Idén tölti be 15. évét a romák elleni terrortámadások nyomában létrejött Uccu, azaz az Uccu Roma Informális Oktatási Alapítvány. A múlt hétvégi megemlékezések előtt beszélgettünk Szénási Szilviával, az Uccu ügyvezető igazgatójával, aki egykor szociális munkásként diplomázott, majd a területen maradt, később pedig oktatóként is dolgozott. Az Uccu 15 éves működéséről, a közbeszéd állapotáról, a romákkal kapcsolatos előítéletek és a legnagyobb magyarországi kisebbséget sújtó rendszerszintű problémák kapcsán beszéltünk részvételiségről és kollektív felelősségünkről.

Idén lesztek éppen 15 évesek. Hogyan alakult az utatok azóta az eredeti célokhoz képest?

Az Uccu 2010-ben azért jött létre, hogy roma és nem roma fiatalok között teremtsen párbeszédet. A megalakulás közvetlen előzménye a 2008-2009-ben Magyarországon romák ellen elkövetett terrortámadás-sorozat volt. Kérdés, hogy mi változott azóta, de akkoriban súlyos cigányellenes hangulat uralkodott, a szélsőjobboldali ideológiák iszonyatosan népszerűek voltak, főként a fiatalok körében. Ebben a légkörben alakították meg roma és nem roma fiatalok az Uccut, aminek a neve is a változásra való sürgető igényt fejezte ki: „Uccu neki, csináljunk valamit!” Olyan társadalmi párbeszédet akartak elindítani, ami addig nem volt jellemző Magyarországon. Fontos szempont volt, hogy ezt a párbeszédet roma fiatalok vigyék be az iskolákba, ne mások beszéljenek rólunk, a saját identitásunkról.

Az első időszakban inkább kopogtatás-jelleggel indultunk, mi kerestük meg az iskolákat. Meg kellett szerveznünk, hogy legyen elég roma fiatal, aki tud általános- és középiskolákban roma identitás, kultúra és történelem témában foglalkozásokat tartani saját narratívákon keresztül, a nem formális oktatás módszertanával.

A misszió, hogy roma és nem roma fiatalok között teremtsünk párbeszédet, azóta sem változott. Az általunk elért fiatalok száma jelentősen nőtt azóta, és közben szakmailag is sokat fejlődtünk. Mára az Uccunál kilenc oktatási modulunk van:  külön pedagógusoknak, általános iskolásoknak, alsó-felső tagozatosoknak 90 perces foglalkozás, illetve vannak olyan műhelyeink, amiket egyetemistáknak tartunk. Ezeken felül éppen most dolgozunk ki egy olyan emberi jogi képzést, amit kifejezetten közszférában dolgozóknak szánunk. 2013 óta van sétánk is a nyolcadik kerületben, itt a fiatalokkal közösen megyünk ki „terepre”, és megpróbáljuk átformálni a Józsefvárossal kapcsolatos sztereotípiákat. Igyekszünk megmutatni, hogy milyen sok, gyakran rejtett szépsége van a kerületnek. Ez a program szinte azonnal beindult, a gyerekek is imádták. Ugyanúgy, ahogy a többi programnál, itt is alapvetés, hogy a romák látószögén keresztül mutassuk be a helyzeteket. Azóta Budapest mellett már Pécsen is vannak sétáink.

Amióta tagja vagy az Uccunak, volt már, hogy úgy érezted, túlságosan nehéz ez a fajta társadalmi munka?

2013-ban csatlakoztam a szervezethez mint önkéntes roma moderátor. Én is csináltam évekig ezeket a foglalkozásokat, és 2016 óta már vezetem is a szervezetet. A józsefvárosi séták pont akkor kezdődtek például, amikor az Uccuhoz jöttem.

Folyamatosan tanuljuk, hogyan éljük meg a sikereket és a sikertelenségeket is. Azért alapvetően nagyon sok nemzetközi és hazai elismerést kapott már a szervezet ezalatt a 15 év alatt, többek között Europa Nostra díjat.

