol többségében szegény emberek és színes bőrű emberek élnek – magasabb az ólommérgezésben szenvedők aránya, mint az erről elhíresült michigani Flintben.

Egy nemzedék választ el azoktól, akik aprópénzért szedték a gyapotot a georgiai Savannah melletti Guyton egyre melegedő klímája alatt. Ott temettük el nagyanyámat 1993-ban. Erőt adó nyugalmának, sötétzöld hüvelykujjának, karácsonyi ajándékokkal telerakott jókora szemeteszsákjainak emlékét magunkkal vittük, ahogy a temetéséről visszaautóztunk New Yorkba. Másnap apám felment a queensi Flushingba, hogy meglátogassa egyedülálló anyját, akit szintén Mary Ann-nek hívtak. A bőre a legvilágosabb sötétbarna volt, mosolya magához ölelő, észjárása villámgyors.

Amikor apám kinyitotta a lakás ajtaját, furcsa szag csapta meg az orrát. A bekapcsolva hagyott sütőből jött, meg máshonnan is. Nagyanyám sehol. Apám végigrohant a folyosón, a hátsó hálószobába. Ott talált rá nagyanyámra. Úgy feküdt, mintha aludna, de halott volt. Az afrikai amerikaiak körében oly gyakori Alzheimer-kórral^[5] vívott harca véget ért.

Talán nincs nagyobb horderejű fehér kiváltság, mint maga az élet.

Az Egyesült Államokban a fehér életek négy évvel – illetve 2020-ban, a COVID-19 világjárvány első évében öt évvel – többet számítanak, mint a fekete életek. És ez csupán a legnyilvánvalóbb abból az egészség terén fennálló számtalan egyenlőtlenségből, amelyek a születés pillanatában kezdődnek: a csecsemőhalandóság a feketék körében kétszer akkora, mint a fehérek körében. De én legalább ismerhettem a két nagyanyámat, lehettek közös pillanataink, szerethettük egymást. Apai nagyapámat, Alvint nem ismerhettem: három évvel a születésem előtt halt meg rákban. Az Egyesült Államokban az afrikai amerikaiak 33%-kal nagyobb eséllyel halnak meg rákban, mint a fehérek. Apám túlélt egy prosztatarákot – amely kétszer annyira halálos a fekete férfiak körében, mint a fehérekében. A mellrák aránytalanul nagy számban szedi áldozatait a fekete nők között.

Hárommillió afrikai amerikai és négymillió latinó amerikai jutott egészségbiztosításhoz a Megfizethető ellátásról szóló törvény (Affordable Care Act) nyomán, így a biztosítással nem rendelkezők aránya mindkét csoportban 11%-ra csökkent Barack Obama elnökségének végére. Azonban az egészségbiztosítással nem rendelkező amerikaiak száma még így is 28,5 millió volt – és 31,6 millióra nőtt, miután a Kongresszus 2017-ben elutasította a törvény azon rendelkezését, amely a mentességre jogosultak kivételével kötelezővé tette az egészségbiztosítási rendszeri tagságot a magánszemélyek számára.^[6]

A színes bőrű emberek egyre nehezebben tudják hivatalukból kiszavazni az életüket megrövidítő közpolitikákat szorgalmazó politikusokat. A rasszista választójogi politika sokat fejlődött^[7]: a jogfosztást ma már nem a Jim Crow-féle szegregációs választójogi törvények biztosítják, hanem a tömeges bebörtönzés és a választók személyazonosságát ellenőrző törvények. Ezek a törekvések néha annyira nyilvánvalóak, hogy végül megbuknak: Észak-Karolina például a választók személyazonosságának célzott ellenőrzését vezette be, de 2016 júliusában a Negyedik Körzeti Fellebbviteli Bíróság megsemmisítette ezt az intézkedést; a döntést azzal indokolták, hogy a törvény több rendelkezése „szinte sebészi pontossággal célozza az afrikai amerikaiakat”. Más hasonló törvények azonban érvényben maradtak. Wisconsin szigorú választói személyazonosság-ellenőrző törvényével a 2016-os választások előtt kb. kétszázezer szavazót – ismét csak elsősorban színes bőrű embereket – töröltek a választói névjegyzékből. Donald Trump 22 748 szavazattal nyert ebben a kulcsfontosságú csatatérállamban.

