A Telexen november 23-án jelent meg Klág Dávid interjúja Tóth Evelin Judit pornófilmekben dolgozó operatőrrel. Ugyanazon a napon, amikor a Néma Tanúk Felvonulással kezdetét vette a gyermekek és nők elleni erőszakra figyelmet irányító, minden évben megrendezett 16 akciónap a NANE szervezésében. Az interjúban mind a kérdező, mind az interjúalany a pornóiparban érintett – sokszor bántalmazott – nők iránti szolidaritás teljes hiányáról tettek tanúbizonyságot, az interjút pedig a Telex mindenféle megfontolás, kommentár, egyéb tájékoztatás vagy a témát keretező információ nélkül lehozta, sőt át is vette annak legkárosabb meglátásait.

„Az ipar […] semmit [nem változik,] mindig lesznek olyanok, akik kiszolgálják azt a testükkel” – írja az újság az interjú felütésében, alaphangként ráerősítve a pornóval és prostitúcióval kapcsolatos, legkárosabb áldozathibáztató és nőgyűlölő mítoszokra. Teljesen elfedve a valódi felelősök – az ipar és a fogyasztók – szerepét, fél gondolatot sem pazarolva arra, vajon a pornófilmekben szereplő nőket milyen társadalmi, gazdasági, érzelmi vagy akár fizikai kényszerek visznek rá a pornófilmekben való szereplésre.

Az interjú túlnyomó részében egy felsőbb osztálybeli, egyetemet végzett – közép-kelet-európai, de mégiscsak a globális világrendben viszonylag előnyös pozícióból induló – operatőr sérelmezi, hogy neki nőként nem jut munka a filmipart átható szexizmus miatt, ezért számára „méltatlan” pornófilmekben kell operatőrként dolgoznia. A cikkben hangsúlyozott, nők elleni munkaerőpiaci diszkrimináció egy olyan probléma, amiről fontos beszélni, és ehhez a feminizmus nemcsak értelmezési kereteket, magyarázatokat, de potenciálisan előremutató cselekvési módokat is kínál. Lehet viszont ezt úgy tenni, hogy a saját helyzetünket tágabb struktúrákban értelmezzük, a jogos dühön túl, messzebbre tekintünk a középosztálybeli sérelmeinknél – és az ugyanezen struktúráknak sokkal kiszolgáltatottabb ember- és nőtársaink felé empátiával, szolidaritással fordulunk.

Itt viszont az interjúalany a feminista (?) narratívákat kizárólag a saját helyzetének kritizálására használja – mellesleg szót sem ejtve a kulturális szektor strukturális „forráshiányáról” a neolib-neokon államok kivonulásával, vagy a szektor autoriter leuralásáról, elsilányításáról és elsorvasztásáról, a nacionalista-neoliberális giccs felvirágoztatásáról. Majd, miután jelzi, hogy megélhetési okokból elvállalt pornóipari munkákat, pár mondattal odébb hajmeresztő stílusban beszél a kamerája előtt megjelenő, pornóiparban érintett nőkről:

„[…] a legtöbb lány nem túl vonzó. A legtöbben rossz körülmények közül jönnek, sajnos ezt a kinézetük is tükrözi. Nem volt jó alakjuk, igénytelenek; letört köröm, rossz fogak. Kilencven százalékban ukrán és orosz lányok jöttek. Volt néhány román, néhány angol, sokan jöttek Dél-Amerikából is. […] néha egy hüvelygombás, lábgombás, nulla idegen nyelven beszélő, de magát sztárnak képzelő hisztis picsa. Tisztelet a kivételnek, a magyar lányok általában rendben voltak. De ezek is hozzáadtak a méltatlanság érzéséhez. […] Miért kell ezt nekem néznem?”

A magyar operatőr számára ezeknek a nőknek a valósága egy megvetendő, mocskos, tőle távol eső világ, amiben ő megélhetési kényszerből, csak kívülállóként vesz részt. Az interjúban megjelenő narratívával  igyekszik magát eltávolítani  a pornó (felfoghatatlan, kimondhatatlan) valóságától, (osztály)pozíciójából adódóan szembeállítva magát ezzel. A „hüvelygombás” nők felé nem empátiával vagy bármiféle tisztelettel, hanem undorral, megvetéssel, távolságtartással fordul. Méltatlannak érzi, hogy a pornóiparban kell dolgoznia, és amikor az intimitás egy új formája a gyerekvállalással megjelenik az életében – amely egyébként a jelenlegi politikai kontextusban egy értékesebbnek feltüntetett női státuszt is jelent, amennyiben fehér, felsőbb osztálybeli nő az illető –, akkor érzi leginkább, hogy nem elviselhető számára többé a pornó, és abba akarja hagyni.

Tóth Evelin magát „kívülállóként” azonosítva, az interjú során többször igyekszik semlegesíteni, „mindennapi normalitásként” feltüntetni a forgatáson zajló dolgokat és az általa átélteket (ez egyébként az újságíró által adott címben is visszaköszön):

„Nagyon hamar megszokod a meztelenséget, meg azt, hogy ott mit csinálnak. Olyan, mintha csak beszélgetnének.”

