Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„Biztos, hogy a kormányhivatal nem fogja elkaszálni” – Terézváros polgármestere az Airbnb-szavazásról

Lassan hajrájába érkezik az a terézvárosi ügydöntő szavazás, amelynek során a kerület lakossága eldöntheti, hogy tiltsák-e ki a városrészből az Airbnb-típusú szállásadást. A szavazás során elektronikusan és papíron is válaszolhatnak a terézvárosiak arra a kérdésre, hogy „Egyetért azzal, hogy a VI. kerületben tiltsuk meg a társasházi lakások kiadását Airbnb-típusú szálláshelyként?”. A szavazás vasárnapig tart, és az eredményt magára nézve kötelezőnek fogja tartani a Soproni Tamás vezette önkormányzat, tehát annak alapján alkotnak rendeletet a jövőre nézve.

A közelgő határidő apropóján beszélgettünk a polgármesterrel és Csernó Tibor aktivistával arról, hogy ők hogyan látják a problémát, és a kerületi lakosok bevonódását az arról való nyilvános diskurzusba.

Soproni Tamás a Mércének úgy nyilatkozott, hogy elégedett a szavazáson résztvevők arányával:

„Tegnapig bezárólag [szeptember 9. – B.L.] 3331-en szavaztak. Elégedett vagyok, hisz ha a hasonló fővárosi kezdeményezésekhez, például a fővárosi Lakógyűléshez képest már most több százalékponttal nagyobb az arány. Jól látszik, hogy a kerületi lakók számára a rövidtávú lakáskiadás fontos téma. Éppen ebben próbálunk segíteni, hogy átlátható közéleti vita során dönthessenek a lakók.”

Soproni kifejezetten elégedett volt azzal is, hogy az Airbnb-érdekképviselők és az Airbnb-típusú lakáskiadással kritikus szakértők között létrejött egy vita a kerület szervezésében (a vitát a Mérce élőben közvetítette itt, és elemezte is itt). A polgármester szerint bár a közönség soraiban láthatóan inkább a lakáskiadók foglaltak helyet, és a bekiabálások miatt néha nem sikerült a kulturált vita keretein belül maradni, összességében előremutató, hogy létrejött maga a párbeszéd. Soproni Tamás azt is hangsúlyozta, hogy mind a Szikra Mozgalom és a lakhatási szervezetek által vitt, tiltást szorgalmazó kampánynak, mind az Airbnb-típusú lakáskiadók lobbiszervezetei kampányának örül, mert így legalább értelmes közéleti vitát lehet folytatni érvek ütköztetésével. Soproni Tamás egyébként korábban Facebook-posztban hívta fel rá a figyelmet, hogy az Airbnb-lobbi szervezetei, akik a rövidtávú lakáskiadás mellett kampányolnak, megtévesztően, önkormányzati tájékoztatók külalakját imitáló szóróanyagokat helyeztek el terézvárosiak postaládáiban. A polgármester emiatt jogi lépéseket tett.

A fent említett, rövidtávú lakáskiadás ellen kampányolók, így a Szikra Mozgalom politikai csoport, illetve a Város Mindenkié és az Utcáról Lakásba Egyesület lakhatási szervezetek részéről Csernó Tibor lakhatási aktivista (aki maga nem tagja a Szikrának, csak a kampányban vesz részt) szintén örömének adott hangot, hogy a döntés előtt a lakosokat sikerült tájékoztatni.

„Az egyik legjobb hír, hogy a lakók tájékoztatása az önkormányzat részéről jól sikerült, a legtöbb ember legalábbis már hallott arról, hogy jelenleg szavazás zajlik a kerületben. Azok közül, akikkel én találkoztam a kopogtatás során, ott egyelőre többségben voltak a bizonytalanok, de szerencsére nagyon nyitottak voltak a beszélgetésre az Airbnb hatásáról a kerületben”

– közölte Csernó, akinek a tapasztalatai szerint azokban a társasházakban könnyebb volt meggyőzni az embereket az „igen” szavazat mellett, amelyekben van Airbnb, vagy más hasonló típusú szálláshely.

