Ilyen a kapitalizmus: amikor felpörög a kereslet, hirtelen sok munkás kell az összeszerelőüzemekbe, amikor pedig visszaesik, akkor a munkásokra sincs szükség – állapította meg májusban Fónagy János államtitkár a parlamentben elhangzott kérdésre válaszolva, és – emeljük kalapunk – teljesen igazat mondott.

„[A rendszerváltáskor] abban állapodtunk meg, hogy egy piaci gazdaságot, magyarul a kapitalizmust építjük”

– fűzte tovább gondolatmenetét az államtitkár. Csak azt felejtette el hozzátenni, hogy a társadalom túlnyomó részének nem így adták el az átállást.

Mi történt?

Az SK Innovation iváncsai akkumulátorgyárából egyik napról a másikra hatszáz főt bocsátottak el anélkül, hogy felkészülhettek volna az érintettek a körülményeikben beálló váratlan és radikális változásra.

Hogyan volt ez lehetséges? A Munka Törvénykönyve – még a jelenleg hatályos is – ismeri a felmondási idő fogalmát. Ez azt jelenti, hogy a jelenleg hatályos jogszabályok szerint létezik egy időintervallum, ameddig a felmondás után a munkáltatónak – bérfizetés mellett(!) – foglalkoztatnia kell a kirúgott dolgozót. Az iváncsai gyárból viszont a kölcsönzött munkaerőt bocsátották el. És mivel őket a munkaerő-kölcsönző cég foglalkoztatja (ami, mint nevéből is látszik, azzal foglalkozik, hogy a hivatalosan általa foglalkoztatott dolgozókat kiközvetíti akárhova)

az egyes üzemekből ily módon kirúgott munkásokat nem védi gyakorlatilag semmi.

Annak akár örülhetnénk is, hogy az iváncsai akkumulátorgyárból elbocsátottak munkája végülis megmaradt – hisz a kölcsönzőnél egyébként is állásban vannak. Munkakörülményeik viszont mindenképp jelentősen romlanak. Iváncsán például a cég biztosította a dolgozók szállását és étkezését – azt nem tudhatjuk, hogy a kölcsönző mennyire lesz gáláns a dolgozók elszállásolása tekintetében. Ez ugyanis külföldről kölcsönzött munkások esetében – mint Székely Tamás, a VDSZ szakszervezeti szövetség elnöke az eset kapcsán lapunknak elmondta – nem kötelező a kölcsönzők számára, és nem is feltétlenül ingyen oldják meg a munkaerő elszállásolását.

A vegyipari szakszervezeti szövetség elnöke – ahogy számtalanszor – azt is hangsúlyozta, hogy a vendégmunkások megszervezése fontos feladat lenne. Nem csupán a vendégmunkások érdekében tartja fontosnak, de a magyarországi munkások érdekvédelme szempontjából is. A közös célért szerveződő dolgozókat nehezebb lenne egymás ellen fordítani, és garanciákat lehetne kicsikarni a munkáltatókból. Ami épp azért különösen nehéz feladat, mert míg a közvetlenül foglalkoztatott munkások esetében egy céggel kell megállapodni – ami általában úgyszintén nem egyszerű feladat – a vendégmunkások esetében a munkaerőkölcsönzővel. A munkaerőkölcsönző cégek pedig legtöbbször még csak tárgyalni sem hajlandók a szakszervezetekkel. És egyébként is megmarad a kérdés: ha különböző cégeknél dolgoznak a kölcsönzött munkások, mégis, melyikre kellene hogy vonatkozzon a megállapodás?

Hovatovább az Európai Unión kívülről érkezett vendégmunkásokat munkaviszonyuk megszüntetése után 6 nappal haza kell küldeniük a munkaerőkölcsönzőknek, ha nem találnak új munkahelyet nekik – ami ellen szervezettség nélkül csekély esélyük sincs fellépni, nemhogy hatékonyan. Tehát azok az emberek, akiket két – opcionálisan plusz egy – évre idecsábítottak a származási országukbelinél nagyságrenddel magasabb bérek ígéretével, amellyel otthonmaradt családtagjaikat támogathatták, vagy összeszedhettek annyi pénzt, amennyiből otthon jobban élhettek volna, azzal kénytelenek szembesülni, hogy amint a konjunktúrából visszaesés lesz, hirtelen feleslegessé válnak.