Az interjú más pontjain viszont – talán akaratlanul, az ellentmondást megmutatva – felfedi a valós viszonyát a pornóiparhoz. Az operatőrként – a nők aktív lefilmezőjeként – átélt borzasztó élményekre utal a rémálom megemlítése is:

„Az egyik visszatérő rémálmom, hogy a munkatársaim […] közlik, hogy nem jött el a lány, ezért nekem kell helyettesíteni. Természetesen minden egyes alkalommal nemet mondok.” Pornóban szerepelni tehát valójában szerinte is egy rémálom, de az interjúalanynak szerencsére még álmában is van gerince – értsd lehetősége –, nemet mondani.

Ez a kettősség, ez az ellentmondás végigvonul az interjún, és talán ott csúcsosodik ki, amikor végtelen undorral beszél a pornóban jelen lévő, alacsony társadalmi státuszú nőkről. Mindez jól megmutatja, hogyan mélyíti el a pornó az osztálykülönbség szakadékait, és hogyan zárja ki teljesen a női szolidaritást a szexipar logikája.

A női operatőr a pornót teljes egészében elítéli és undorodik tőle – miközben ő maga is részese volt annak a traumának, amit az ebben való kollaboráció jelent.

Ő azzal keresett pénzt, hogy leforgatott rengeteg filmet rendkívül kiszolgáltatott helyzetben lévő nőkről. Majd ezek után sérelmezi, hogy ennek részese kellett, hogy legyen. A (saját és a hozzá hasonló státuszú nők) helyzetére a megoldást a „nőknek szóló mentorprogramban” látja. Ő mintegy viccből, szelfiket készít a forgatásokon, amik aztán budapesti szórakozóhelyek falaira vannak kiplakátolva „művészeti” projekt címén – feltehetőleg elősegítve a karrierjének építését. (Az, hogy ebbe beleegyeztek-e a pornóban szereplők, a szöveg alapján nem egyértelmű, és jogi kérdéseket is felvethet.) Ő tovább léphet, a filmjeiben szereplő nők pedig maradnak a pornóiparban, az élet megy tovább.

Ez az interjú akarva-akaratlanul a szexipar kegyetlen logikáját, illetve a rendszer működését tárta fel – azonban bármiféle reflexió nélkül. Annak, a női szolidaritást írmagjában kiirtó, kapitalista patriarchátusnak (melynek legújabb verziója a technofeudalizmus) embertelen logikáját, amely ezt teszi azzal, aki részesévé válik a pornóiparnak – operatőrként, végrehajtóként. Az a sok pornófilm, amit Tóth Evelin lefilmezett, ugyanúgy dehumanizálja, tárgyiasítja a nőket, mint az a beszédmód, ahogyan róluk megnyilatkozik – amivel elhatárolódni igyekszik „tőlük” és „a világuktól”.

Mindez érzékelteti, hogyan keríti hatalmába a nők elleni strukturális erőszak logikája azoknak a tudatát, akik ilyen módon részt vesznek a fenntartásában. Ennek az eredményét olvashatjuk az interjúban, amely a nőket pont olyan tárgyiasított képeken keresztül láttatja, mint a pornófilmek, amiket az operatőr filmre vesz.

A két világ vagy valóság (pornó vs. „rendes” középosztálybeli karrier) elválasztásának kísérlete ellenére az „ő világuk” – a mi világunk is. A globális szexipar mindenkit érint. Mindannyiunk ügye, hogy mit gondolunk a pornóiparról és a nők elleni rendszerszintű erőszakról. Hogy mi jut el a gyerekeinkhez az online térben, mit „tanulnak” ezúton a szexről. Hogyan bánunk a nőkkel, hogyan beszélünk a szexiparban részt venni kényszerülő, alacsony társadalmi státuszú, globális délről/perifériákról származó nőkről, feltárjuk-e annak az okát, hogy miért kerülnek oda az operatőrök kamerái elé. És feltárjuk-e azt is, hogy a (női) operatőrök miért kerülnek ezek mögé a kamerák mögé.

Ezek kényelmetlen és nehéz kérdések, amelyeknek feltevésében és megválaszolásában egy olyan médiumnak, mint a Telex, fontos szerepe lehetne. Ezekre a kérdésekre nem elég undorral és elhatárolódással reagálni, nem lehet belőlük viccet csinálni, és nem dobhatóak címlapra felelőtlenül, a piaci platformlogikát szolgálva, pusztán még több kattintás reményében– a szexipar társadalmi beágyazottságát teljesen figyelmen kívül hagyva, az interjúalany álláspontjait abszolút normalitásként kezelve. Ezek hatalmi-politikai kérdések, közös ügyeink, amelyekről érdemi, kritikai diskurzusra lenne szükség.