Tisztelt Gábor György!

A Szombatban megjelent cikkére válaszolva, amelyben „képmutatásnak” nevezi petíciónkat, és azzal vádol bennünket, hogy „belépőt váltunk a jó zsidó szerepébe”, hadd reagáljak tényekkel és érvekkel. Egyúttal előrebocsátom, hogy bár aláírtam a petíciót, de nem voltam értelmi szerzői között, és a következőkben kizárólag magamat képviselem, s innentől egyes szám első személyben beszélek, nem az aláírók nevében.

Köszönöm, hogy emlékeztetett arra, hogy a térség története nem 2023. október 7-én kezdődött. Valóban: Izrael államot megalakulása óta háborúk, támadások és terrortámadások sújtják. Ezt senki nem vitatja, és az Ön által felsorolt példák mind azt mutatják, hogy a Közel-Kelet tragikus történelme tele van erőszakkal és véráldozattal. Az áldozatok fájdalmát nem lehet relativizálni, legyen szó az intifádák zsidó áldozatairól, vagy a 2023. október 7-i brutális támadásról. Ezek mind a történelem részei.

De pontosan ezért nem áll meg az Ön érvelése.

Az a tény, hogy Izrael 1948 óta folyamatosan fenyegetettségben él, semmiképp sem jogosít fel arra, hogy ma Izrael milliókat sújtson kollektív büntetéssel.

Az írásában Ön történelemórát próbál rögtönözni 1948-tól napjainkig, miközben gondosan elhallgatja az egyik legfontosabb történelmi tényt: a Nakbát. Amikor 1948-ban 750 ezer palesztint, a lakosság 80%-át űzték el otthonából, több mint 500 falvat romboltak le, és több mint 70 mészárlásban körülbelül 15 ezer palesztin embert gyilkoltak meg. Igen, ez is történelem. Ugyanúgy, ahogy történelem Deir Jászin, Szabra és Satila, vagy Baruch Goldstein hebroni tömegmészárlása. De ezek az Ön logikája szerint, gondolom, nem számítanak, mert zsidók követték el?

Kedves György!

Azt javaslom, hogy az Ön által emlegetett „önvédelem” jogáról beszéljünk tényszerűen. Kezdjük azzal, hogy az 1948-as Népirtási Egyezmény szerint népirtásnak minősül „bármely olyan cselekmény, amelyet azzal a szándékkal követnek el, hogy egy nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoportot egészben vagy részben megsemmisítsenek”. A hágai Nemzetközi Bíróság (ICJ) 2024. január 26-án kimondta, hogy jogilag kötelező érvényű előzetes intézkedéseket kell alkalmazni Izrael ellen, többek között, hogy „minden lehetséges lépést megtegyen a népirtás megelőzésére”. Ez nem légből kapott „vélemény” – ez a világ legfőbb bíróságának határozata. De Önnek ez sem számít, ugye? Ráadásul azóta készültek egyéb jelentések is, amelyek nem csak a „népirtás megelőzéséről” szólnak már… Mindenesetre az ICJ ítélete és a későbbi jelentések fényében egyértelmű, hogy az október 7-e után történtek már nem sorolhatók a klasszikus értelemben vett önvédelem kategóriájába.

Az ENSZ Különbizottsága például 2024-ben kimondta, hogy „Izrael hadviselési módszerei Gázában összhangot mutatnak a népirtás jellemzőivel”. 25 ezer tonna robbanószert – ami két atombomba erejének felel meg – zúdítottak Gázára. A tömeges pusztítás, az infrastruktúra szándékos lerombolása, és a humanitárius segítség blokkolása mind a népirtás definíciójába tartozik, nézzen csak utána.

Tekintsünk egy picit a konkrét számokra, amelyeket Ön az írásában gondosan mellőz. Az izraeli hadsereg 2023. október 7. óta több mint 62 ezer palesztin embert ölt meg Gázában, köztük 18 ezer gyermeket. Ezt az ENSZ is hivatalos adatként rögzíti. Egy másik becslés szerint a halottak száma már a 84 ezret is elérheti (Gaza Mortality Survey – GMS). Gázában 45 percenként hal meg egy gyermek – átlagosan 30 gyermek naponta, ezen sorok írása közben 690 napja. A gázai gyermekek körében a súlyos alultápláltság háromszorosára nőtt a háború kezdete óta (WHO).

