A tanév első napján több ezer ember vonult a Belügyminisztérium elé, hogy Mészáros Csaba, a Madách Imre Gimnázium kirúgott igazgatója mellett tüntessenek. Mészárost azért távolította el a Belügyminisztérium a posztjáról, mert nem akarta betartatni a telefonokat az iskolákból kitiltó új rendeletet.

A sajátos évnyitó nem csak a közéleti uborkaszezon végét jelenti, hanem egyben az évek óta küzdő oktatási mozgalom újabb lendületvételét is. Mi történt hétfőn, és milyen folytatásra számíthatunk? Van még politikai tétje ezeknek a rendezvényeknek? A tüntetésen jártunk, és a résztvevőkkel is beszélgettünk.

Az oktatáson nem a telefonok betiltása, hanem az iskolák szabadságának visszaadása segítene

Habár idén nyáron nem igazán ment sehova, hétfőn biztosan visszatért a közélet. Több ezer ember vonult az utcára, hatalmas sajtófigyelem mellett. A kezdés előtt fél órával már vállt vállnak vetve álltak a médiamunkások kameráikkal a színpad előtti szűk padkán, a fotósok pedig kisebb falkába verődve járkáltak az akkor még szerény, nagyjából 500-1000 fős tömegben. A kamerarengetegnek meg is lett az eredménye, másnap a tüntetésről videós beszámolóval jelentkezett többek között a 444, a Telex, és a 24 és néhányszor a tüntetésről szóló élőjére kapcsolt a több hónapos szilenciumát épp aznap megtörő Partizán is.

A sajtófigyelmet végül részben a részvétel is visszaigazolta, számításaink szerint körülbelül 5000 ember vehetett részt a tüntetésen. Így jó ideje ez volt a legnagyobb ellenzéki tüntetés. Igaz, ez a szám jóval elmarad az igazán nagy tél végi, tavaszi megmozdulásokétól.

Persze azt már megszokhattuk, hogy a média kifejezetten szereti a nyílt tekintetű fiatalok morális felháborodását közvetíteni – valóban jól mutat, és a felháborodás jogosságát is nehéz megkérdőjelezni. Ám mivel évek óta követhetjük az oktatási mozgalom ügyét, mostanra sokkal fontosabb kérdéssé vált, hogy vajon lesz-e a felháborodásból politika? Politika, amely széles tömegek problémáit képes artikulálni, sőt akár osztályok közötti szövetséget szervez az oktatás ügye köré, hozzájárulva valamifajta ellenhatalom kiépítéséhez is. Korábbi kísérleteinkhez híven a továbbiak során tehát a politikai potenciál felől fogjuk vizsgálni a tanévnyitó tüntetést.

Az iskolai évkezdős hangulatot – egyébként jól előadott – himnusz-énekléssel megalapozó program a szokásos forgatókönyv szerint zajlott: különböző, a konkrét üggyel közelebbi-távolabbi kapcsolatban lévő beszélők adtak hangot sértettségüknek, mesélték el, mit tett velük és intézményükkel a hatalom. Jártak a színpadon jelenlegi és volt madáchos diákok és szülők, Iványi Júlia, Iványi Gábor egyik nemrég bezárt iskolájának vezetője, a Tanítanék mozgalom ex-tanár képviselői és Dr. Dukán András Ferenc, a Madách korábban kirúgott matematika tanára, a Momentum csepeli polgármesterjelöltje is. A tüntetés végén pedig a Madách tanári kara énekelte el „az igazgató úr kedves dalát”, a Szól a kakas márt.

A beszédek alapvetően két téma köré összpontosultak. A diákok felszólalásai leggyakrabban a telefonhasználat tiltását helyezték előtérbe, míg a tanároké az intézményi autonómiát. A fiatal beszélők amellett érveltek, hogy a jövő a digitális eszközöké, és csak „egy elmaradott ország” tiltja be őket, ahelyett, hogy tanítaná a helyes használatukat. Az idősebbek inkább a Belügyminisztérium hatalmaskodását, a tanári és intézményi szabadság elvételét kérték számon.

