A filozófus-ügy. A CEU elüldözése. Az SZFE-einstand. A tudományos és felsőoktatási intézményekben egymást érték az alapítványosítások, az átszervezések, a kisajátítások, és számtalan új intézmény (A Magyarságkutató Intézettől a MCC hódításaiig) is megjelent az elmúlt 15 évben. Egy szűk elit ügyei – mondhatnánk. De ha mindez tényleg csak az értelmiség ügye, miért olyan fontos a tudástermelés feletti uralom a Fidesznek?

A tudás közjó: a világ megértése és az így megszerzett ismeretek terjesztése alapvető érdeke az emberiségnek – ebben látszólag mindannyian egyetértünk. Ám közelebbről nézve már rengeteg a kérdés: Ki dönti el, hogy mi fontos ismeret, és mi nem az? Hogy mit tanítsanak az iskolákban, hogy mit kutassanak az egyetemeken? Hogy ki állítsa elő, és ki terjesztheti a tudást?

Ha ez észrevétlen is marad a mindennapokban, de a tudásért, pontosabban a tudástermelés és -elosztás eszközei feletti uralomért folyamatos harc dúl. 2025 Magyarországán e harc sokadik állomásáról visszanézve meg tudjuk határozni azt is, hogy jelenleg kik a szembenálló felek, mi a céljuk, és milyen sajátos, akár perverznek is nevezhető szövetségek köttettek eddig. Az Optimisták legújabb adásába három szociológust hívtunk meg, akik belülről látják, elemzik és élik meg a tudásért vívott küzdelmet.

Gregor Anikó szociológus, és az eltés dolgozókat képviselő szakszervezet, az FDSZ-ELTE elnöke, első kézből tapasztalta meg ezt a harcot: a társadalmi nemek szak oktatója volt, míg a Fidesz be nem záratta azt. E bezárás körülményei különösen tanulságosak: megmutatják, hogy a hagyományosan „Fidesz előttinek” tartott, kétezres évekre jellemző neoliberális tudománypolitika és a Fidesz jobboldali vagy illiberális tudománypolitikája hogyan fonódik össze.

„A neoliberális és az illiberális érvelés kiegészítette és egymást erősítette a társadalmi nemek szak bezárásakor: a piaci érvelésbe próbálták meg belecsomagolni a szak ellehetetlenítésének jobboldali ideológiai alapjait.”

Gregor szerint ez az elsőre meglepő szövetség nem véletlen, ugyanis a neoliberális és az illiberális tudománypolitikák, habár céljaik eltérőek, abban megegyeznek, hogy jellemzően egyik sem tekinti közjónak a tudást. A neoliberális tudományfelfogás a tudást a profit szolgálóleányának tartja: azt tartja hasznos tudásnak, ami a piacon hasznosítható. Az illiberális felfogás pedig a tudástermelésre elsősorban mint politikai eszközre tekint: az a hasznos tudás, amely megerősíti, igazolja a jobboldali rezsim uralmát.

Utóbbi kapcsán érdemes megemlíteni a hegemónia fogalmát – amelyről másik beszélgetőtársunk, Éber Márk Áron írt könyvet nemrég, Ellenhegemónia-építés címmel. Márk elmondása szerint Orbán Viktor fiatalkorában sokat foglalkozott Antonio Gramsci olasz kommunista gondolkodóval és mozgalmárral, és a 2010-es kormányváltás utáni Fidesz tudatosan építkezett Gramsci politikaelmélete mentén – persze nem egy kommunista, hanem egy jobboldali társadalom létrehozása céljából. Gramsci szerint ugyanis nem elég megszerezni a hatalmat, annak megtartásához az emberek beleegyezésére is szükség van. Ehhez pedig hegemóniát kell építeni, intézmények létrehozásával, a tudás- és kulturális termelés átalakításával, a társadalom alapértékeinek megváltoztatásával. Mindez nem ármány, összeesküvés, hanem Gramsci szerint a politikacsinálás maga, illetve anna végső célja.

Vigvári András, harmadik beszélgetőtársunk, aki a volt MTA-s kutatóhálózatok dolgozóit képviselő szakszervezet, a TDDSZ elnökségi tagja, szintén első kézből tapasztalta meg a Fidesz hegemónia-építését, illetve annak fordulatait. Miután a kutatóhálózatokat a kormány leválasztotta az MTA-ról, elmondása szerint hol illiberális, hol neoliberális folyamatok érvényesültek: eleinte, a tízes évek végén volt „pénz és paripa”, de voltak ideológiai elvárások is. Ezután váltás következett, jöttek az ”indikátorrendszerek”, visszatért a piacorientált a neoliberális logika, erősebben, mint valaha. Ezt Vigvári szerint minden tudományterület megsínyli:

„Az alkalmazhatóság lett a cél, és a kvantitatív logika érvényesül: minél több cikk, minél több szerzővel. Ez egy labor-központú működést ösztökél, ami a természettudományok egy részére jellemző működés, de még a természettudományok nagy része sem így működik. Nagyon borúsan látom sok természettudományi terület jövőjét a kutatóhálózatban, ha ez a logika végleg meghonosodik, hisz sok olyan terület van, ami nem profitábilis, sőt ellentétes a profitlogikával. Mondjuk, ha az ökológiai hatásait vizsgáljuk egy ipari létesítménynek, vagy elsivatagosodás-kutatást végez valaki, nem kell magyarázni, hogy ez miért nem a profitot segíti.”

Vendégeink szerint tehát olyan tudástermelésre van szükség, ami nem a profitot, de nem is a jobboldali hatalmat szolgálja, hanem visszaad a társadalomnak, mégpedig annak felszabadítása céljából. A tudástermelés baloldali megszervezése ezt kéne képviselje.

Mi, a magunk eszközeivel, az Optimistákban is ezt célozzuk, hisz műsorunk is részt vesz a tudásért vívott küzdelemben, de – szándékunk szerint – a szabadság és a képzelet felszabadítása érdekében. Tartsatok velünk!

Az Optimisták elérhető YouTube-on, Spotify-on és  a Lahmacun rádió ingyenesen és reklámmentesen hozzáférhető archívumában is.

Tartalom
(1:43) Jobboldali ellenhegemónia-építés
(39:28) A magyar tudomány kihívásai
(1:06:35) A tudás közjó

Résztvevők

Gregor Anikó, szociológus, az ELTE-s dolgozókat képviselő szakszervezet, az FDSZ-ELTE elnöke

Éber Márk Áron, szociológus, a Helyzet Műhely tagja

Vigvári András, szociológus, a volt MTA-s kutatóhálózatok dolgozóit képviselő szakszervezet, a TDDSZ elnökségi tagja