Az ígéretek beváltatlanul maradnak, ők pedig fizethetik a hazaút költségeit – és még örülhetnek, ha emiatt nem kell magukat adósságba verniük.

Különösen kegyetlen a rendszer, amely garanciák nélkül dobja el az első pillanatban azokat, akiknek időlegesen a termelés, és ezáltal a profit feltornászását köszönhette a hazai valamint külföldi tőke egyaránt. Ezen nem változtat, hogy amikor Orbán Viktor miniszterelnök és csatlósai azt fejtegették, hogy szerintük több százezer vendégmunkásra lett volna szükség a magyarországi ipari teljesítmények kiaknázásához, akkor komolyan gondolták, hogy évekig szükség lesz a munkájukra. De az is lehet, hogy tévedtek a gazdasági előrejelzéseik, és nem számoltak napjainkban az egész kontinenset sújtó (autó)ipari visszaesésre. Legalábbis a kihasznált majd eldobott vendégmunkásoknak jottányit sem számít.

„Az áldozat szerencsére csak egy külföldi turista volt”

– énekli klasszikus művében az ironikus, társadalomkritikus szövegeiről ismert Burzsoá Nyugdíjasok együttes. Fónagy ehhez hasonlóan Iváncsa esetében azzal nyugtatta a népet, hogy

„A leépítés kizárólag külföldieket érintett, tehát magyar munkaerőt nem.”

Ami egyébként nem igaz: túlnyomórészt vendégmunkásokat rúgtak ki. Milyen szerencse!

Mármint milyen szerencsés a kormány részéről, hogy bár nem mindenhol, legalábbis sikerült a magyarországi munkásokat, méginkább a közhangulatot az általa behozott vendégmunkások ellen hergelni, nem kis mértékben a szűk tíz éve pörgetett rasszista kampánysorozatával. Elveszik a munkánkat – susogják véleményvezérek, politikusok, adott esetben még az úgynevezett baloldalon is.

Pedig a munkaerőkölcsönzés áldozatainak nemzetisége teljesen mindegy – attól még áldozatok maradnak.

Hisz ha máskor nem, a covid-válság alatt láthattuk, hogy a munkaerőközvetítésnek bárki az áldozata lehet, nemzetiségtől függetlenül. Nem másról szól ugyanis a rendszer, mint arról, hogy a munkáltatók ki tudják kerülni a mégoly gyenge munkajogi szabályokat is, és még annyi felelősséget se kelljen vállalniuk, mint a közvetlenül foglalkoztatott munkások esetében.

Tehát míg a közvetítőn keresztül foglalkoztatott munkásoknak ugyanakkora bér, ugyanolyan munkavédelem stb. jár, mint a közvetlenül foglalkoztatottaknak, a cégek gyakorlatilag bármikor kirúghatják őket – és akárcsak a vendégmunkások – sokkal nehezebben szerveződhetnek.

Világ tőkései, egyesüljetek

Persze a globális kapitalizmusban aligha kell kiadni a jelszót, és a munkaerőkölcsönzés sem magyar sajátosság. A kapitalizmus ciklikus – beleértve az évtizedes és az akár hónapos (pl. európai autóipar) ciklusokat – válságai és visszaesései folyamatosan arra ösztönzik a tőkésosztályt, hogy újabb és újabb módszereket találjanak ki a munkaerő költségének csökkentésére és „rugalmasságának” növelésére.

Ennek eszköze a munkaerőkölcsönzés, amelyhez – mint bármely más, a munkaerő árának csökkentését segítő szabályozáshoz – a tőkés érdekeket szolgáló kormányok világszerte asszisztálnak.

Az ilyen folyamatok nem fognak visszafordulni a képviselők vagy döntéshozók jóindulatából, sőt – amint a tendenciákból világszerte láthatjuk, a dolgozók a megtermelt jószágok egyre kisebb részéhez jutnak hozzá, egyre lazább szabályozások között. Az említett tendenciák visszafordításához – mint oly sok más területen – a munkásoknak kell kollektív erőt mutatniuk – és használniuk.

Mert ilyen ez a kapitalizmus.