Közben persze vannak nehéz körülmények. Magyarországon nagyon sokan azt gondolják, hogy mindent tudnak a romákról, nagyon sokat foglalkozik vele mindenki, minek beszélni róla. Közben viszont még mindig rendszerszintű a rasszizmus, és ezzel egy olyan alulról jövő kezdeményezésnek, mint az Uccu, nagyon nehéz mit kezdenie. Nyilván meg tudjuk piszkálni, de nehéz nagyon mélyreható változásokat elérni.

A romákkal kapcsolatos diskurzus még mindig nem jutott el olyan szintre sajnos, hogy egyenrangú felekként tudjunk róla beszélni. A másik jelentős probléma az, hogy a romákkal kapcsolatos dolgok előbb-utóbb mindig a szegénység kérdéskörénél lyukadnak ki, olyan sztereotípiákkal, mint a „szegénység kultúrája”, és így tovább, ami szerintünk nagyon hamis.

Mindez nagyon fárasztó tud lenni, gyakran úgy érzi az ember, hogy ugyanonnan kell elindulni, ugyanazokról a fals információkról, tévhitekről kell beszélni. A romákról nem mint Magyarország legnagyobb kisebbségéről, az ország kultúrájának szerves részéről esik szó leggyakrabban, hanem mint problémaforrásról.

Mi az, ami lelkesít a jövővel kapcsolatban?

Több mint 80 roma fiatal vállalt szerepet a szervezetben az elmúlt 15 év alatt önkéntes moderátorként. Ők azóta nagyon jó helyeken kaptak állást. Kollégáinknak nagy része, főleg, akik a foglalkozásokat, sétákat csinálják, roma fiatalok. Elindítottunk egy roma gyakornoki programot. Úgyhogy sok mindenre lehetünk büszkék, és sok mindennel kapcsolatban van reménykedésre ok. Az a fajta elköteleződés, amivel ezek a roma fiatalok dolgoznak, magában is óriási kincs.

Ami nagyon fontos nálunk, hogy egyenrangú félként lehet jelen lenni romaként. Itt nem kell magyarázkodnia senkinek, nem kell bocsánatot kérni amiatt, honnan jössz. Aki részt vesz a foglalkozásainkon, találkozik velünk, olyan közegbe kerül, ahol nyugodtan feltehet olyan kérdéseket, amiket elsőre talán nem is merne, és így jut el odáig, hogy rádöbben, nem is úgy működik a roma kultúra, ahogyan azt ő eddig gondolta. Elindul valami, és úgy, hogy nem mi mondjuk ki, hanem azok, akik irántunk érdeklődnek. Ez mindig közös munka, együtt beszélgetünk, játszunk, mindenkit bevonunk. Szuper dolog szerintem, hogy a mostani generációban van nyitottság a kapcsolódásra, a személyes történetek megismerésére.

Sok erőt ad az is, hogy hiszek abban, amit csinálunk. Az Uccunak nagyon erős társadalmi üzenete van, és nagyon sokat segítenek a projektjeink a velünk dolgozó roma fiataloknak. Az a legfontosabb, hogy mindannak, amit csinálunk, kettős társadalmi hatása van: egyrészt segítünk a roma fiataloknak, másrészt elérjük a nem roma diákokat és tanárokat, akik rengeteg új szempontot tanulnak meg tőlünk.

Közben pedig egyre erősebb civil hálót építettünk ki magunk körül, roma és nem roma szervezetekkel, ami szintén nagyon sokat ad. Közösen szervezni eseményeket, programokat és projekteket mindig komoly megerősítés is egyben, hogy szükség van rá, és fontos, amit csinálunk.

Most tagszervezet lettetek az Együttnevelés Szövetségben. Miért társultatok be, mit vártok az együttműködéstől?