Miután Trump elveszítette a 2020-as elnökválasztást, 2021-ben még intenzívebbé vált a választói névjegyzékből való törlés gyakorlata. A republikánusok nem csupán a választási eredményeket próbálták megdönteni a Capitolium 2021. január 6-i erőszakos megrohamozásával: ugyanabban az évben az ország 49 államában több mint 440 törvényjavaslatot nyújtottak be a választói névjegyzékből való törléssel kapcsolatosan. Ehhez az USA Legfelsőbb Bírósága szabad terepet biztosított. Hónapokkal Joe Biden 2021-es beiktatása után a bíróság helybenhagyta Arizona állam törvényeit, amelyek aránytalanul sújtották a fekete és barna bőrű szavazókat, így szinte jelentéktelenné tették a Választójogi törvényt. A bíróság antidemokratikus többségének álláspontját megfogalmazó Samuel Alito bíró ezt írta: „Az a puszta tény, hogy a hatás valamennyire egyenlőtlen, nem feltétlenül jelenti azt, hogy a rendszer ne volna egyformán nyitott, vagy hogy ne adna mindenkinek egyenlő lehetőséget a szavazásra.” De, Alito bíró úr, azt jelenti. Ha ugyanis a rendszer „egyformán nyitott” lenne, akkor nem volna „a hatás valamennyire egyenlőtlen”.

Rasszalapú egyenlőtlenség vesz körül minket a rejtett személyes gondolatoktól a jól látható törvényekig. Mindannyiunknak választ kell adnunk arra a kérdésre: melyik oldalára állunk a történelemnek? Rasszista az, aki a rasszok közötti hierarchia elképzelését hangoztatja, vagy pedig tettel vagy tétlenséggel olyan közpolitikát támogat, amely rasszalapú egyenlőtlenséghez vagy igazságtalansághoz vezet. Antirasszista az, aki a rasszok közötti egyenlőség elképzelését hangoztatja, vagy pedig cselekvően olyan közpolitikát támogat, amely a rasszok közötti egyenlőséghez vagy igazságossághoz vezet. A „rasszista” és az „antirasszista” átragasztható leíró címke, amely aszerint helyezhető fel és vehető le, hogy valaki mit tesz és mit nem tesz, mit támogat, mit fejez ki egy adott pillanatban. Ezek a címkék nem örök érvényű tetoválások. Senki nem személyében rasszista vagy antirasszista – csupán törekedhetünk arra, hogy egy adott pillanatban az egyik vagy a másik legyünk. Tudtunkon kívül is törekedhetünk arra, hogy rasszisták legyünk. Tudatosan törekedhetünk arra, hogy antirasszisták legyünk. A függőséggel szembeni küzdelemhez hasonlóan ha valaki antirasszista igyekszik lenni, az következetes öntudatosságot, állandó önkritikát és rendszeres önvizsgálatot igényel.

A rasszista elképzelések kezdettől fogva meghatározták az amerikai társadalmat. Olyan természetesnek és nyilvánvalónak érezhetjük őket, hogy bele sem gondolunk. Az antirasszista elképzelések ezzel szemben továbbra is nehezen befogadhatók, részben azért, mert szembemennek a történelem sodrásával. Ahogy Audre Lorde fogalmazott 1980-ban^[8]:

„Mindannyiunkat arra programoztak, hogy a köztünk lévő emberi különbségekre félelemmel és gyűlölettel reagáljunk, és háromféleképpen kezeljük őket: ne vegyünk róluk tudomást; ha pedig ez nem lehetséges, akkor másoljuk le, amennyiben dominánsnak gondoljuk, illetve számoljuk fel, amennyiben alárendeltnek. Nincsenek azonban olyan mintáink, amelyekkel az emberi különbségekhez egyenrangúak közötti eltérésekként tudnánk viszonyulni.”

Antirasszistának lenni radikális választás, amely szembefordul ezzel a történelemmel, és amely tudatunk gyökeres átformálását igényli.