Csernó ugyanakkor kritikus hangot ütött meg az önkormányzat korábbi hozzáállásával kapcsolatban, megjegyezve, hogy abban azóta pozitív változás állt be. Megemlítve a 2020-as kampányt, amelyet azután szerveztek, hogy a kormány az ilyen típusú szálláshelyek korlátozásával kapcsolatban jelentős jogköröket adott át az önkormányzatoknak, az aktivista úgy fogalmazott:

„Az a kampány annyiban különbözött a mostanitól, hogy az alulról építkezett, több baloldali és lakhatással foglalkozó szervezet összefogásával jött létre és »kétcsövű« volt a célkitűzés: ott voltunk az utcán, hogy meggyőzzük az embereket az Airbnb káros hatásairól és aztán az aláírásukat kértük, amit továbbítottunk az önkormányzataik felé, akiknél ott volt a lehetőség a korlátozásra. Akkor ezt ők többnyire figyelmen kívül hagyták, lesöpörték, ehhez képest a mostani kampány üdvözlendő váltás.”

Csernó szerint a lakók mostanra nyitottabbá váltak a tiltás irányába, és mindez a közelmúlt társadalmi válságainak tudható be:

„2020 óta válságspirálban élünk – a Covid alatti gazdasági fennakadás a lakáspiacon úgy jelentkezett, hogy az árak nem csak befagytak, de valamennyit csökkentek is. Az biztos, hogy ilyet velem együtt sokan ekkor tapasztaltak életükben először. Emellett a brutális infláció következtében az elszegényedést látva azt gondolom, hogy az emberek megértőbbek a mindennapi megélhetést érintő kérdésekben.”

Ehhez képest az aktivista szerint szinte derült égből villámcsapásként érkezett az önkormányzat döntése a szavazás megszervezéséről, így szűk időkeretben kellett a feleknek mozgósítaniuk a kampányra:

„A mostani kampány igazából majdnem mindenkit meglepett. Mondhatni a semmiből jött a terézvárosi önkormányzat bejelentése, hogy erről szavazást fognak tartani. Onnantól kezdve mind az Airbnb-lobbistáknak, mind a lakhatási és baloldali szervezeteknek volt nagyjából másfél hónapja felkészülni, hogy csatasorba álljanak az érveikkel és csapataikkal, mire a tényleges szavazás következik majd.”

A szavazás utáni nappal kapcsolatban Soproni Tamás polgármester arról beszélt a Mércének, hogy mindkét kimenetel esetére van már tervük. Ha a tiltás ellen szavazók lesznek többen, akkor is marad mozgástere az önkormányzatnak:

„Ha a nemek győznek, akkor is próbálunk a lakhatás javítása érdekében fellépni, van bérlakásprogramunk, amire büszkék vagyunk. Jelentős kedvezményt akarunk adni a hosszú távú lakáskiadásra. Szeretnénk egyéb ösztönzőket is adni, de nem tudunk: az üres lakásokra (a rövidtávon kiadott lakás is üres lakásnak számít, nem csak az iroda céljára hasznosított lakás – B.L.) nem tudunk magasabb adót kivetni, ehhez a kormány kellene, de ott nincs szándék az együttműködésre, egyszerűen sosincs komolyabb egyeztetésre nyitottság a részükről”

– mondta el Soproni.

Az igenek győzelme esetén, tehát ha zöld utat kap az Airbnb-típusú lakáskiadás tiltása, a polgármester szerint egyértelmű lenne a helyzet, tehát sem a lobbi részéről indított esetleges jogi támadások, sem a kormányhivatal akadályozó hozzáállása nem tudna változtatni a helyzeten:

„Az előző próbálkozás [a 2020 utáni szabályozás-kísérlet – B.L.] tágabb, szerintem egészségesebb értelmezése volt a jogalkotó szándékának. A mostani esetben nincs vita, nincs egyéb értelmezése a mi jogköreinknek. Persze az iparág szereplői próbálják vitatni, de egyértelmű a tiltáshoz való jog. Egészen biztos vagyok benne, hogy a kormányhivatal nem fogja elkaszálni, ha az igenek győznek.”

A terézvárosi ügydöntő szavazáson 2024. július 31. előtt kiállított terézvárosi lakóhelyet (tartózkodási helyet) igazoló lakcímkártya birtokában minden, 16. életévét betöltött helyi lakos szavazhat. Szavazni ezen a weboldalon, illetve az önkormányzat által megjelölt helyeken – a Jókai téren (a Jókai-szobornál), illetve a Lövölde téren (a Felső erdősor felőli oldalon) – és időpontban lehet. A papír alapú szavazás 2024. szeptember 2. reggel 8 órától 2024. szeptember 15-én 19 óráig tart. Online szavazni az tud, aki szeptember 15-én 19 óráig regisztrál, és éjfélig leadja a szavazatát.

10 millió forinttal kimászhatunk a bajból.

A kétharmada már megvan, ha te is beszállsz, hamarabb gyűjthetjük össze!

Segítesz?