De mondok ijesztőbbet, illetve nem is én, hanem izraeli tisztviselők.

Joáv Gallant, néhány hónappal ezelőttig még védelmi miniszter „emberi állatoknak” nevezte a palesztinokat. Becalel Szmotrics pénzügyminiszter nyilvánosan kijelentette: „Gáza teljes megsemmisítésére” törekednek, és a palesztin lakosságot „koncentrálni” akarják. Móse Feiglin, a Likud korábbi alelnöke pedig így fogalmazott: „Minden gyermek, minden csecsemő ellenség Gázában”. Remélem, érzi a mondat súlyát.

De folytassuk: Jichák Hercog államelnök azt mondta, hogy  „Nincsenek ártatlan civilek Gázában”. Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa pedig megállapította, hogy „az izraeli tisztviselők nyíltan olyan intézkedéseket támogatnak, amelyek megfosztják a palesztinokat az életben maradáshoz szükséges alapvető szükségletektől, mint élelmiszer, víz és üzemanyag”. Úgy tűnik, sikerrel.

Igen, az éheztetés, mint háborús fegyver használata jelen esetben is létező gyakorlat. Az izraeli védelmi minisztérium már 2011-ben kiszámolta, hogy Gázában naponta 2279 kalóriára van szükség személyenként az alultápláltság elkerüléséhez. Most azonban Észak-Gázában az emberek napi 245 kalóriával kénytelenek túlélni. Ez kevesebb, mint egy doboz csicseriborsó. Az International Crisis Group egyik jelentése szerint Izrael tudatosan használja politikai fegyverként az éheztetést, sőt az élelmiszerhez való hozzáférést a katonai stratégiájába is beépíti. A Human Rights Watch pedig egy 179 oldalas dokumentumban részletesen bemutatja, hogyan fosztotta meg Izrael szándékosan a gázai palesztinokat a vízhez való hozzáféréstől. A szervezet szerint ez már népirtásnak tekinthető. Kedves György, kérem, olvassa el ezeket a jelentéseket!

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa 2022-ben kimondta továbbá azt, hogy Izrael apartheid rendszert működtet a megszállt palesztin területeken. Az Amnesty International legfrissebb, 2024. decemberi jelentése pedig ennél is keményebben fogalmaz: szerintük ugyanis Izrael népirtást követ el a palesztinok ellen Gázában.

Én magam is láttam, mi történik például Ciszjordániában, amikor fotósként évekig a palesztin civil ellenállást dokumentáltam. Az utak szakaszokra vannak osztva: egyes szakaszokat csak palesztinok használhatnak, míg külön utak vannak a telepeseknek. Mindez Hebronban a legszembetűnőbb: a palesztinok folyamatos katonai felügyelet alatt élnek, míg a telepesek szinte szabadon mozoghatnak a városban létrehozott enklávé területén, mondanom sem kell, a nemzetközi jog értelmében teljesen illegálisan.

Egy terület, két közösség, kétféle jogrendszer: az izraeliekre polgári jog, a palesztinokra katonai törvények vonatkoznak. Ez mindent befolyásol: tulajdonjogokat, építkezést, közlekedést, gyülekezési jogot. A palesztin lakosság életének legfontosabb kereteit a megszálló izraeli hadsereg határozza meg, miközben nincs beleszólásuk a döntésekbe, amelyek mindennapjaikat alakítják.

Engedje meg, György, hogy felhívjam a figyelmét, hogy az izraeli társadalmon belül is sokan osztják azt a véleményt, amit én. Több mint 165 izraeli tartalékos megtagadta a szolgálatot, valamint 970, korábban a légierőnél szolgáló katona is nyíltan a háború befejezését követeli. Ezek viszonylag friss történések. Eközben izraeli tizenévesek nyilvánosan tiltakoznak „a gázai népirtás ellen”, akár a hadkötelezettség megtagadásával is. A Breaking the Silence nevű izraeli civil szervezet, amely katonák vallomásait gyűjti a megszállt palesztin területeken végzett katonai műveletekről is, folyamatosan dokumentálja a hadsereg „szörnyű morális összeomlását”. A begyűjtött vallomások szerint a katonák gyakran kerülnek jogsértő és etikai szempontból súlyosan problémás helyzetekbe. Emellett több mint 100 ezer tartalékos nem jelent meg szolgálatra a háború alatt, ami az izraeli társadalom széles körű erkölcsi aggályait tükrözi. Fontos hangsúlyozni, hogy ez a fajta kritikus vélekedés nem általános az egész társadalomban – sajnos –, de mindenképpen jelen van.

