A februári, Hősök terén tartott „influenszertüntetés” jelentősége túlmutat azon, hogy a NER-történet viszonylatában is rekordközeli létszámmal zajlott, elemi erejű társadalmi dühöt és elégedetlenséget testesített meg, majd megágyazott Magyar Péter színrelépésének. Óriási szerepe volt abban, hogy a „kegyelmi” botrány mögött újra meglássuk a Fidesz szociális nihilizmusát, az ellátórendszer füstölgő romjait. Hiszen Novák Katalin lemondásához nem a súlyosnál is súlyosabb szakemberhiány, a gyermekvédelmi rendszer alulfinaszírozottsága, a gyermekotthonok borzasztó infrastrukturális állapota miatti felháborodás vezetett, hanem végső soron a hatalmi gőg és a váratlan szembesülés annak következményeivel (mindezt annak nyomán, hogy a 444-nél egy újságíró lelkiismeretesen végigcsinált egy szürke ügyeleti napot).

Talán soha egyszerre annyi embert nem érdekelt még, hogy mi zajlik a gyermekotthonok zárt ajtói mögött, mint a tüntetést követően. A botrány előtti évtizedekben néha elolvashattuk az újságban, ha napvilágra került egy-egy abúzusügy (lásd: a bicskei fiatalok tragédiája sem idén szerepelt először a sajtóban), vagy esetenként vészjelzést adott egy-egy dolgozó, hogy lassan a gyerekekre omlik valamelyik intézmény épülete. (Amiben, fontos megjegyezni, a mindenkori kormányzat visel súlyos felelősséget.) Idén február-márciusban azonban megváltozott a helyzet. Ahogyan Bozsoki Róbert volt gyermekotthon-igazgató nyilatkozta találóan a Szabad Európának: „Most van rajtunk egy őrületes fókusz, ha ezt nem használjuk ki, hamarosan összedőlhet az egész.”

2024 végén érdemes számot vetni azzal, hogy „kihasználtuk-e” az őrületes fókuszt. A botrányt követő zűrzavar lecsengésével az ellátórendszer állapota kezdett mind kevesebb fényt kapni. A felkavarodott belpolitika hullámaiból kiemelkedett Magyar Péter, s márciusban már azok is Rogán „Tónira”, Varga Judit diktafonra vett mondataira figyeltek, akik egy hónappal azelőtt még a gyermekvédelem állapotán szörnyülködtek.

A Fidesz pár hónappal később aztán tett róla, hogy újra az intézményrendszer érdekelje a közvéleményt, csak éppen nem azzal a tónussal, ahogyan vélhetően Bozsoki Róbert is remélte. Amellett, hogy kormány a gyermekvédelmi intézmények vezetőinek kinevezését szigorította, a „kifogástalan életvitel” és a „pszichológiai alkalmasság” megalázó vizsgálatával a pellengérre állította a dolgukat többnyire egyébként jól végző, de borzasztóan alulfizetett dolgozókat is, jó adag homofób színezetet is adva az egész eljárásnak. Mindezt anélkül tette, hogy a gyermekbántalmazások megelőzése érdekében érdemi lépést tett volna.

Így lettek további áldozatai Bicskének: ezúttal nem intézetis gyerekek, hanem a rendszer dolgozói.

Végül persze ennek is a gyerekek látják kárát. „Összességében az, hogy a társadalmi figyelem mennyire irányult a gyermekvédelemre, ez végül is nullásra jött ki, tehát igazából nem jutottunk előrébb ahhoz a helyzethez képest, amiben voltunk. A szakmai részét nézve azt gondolom, hogy rosszabb helyzetben vagyunk” – így foglalta össze a Mércének augusztusban a helyzetet Meleg Sándor, a Szociális Munkások Magyarországi Egyesületének elnöke. Az év végére azt is elárulta a Belügyminisztérium, hogy csak idén a gyermekvédelmi dolgozók egyharmada távozott a szakellátási intézményekből – hogy ennek okai hogyan oszlanak meg a dolgozók vegzálása és az általános alulfinanszírozottság között, azt nem tudjuk.