Meglepő módon a lapunknak a tüntetés után nyilatkozó diákok és fiatal felnőttek mind az utóbbi kérdést érezték fontosabbnak, sőt, nem találtunk egy fiatalt se, aki szerint ne kéne valamilyen módon szabályozni a telefonok használatát. A két témát is az intézményi autonómia felől szintetizálták: szerintük a telefonhasználat szabályozása a tanárok, tantestületek dolga lenne.

Így már csak a tüntetésre érkező fiatalokat megkérdezve is ellentmondásra akadtunk: a színpadon elhangzottakkal, legalábbis néhány beszéddel szemben, nem a telefonok szabályozásának ténye ad okot a felháborodásra.

A kormány célja pedig épp az lehet, hogy a telefonokért vívott felesleges és politikailag igen megosztó szabadságharc felé tolja a mozgalmat.

Legalábbis erre enged következtetni, hogy a tüntetés után kiadott új belügyminisztériumi rendelet már a tanárok telefonhasználatát is korlátozná, tovább szítva az indulatokat.

Távolabbról rátekintve Mészáros kirúgása világos mintába illeszkedik: nyár eleje óta sorra távolítják el a renitens igazgatókat. Mégis, végül jelentős megmozdulás egy elitgimnázium, a Madách körül bontakozott ki, ráadásul egy olyan ügyben, ami számos csapdát rejt. Mert lehet, hogy elsőre a telefontiltás elmaradott intézkedésnek tűnhet sokaknak (míg mások épp, hogy ünneplik), de valójában az okos eszközök iskolai korlátozása Európa-szerte trenddé vált Hollandiától Belgiumon át Franciaországig. A szokásos nyugatozás a szokásosnál is hamisabban cseng tehát.

Tegyük hozzá, hogy a kormányok nem ok nélkül kezdtek bele az iskolai telefonhasználat korlátozásába. A digitális kapitalizmus figyelemgazdaságával tényleg képtelenség felvenni a versenyt, továbbá a techcégek szempontjából célcsoportnak, kiemelt piacnak tekintet fiatalok mentális egészségét igenis feladata megóvni az államnak, a társadalomnak. Persze, tehetjük még hozzá, a Fidesz feltételezhetően nem csak vagy nem elsősorban a gyermekek mentális egészségéért aggódik, tekintve, hogy a nemzeti tankönyvek is építenek az okostelefonokra, ahogy a KRÉTA rendszer is. Valószínűbb, hogy a kormány csapdát igyekszik állítani az oktatási mozgalomnak, gyenge pozíció felvállalására készteti az oppozíciót.

De nem csak a telefontiltásra kihegyezett felháborodással nehéz azonosulni. Az egyébként ügyesen beszélő madáchos fiatalok olyan érvei is nehezen emészthetőek, melyek szerint úgyis minden diáknak legalább két méregdrága okostelefonja van, vagy hogy még Hollandiában is tüntetnek épp a volt madáchos diákok az igazgató kirúgása ellen. Az ilyen megszólalások alapján

mégis kiknek a támogatására számítanak, kiket tekintenek szövetségesnek, kik a hozzájuk hasonlók? Mert az ország nagy többsége egészen más életet él, mint amit ezek az elszólások mutatnak.

Pedig a színpadra bátran kiálló diákoknak biztosan sok mondandója lenne, hisz az oktatási rendszer problémái nem a telefonhasználattal kezdődtek, és a NER túlhatalmának is hála egyre messzebb vagyunk attól, hogy az iskola ténylegesen a fiatalkori szocializáció, a tanulás és a felnövés szabad tere lehessen. És ezt épp ők tudják a legjobban.

Hova tovább oktatási mozgalom?

