Mostoha időpontra hívják tüntetni az embereket az állami média székházához, mégis hálásabb tartalmat kaphat ez a demonstráció, mint az összes megelőző ugyanezen a helyszínen. 

A Momentum már többedik alkalommal készül arra, hogy bevárja a szokásos péntek reggeli rádiós szereplésére érkező miniszterelnököt. Eddig saját politikusaik és aktivistáik vettek részt a tiltakozó akciókban, a legutóbbi alkalommal a fellépésük miatt inkább a teherportán – kvázi a hátsó ajtón – kísérték be az épületbe Orbán Viktort. Az ellenzéki párt a demonstráció szimbolikus céljaként azt jelölte meg, hogy a bejárat elállásával „megakadályozzák, hogy a propagandában elhangozhassanak Orbán hazugságai”. Az nyilvánvalóan nem reális, hogy a miniszterelnök ne tudjon hozzáférni a közmédia mikrofonjához – akár a Kunigunda úti épületben, akár szükség esetén másutt –, de így is okoztak neki némi kellemetlenséget azzal, hogy a főbejáratot nem használhatta. 

Az április 4-ei reggelre meghirdetett akció egyelőre abban különbözik az eddigiektől, hogy a az elmúlt hetek hídfoglalásain felbuzdulva már nemcsak a párthoz szorsabban kötődő szereplők néhány fős partizánakciójaként képzelik el, hanem – némileg a Karmelita kolostor előtti kordon többszöri lebontásához hasonlóan – tömeget is igyekeznek hozzá hívni. Valódi tömegtüntetést péntek reggel 6 óra 30 perckor csak nagyon kivételes esetekben lehet elképzelni, pláne a tömegközlekedéssel nem túl egyszerűen megközelíthető óbudai székház előtt, hiszen az emberek többségének – legyenek is bármennyire elégedetlenek – általában 8 óra környékén munkanap kezdődik. 

Ugyanakkor ha már csak az a kisebbség kilátogat, aki valamilyen okból ezt megteheti, több értelmet kaphat az MTVA-székház előtti tiltakozói jelenlét, mint talán bármikor annak felépülte óta. Egyszerűen azért, mert ott lesz Orbán Viktor. Nem, természetesen nem fogja meggondolni magát, majd visszavonni és visszavonatni az elmúlt időszakban tett kijelentéseit, a benyújtott vagy már el is fogadott törvényeket attól, ha – jó esetben – néhány száz tüntetővel szemben találja magát. Ugyanakkor reakcióra kényszerül, védekeznie kell, másik utat kell találnia az épületbe, valamilyen azonnali gesztust kell gyakorolnia. Meg kellett tennie ezt persze legutóbb is, ugyanakkor teljesen más az érvényessége egy olyan akciónak, amikor valódi, szemmel látható tömeg éri el ugyanezt az eredményt, mint amikor néhány ismert politikus és pártaktivista. 

Hiába tüntettek már számos alkalommal ezrek az épület előtt, a 2019. januári incidenseket leszámítva egyik alkalommal sem látszott – beleértve Magyar Péter 2024. őszi demonstrációját is –, hogy mi az a visszacsatolás, ami alapján sikeresnek lehet nyilvánítani az adott demonstrációt. Nem beszélve arról, hogy az állami média istenigazából semmilyen kitüntetett szereppel nem bír a propaganda teljes ökoszisztémáján belül elérését, funkcióját, de még akár a százmilliárdos nagyságrendű költségvetési finanszírozását tekintve sem. Nem bagatell, nem is lefitymálandó, szimbolikusan sem lényegtelen, de ha az a kérdés, hogy hol kell „keresni a propaganda szívét” 2025-ben, az aligha – de legalábbis nem csak –  az óbudai épületegyüttesben lesz. 

Éppen ezért az „uszító Orbán-interjú” megakadályozása – ahogyan a Momentum a holnapi demonstrációt is hirdeti – sem éppen a legelérhetőbb célkitűzés.

Azonban ez a tüntetés minden elképzelhetőnél jobb lehetőség arra, hogy hús-vér tüntetők előtt kelljen átvonulnia Orbán Viktornak, még akár csak fekete kisbusza rejtekében is.

Gondoljunk csak bármely más nyilvános szereplésének körülményeire: a kordonokra, a biztonsági őrökre, a résztvevők komoly szűrésére. A miniszterelnök persze megteheti, hogy mindennek még a lehetőségétől is inkább eltekint, és eleve meg sem jelenik, vagy valami nagyon ravasz módját választja a besurranásnak a rádióba. Azonban ez is már olyan gesztus lenne, amivel , visszavonul, játszmát veszít. Más kontextusban aligha lehetnek akárcsak ilyen kis „győzelmekre” is reményei a tüntetőknek. 

Márpedig a látható eredmény és a visszajelzés nagyon fontos a kétharmad tizenötödik évében azoknak a felháborodott, de eszköztelen tüntetőknek, akiket gyakran üres vagy kevésbé üres, de nem a legfelelősebb emberekkel teli hivatali épületek elé – beleértve a Karmelitát is –  hívnak különböző szereplők különböző ügyek mentén demonstrálni. A tiltakozók nagy lelkesedéssel érkeznek meg ezekre a helyekre, de hosszú órák, napok, majd hetek után nem igazán látják, hogy mi végre tartsanak ki. Ennél eggyel perspektivikusabb megoldásnak a tűnik a különböző hidak részben esetleges, részben koncepciózus lezárása, amit az elmúlt hetekben tapasztalunk. De ebben az esetben is nagy kérdés, hogy melyek lesznek azok a visszacsatolások, amelyek megerősíthetnek egy jelentős tömeget abban, hogy mindezt érdemes kitartóan csinálni. 

A rendszert persze az sem rengeti meg, ha Orbán Viktor nem vagy nem a számára komfortos módon jut a mikrofon elé. A rendszert az rengetné meg, ha a közmédia munkatársai kezdenének sztrájkolni, monduk úgy, mint ahogyan Szerbiában történt, de attól jelenleg nagyon messze vagyunk.  

Nem az a kérdés tehát, hogy Orbán Viktor tud-e holnap „interjút” adni a Kossuth Rádiónak. Sokkal inkább az a tét, hogy tudják-e személyesen szembesíteni az akár csak másodpercekre, sötétített üveg mögött elhaladó miniszterelnököt azokkal a dolgokkal, amelyek a leginkább felháborítják őket. Vagy akár csak a legaktuálisabb határátlépéseivel: a gyülekezés jogának korlátozásával, a szegénység adminisztratív eltagadásával, háborús bűnök miatt körözött személyek szívélyes vendéglátásával. Ha ez után a szembesítés után akár csak a saját szemükkel láthatják, hogy mit reagál a kormányfő – legyen az akár mindössze a fekete furgon szenvtelen tovább suhanása –, már többet nyertek, mint bármikor korábban, amikor a közmédia vagy bármely más állami épület előtt álltak tehetetlenül.