Kedves György!

A 18 éve tartó gázai blokád nem tekinthető természetes állapotnak. Nézzük a tényeket: 2007 óta több mint 2 millió palesztin él egy, a teljes izraeli blokád alatt álló, mintegy fél balatonnyi területű Gázai övezetben. Az ENSZ emberi jogi szakértője szerint Gáza „egy szabadtéri börtön”, ahol „a lakosság 80%-a nemzetközi segítségre szorul”. Ez kollektív büntetésnek minősül – a negyedik genfi egyezmény explicit megsértése.

Az írásában Ön úgy fogalmaz, hogy a petíció aláírói „gyáva meneküléssel” vádolhatók. Ez azonban pontosan fordítva van: Ön menekül a valóság elől. A valóság elől, hogy amikor egy egész népet „emberi állatoknak” neveznek, amikor kórházakat bombáznak le azzal az ürüggyel, hogy „terrorista fészkek”, amikor tudatos éheztetést alkalmaznak.

Ön is bizonyosan tudja, hogy Primo Levi, holokauszt-túlélő író már a hatvanas években figyelmeztette az emberiséget: amikor egy népre ellenségként tekintenek, amikor megtagadják tőle az emberséget, a folyamat végén szükségszerűen koncentrációs táborok állnak majd. Ez nem túlzás vagy költői kép, hanem a dehumanizáció törvényszerű következménye.

A folyamat első lépése mindig az osztályozás: a „mi és ők” kategóriák létrehozása. Ezt követi a jelképrendszer kiépítése, majd a totális dehumanizáció, amikor az adott csoportot „állatoknak”, „terroristáknak” vagy „emberi élősködőknek” nevezik. Végül a megteremtett gyűlölet konkrét cselekvésbe fordul, ami a fizikai megsemmisítéshez vezet.

Ma Gázában, illetve Izraelben pontosan ezt a mintázatot láthatjuk kibontakozni. A palesztin civileket „emberi állatoknak” nevezik, az élelmiszerért sorban állókat lelövik, a kórházakat és iskolákat „terrorista fészkeknek” bélyegezve bombázzák. A dehumanizáció azonban – ahogy Primo Levi írta – önpusztító: „ahogy elveszed a másik emberi mivoltát, elveszted a sajátodat is.”

A Human Rights Watch, az Amnesty International, a B’Tselem – mind népirtásnak nevezi azt, ami Gázában történik. Utóbbi szervezet ráadásul izraeli, azaz ők „rossz zsidók” az Ön logikája szerint? És azok az izraeli katonák, fiatalok, akik megtagadják a szolgálatot, szintén?

A „Never again”, a „Soha többé” nem lehet szelektív: vagy mindenkire érvényes, vagy senkire sem. Nem, nem „humanista álcát” viselek, csupán a családom kiirtott tagjainak emléke előtt szeretnék tisztelegni azzal, hogy nem feledem, mivé válhat az ember, amikor másokat foszt meg emberségétől. És nem szeretném engedni, hogy a nevemben bárki ugyanezt tegye meg másokkal. Bár úgy tűnik, erről lekéstem.

Nincsenek itt „jó” vagy „rossz” zsidók, „jó” vagy „rossz” emberek. Olyanok vannak, akik nem hajlandók elnézni a népirtást csak azért, mert zsidók követik el. Hiszem, hogy a „Never again” minden népre vonatkozik. És nem vagyok egyedül ezzel: világszerte milliók, sőt, még Izraelen belül is sokan vélekednek ugyanígy.

Szeretném hangsúlyozni, hogy mindez nem személyes támadás Ön ellen. Nem gondolom, hogy Ön rossz ember lenne, és tisztelem a véleményét. Célom csupán az, hogy tényekkel és történelmi kontextussal világítsam meg a helyzetet, és felhívjam a figyelmet arra, amit szerintem nem szabad figyelmen kívül hagyni.

Tisztelettel,

Varga Máté