Minden, ami oktatáshoz kapcsolódik, azzal dolga van az Uccunak. Fontos számunkra, ahogy említettem, a partnerség olyan szervezetekkel, akik hasonló témákkal, roma fiatalokkal vagy romákat érintő dolgokkal foglalkoznak. Nagyon örültem az Együttnevelés Szövetség megkeresésének, mert abban hiszünk, hogy a romákkal kapcsolatos előítéleteket csakis közösen tudjuk megváltoztatni. Ehhez pedig kell mindenki.

Az Együttnevelés Szövetség által elindított oktatási kezdeményezés arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy milyen kihívásokkal szembesülnek azok a gyermekek, akik oktatási szegregációban élnek, és mindez milyen társadalmi következményekkel jár – nemcsak közvetlenül az érintettekre, hanem az egész magyar társadalomra nézve. Vannak olyan alapvető ügyek, amelyekben közösen kell fellépnünk, hiszen nem mindig várhatunk kizárólag az állami beavatkozásra. Az oktatáshoz való jog alapvető emberi jog, és felelősségünk, hogy minden gyermek számára elérhetővé váljon egy befogadó, minőségi oktatás.

Bár a közös munka még csak most kezdődik, nagy lelkesedéssel és elkötelezettséggel állunk neki. Ha jól végezzük a dolgunkat, elérhetjük, hogy a következő roma generációk számára könnyebbé váljon a társadalmi beilleszkedés és az oktatási hátrányok leküzdése. Ez egy közös feladat – és ebben az Uccunak is fontos szerepe van.

Az Uccu szervezőként is részt vesz a február 23-i, romák elleni terrortámadásokra megemlékező eseményen. Mi a jelentősége annak, hogy közös megemlékezésre kerül sor a fővárosban roma és nem roma szervezetekkel közösen?

Tavaly jött létre a Február 23 Emlékbizottság civil kezdeményezésre, és egy petíciót nyújtott be azzal kapcsolatban, hogy a romák ellen elkövetett terrortámadás-sorozat emléknapja legyen a tatárszentgyörgyi gyilkosságok napja. 15 éve iszonyú csönd van társadalmi szinten ezekről a támadásokról, alig jelent meg az egész a közbeszédben. Most sok szervezet fogott össze, hogy ez megváltozzon, bekerüljön a közbeszédbe, és annak nevezzük, ami: terrortámadásoknak.

Az iskolai tapasztalataink is ezek, persze szokott szó esni a támadásokról, de megdöbbentően sokan nem hallottak róla az újabb generáció tagjai közül. Nagyon fontos tudatosítani azt is, hogy nem kizárólag a romák feladata, hogy minderről szó essen, hanem a szélesebb társadalmi közegben képzelhető el az emlékezés és a tanulás.

Szeretnénk elérni, hogy ez a dátum országos emléknappá váljon, ebben a folyamatban örvendetes, hogy a Józsefvárosi Önkormányzat és a Főváros szinte azonnal csatlakozott tavaly, amikor elindultunk. Óriási eredménynek tartom azt is, hogy sok civil szervezet összefogott ebben a projektben.

Alapvetőnek tartjuk, hogy narratívaváltásnak kell bekövetkeznie. Nem lehet, hogy csak roma szervezetek ápolják az emlékét ennek a terrorcselekménynek, a szélesebb társadalomnak is szerepe kell, hogy legyen a feldolgozásban, hiszen nem csak a romákat érinti mindez, hanem mindenki mást is. Ha ilyesmi megtörténhetett Magyarországon, akkor muszáj vigyáznunk, hogy hasonló ne történhessen meg többé. Ezért is fontos, hogy a Fővárossal, illetve a Józsefvárossal egy éve együtt tudunk működni, és ezért küzdünk, hogy országossá váljon az emléknap.

Azt gondolom, hogy elindult arról egy diskurzus, hogy mindez nem csak a romákról szól, és ez előrelépés.

---