A Tanítanék és az Egységes Diákfront segítségével létrejött demonstráció nem csak Mészáros Csaba kirúgásáról és a telefonhasználatról szólt. A tüntetéssel az oktatási mozgalom ismét lendületet vett, hogy az elmúlt évek keserves harcai és kisebb győzelmei után tovább folytassa küzdelmét a tanszabadságért.

Ebből a szempontból jelzésértékű, hogy az „Itt állok, mást nem tehetek” rigmus volt a legemlékezetesebb a tüntetésről, egyben a klasszikusok („Mocskos Fidesz”) mellett ez csendült fel leggyakrabban.

Hiába beszélt ugyanis kivétel nélkül minden felszólaló a „cselekvés” fontosságáról, egyikük sem mondott semmi konkrétumot azon túl, hogy „minden nap helyesen kell cselekednünk”, vagy hogy „csak a közös cselekvés érhet célt”.

Azért is hiányozhatott a cselekvésre buzdítás, mert – szintén a beszédekből kiindulva – a mozgalom kizárja az olyan kevésbé békés és jogszerű ellenállási formákat mint például a vadsztrájk vagy az iskolafoglalás.

Összességében a hallgatóság benyomása az lehetett, hogy a tüntetés célja maga a tüntetés (tehát öncélú), nincs további cselekvés. Ahogy el is hangzott a színpadról, hogy nem számít, hogy a kormányzat úgysem fog reagálni a tüntetésre, a lényeg, hogy megtörtént. Csakhogy így az ellenállásból az ellenállás elbábozása vált, ezt jelenti az „Itt állunk, mert mást nem tehetünk”.

Pedig a nekünk nyilatkozó diákok is többre vágytak az üres Belügyminisztérium előtti ácsorgásnál.

Egyikük szerint akkor tartana valahol az ellenállás, ha „leállnának a buszok, leállnának a repterek” ha kitörne az általános sztrájk. Ám szerinte és társai szerint erre kevés esély van. Hogy miért, az ügyben megoszlottak a vélemények. Volt aki szerint csak „nem vagyunk elegen”, míg mások úgy látják, hogy mindenki félelemben van tartva, megint mások szerint eleve hiányzik a szolidaritásra való hajlandóság a magyar társadalomból.

Persze tudjuk, hogy a szolidaritásra való készség nem az egyes emberek adott erkölcsi minősége, hanem politikai munka eredménye, a munkáé, amelyet a mozgalomnak még el kellene végeznie. Ez a munka kezdődhetne ott, hogy nem mindig a fővárosi gimnazisták és gimnáziumok körül forognak az ilyen tüntetések. Hisz egyelőre még csak kísérletek voltak arra, például az Egységes Diákfront részéről, hogy a szervező munkába bevonjanak másokat is.

Volt olyan fiatal is, aki a megváltozott aktuálpolitikai helyzettől, azaz Magyar Péter fellépésétől vár új fejleményeket.

Szerinte Magyar személyében a Fidesz valódi ellenfélre lelt, így sokkal nagyobb a politikai költsége az oktatásügyi botrányoknak. A megszólaló elmondta nekünk, hogy korábban kutyapártos volt, de mostanra Magyar támogatója lett. Nem mellesleg Magyar Péter személyesen részt vett a hétfői tüntetésen.

A Tisztelet és Szabadság Párt (TISZA) elnöke a Telex riporterének elmondta, hogy a telefonhasználat valamilyen szabályozásával ő egyetért, de a kormányzat nyilvánvalóan gumicsont gyanánt dobta be a témát. A pártelnök reméli, hogy mielőbb tovább léphetünk ezen a témán „mert ha nem, akkor hetekig erről lesz szó, a fontos dolgok helyett”.

Így vagy úgy, ez a tüntetés még a szokásos performansszal zárult: a szervezők mindenkit telefonjuk feltartására szólították fel, és színpadra hívták a fotósokat, hogy lefényképezhessék a világító rengeteget. Kiváló képek készültek. De vajon ez meddig és mire elég?