Egy ideig úgy tűnt, mintha ezzel is zárult volna az a februártól datálható időszak, amikor a gyermekvédelemre általános érdeklődéssel figyelt közügyként tekinthettünk. Magyar Péter azonban úgy döntött, hogy őszi-téli kampánykörútja során visszatér a tulajdonképpeni politikai geneziséhez, és igyekszik újra témává tenni, mi is a helyzet a gyermekotthonokban. Persze ezen a ponton már felmerül a politikában időről időre visszatérő kérdés, hogy a gyermekvédelem helyzete, illetve tágabb értelemben a gyermekek helyzete valójában cél vagy eszköz? A politikai küzdelem folyik a gyermekvédelem erősítéséért, vagy a gyermekvédelem áll a politikai küzdelem szolgálatában? Ezt a kérdést anélkül nem tudjuk méltányosan megválaszolni, hogy tudnánk, egy esetleges jövőbeni Magyar Péter-kabinet megtette-e a szükséges lépéseket a rendszer javításáért.

Annyi azonban bizonyos, hogy rövid távon annak nem lettek következményei a gyermekotthonok állapotára nézve, hogy két politikus egy órán keresztül óbégatott az egyik intézmény bejárata előtt. Kevésbé cinikusan megfigyelve a dolgot: az látszik, hogy amit a Fidesz első számú, legesélyesebb kihívója követel, az egyhamar és abban a bizonyos formában biztosan nem fog megvalósulni a szoros politikai versengés logikájából következően. Remek ellenpélda a végrehajtások rendszere: utóbbi problémakör olyasmi, amit Magyar Péter – a gyermekvédelem állapotával ellentétben – néhány, kérdésre adott válasz kivételével alig vett a szájára. Mégis, a Fidesz a választási sikerre közvetlenül nem esélyes ellenzéki erők, a Szikra Mozgalom, Jámbor András, valamint párhuzamosan a Mi Hazánk munkája nyomán valószínűleg pontosan látta, hogy jól azonosított, sokakat érintő problémáról van szó, s ha érdemi lépéseket tesz az ügyben, a saját népszerűségét úgy tudja növelni, hogy nem ajándékoz győzelmet Magyar Péternek. Így történt, hogy drasztikusan megemelte az adósok nem végrehajtható jövedelemhányadát, még ha ez a végrehajtások számtalan ponton igazságtalan rendszerének csak egy kis szeletét orvosolja is.

Ezzel együtt nem maradt teljesen néma a gyermekvédelmi rendszer ügyében sem a Fidesz: a gyermekotthonok állapotáról már Pintér Sándor is megszólalt, sőt Gulyás Gergely kancelláriaminiszter is intézmények látogatására készül. Orbán Viktor a parlamentben – a témát a végrehajtásokéhoz hasonlóan nem elengedő Jámbor András kérdésére – 2026-ra ígért a „pedagógusokéhoz hasonló”, „áttörő jellegű béremelést” a szociális szférában dolgozóknak. Hogy a miniszterelnök a tanárbérek emeléséhez hasonlította a gyermekvédelmi dolgozók juttatásait is magában foglaló jövőbeli csomagot, az több szempontból beszédes. Egyrészt alátámasztja, hogy nem teszi meg Magyar Péternek azt a szívességet, hogy rendbe tegye ezt az alrendszert – ahogyan a 2022-es ellenzéknek sem tette meg a tanártüntetések kellős közepén.

Másfelől előrevetíti, hogy a pedagógusokhoz hasonlóan a szociális dolgozók is óriási kompromisszumok (vessük össze a státusztörvényt a „kifogástalan életviteli” vegzálással) árán kapnak valamennyit valamikor, amikor már várhatóan túl késő lesz, ha éppen már tegnap sem lett volna az.

Egy óriási, civilek szervezte tüntetéssel kezdődő időszak mérlege tehát eddig: hat bicskei áldozat lakhatásának segítése az Utcáról Lakásba Egyesület jóvoltából a demonstráción meghirdetett kezdődött gyűjtésből; valamint Orbán Viktor távoli ígérete. Ez nem kevés: sőt, sok jó ember kitartó munkájának eredménye, amit hiba lenne nem megbecsülni. De lehet, hogy több is lenne még ebben a történetben a magyarországi gyermekvédelem számára.