Szinte mindennapos hír, hogy egy-egy telephelyen botrányos szabálytalanságok közepette tonnaszám tárolnak selejtes, feldolgozásra váró akkumulátorokat cégek, hogy éjjel-nappal zúgnak az akkumulátorgyárak, és aggódik a lakosság a talajvíz elszennyezése és a saját egészsége miatt, mert a gombamód szaporodó üzemek a lehető legkisebb átláthatósággal és igencsak laza szabálykövetéssel működnek.

Elvileg ezt a káoszt csillapíthatná a kormány tervezett rendeletmódosítása, melynek értelmében mindenképp meg kellene vizsgálni a jövőben az akkumulátorgyárak, akkuhulladék-feldolgozók és egyéb akkuipari üzemek környezetre gyakorolt hatását. Az úgynevezett környezeti hatásvizsgálat jelenleg nem kötelező az akkuiparban, ennek lefolytatásáról a környezetvédelmi hatóságként is funkcionáló kormányhivatalok dönthetnek, és rendszerint nem nehezítik a beruházók dolgát azzal, hogy kimondják: jelentős hatással van egy gyár működése a környezetre.

Az új rendelet értelmében viszont minden akkuipari tevékenység környezeti hatásvizsgálat-köteles lenne

– tehát az immár alapvetés lenne, hogy ezeknek a gyáraknak jelentős környezeti hatása van. Ez mindenképp előrelépés. Az eljárás végén a hatóság környezetvédelmi engedélyt ad, vagy elutasítja annak kiadását.

Az Energiaügyi Minisztérium közlése szerint a vizsgálat kötelezővé tételével „a cél a magyar emberek egészségének védelme és a környezetvédelmi célkitűzések további erősítése”. Bár ezt külön nem emelte ki a minisztérium, a tervezet szövegében indoklásként szerepel, hogy a szigorításra azért is van szükség, mert azt 2011 óta európai parlamenti és tanácsi irányelvek is előírják, mindeddig azonban nem illesztette be a kormány a magyar jogrendbe.

A – finoman szólva is megkésett – intézkedés akár fontos mérföldköve is lehetne az akkugyárak elleni lakossági tiltakozásoknak, egyelőre azonban nem sok jel utal arra, hogy mindez több lenne üres kormányzati kommunikációnál.

Szolgálhatná-e a szigorítás tényleg a környezet és a lakosság védelmét a gyakran szabálytalankodó akkuipari vállalatokkal szemben? A tervezettel kapcsolatban Szaszkó Andrea, a Göd-ÉRT Egyesület alelnöke, önkormányzati képviselő nyilatkozott a Mércének.

Egyik fajta engedély sem ér sokat a jelenlegi rendszerben

Nyugtalanító, megválaszolatlan környezetvédelmi kérdések, súlyos lakossági aggodalmak nagyjából attól a perctől fogva fennállnak, hogy a gödi Samsung a magyarországi akkumulátorgyártás zászlóshajójaként megkezdte a termelést 2018-ban. A különféle környezetvédelmi engedélyezések iránt pedig azóta sem túl erős a közbizalom.

Bár másik kategória, a most módosítani tervezett rendelet szabályozza az úgynevezett környezethasználati engedélyek kiadását is, amiből már legalább egy, meglehetősen sok kérdést és aggályt felvető esetet láthattunk. Ez pedig előjelezheti azt is, hogy a most előírni kívánt környezeti hatásvizsgálat sem lehet átfogóbb szabályoz nélkül a leghatékonyabb megoldás a szabálytalankodó akkugyárak megregulázására.

Mint emlékezetes, a gödi akkugyár környezethasználati engedélyének megszerzésére csak öt évnyi működés után, tavaly decemberben kötelezték a Samsungot, mert olyan nagy teljesítményű kazánokat üzemeltek be egy bővítés során, ami már a hatóságok szerint is engedélyköteles. Holott a lakosság éveken át folyamatosan és egyre inkább felháborodva jelezte: túlságosan hangos a gyár és átláthatatlan, milyen hatással lesz hosszú távon a kibocsátása az emberek egészségére és a környezetre.

Hogy a jelenlegi rendszerben mennyire nem jelent garanciát önmagában a környezeti hatásvizsgálat (és az ehhez tartozó környezetvédelmi engedély) vagy épp a környezethasználati engedély a környezet megóvására, azt épp a gödi akkugyár esete példázza.

A gödi gyár az engedély kiadása, sőt annak április végi visszavonása után is többször olyan hangosan zúgott, hogy a közelben élők olykor saját teraszukon, hálószobájukban is nehezen tudtak pihenni. Emellett az elmúlt években több alkalommal is az akkugyártásban is használatos magzatkárosító oldószert, azaz NMP-t mutattak ki a gödi locsolókutak vizében, a szántóföldekre felbugyogó kommunális szennyvízben és a levegőben, a hatóságok azonban nem vizsgálták ki az eseteket, így a gödiek azóta se tudhatják, honnan és miért került a környezetbe a veszélyes anyag.

„Úgy látjuk, hogy ez egy kötelező kör, amit le kell tudni”

– mondta Szakszó Andrea a Mércének.

Szerinte mivel az utóbbi időben a figyelem középpontjába kerültek az akkumulátorgyárak, elkerülhetetlenné vált, hogy a most felmerült „követelményeknek legalább látszólag megfeleljen a szabályozás”. Emlékeztetett: 2018 óta van akkumulátorgyártás Magyarországon, de a kormányzati kommunikáció meg se említi, hogy azóta teljesen természetesnek kellene lennie például a környezethasználati engedélynek, hanem csak azt hangsúlyozza, hogy „most szigorítás van, és jól megmutatják, hogy itt mindenféle garanciák lesznek. Pedig ezeknek már rég létezniük kellene”.

A civilek úgy látják, „a törvény ereje formális” az akkugyárak esetében, így pedig nem működhet hatékonyan a környezeti hatásvizsgálatra kötelezésük sem, pedig alapvetően üdvözlendő lenne a szigorítás.

„A hatóságoknak egyrészt rendszeres időközönként ellenőrzést kellene tartaniuk, a környezetvédelmi dokumentációban foglalt állításokat ellenőrizni kellene. Úgy tűnik, mintha hasraütésszerűen fogadnák el ezeket. Azt látjuk, hogy nincsenek ellenőrzések, vagy ha vannak, és visszaéléseket tárnak fel, nem szankcionálják őket erőteljesen. Ha megkap egy ilyen engedélyt egy gyár, és előzőleg egy csomó iparbiztonsági szabálytalanságra, szennyezésre utaló jelet találnak, nem vizsgálják ki őket. Nagyon szép, hogy mindenkit megnyugtatnak, hogy minden tökéletes lesz és eukonformok leszünk, de gyakorlatilag tizenéve nem vagyunk azok”

– fogalmaz Szaszkó.

Arra a hiányosságra pedig Simon Gergely, a Greenpeace vegyianyag szakértője hívta fel a figyelmet az RTL-nek nyilatkozva, hogy egyelőre még uniós szinten sincs szabályozva, „milyen kibocsátások tartoznak az akkumulátorgyártáshoz, a magyar hatóságokon fog múlni, mit állapítanak meg.”

A kiemelten kockázatos NMP-nek például (aminek semmilyen körülmények között nem lenne keresnivalója a környezetben, Gödön mégis több alkalommal megtalálták) még nincs megszabott határértéke sem a talajvízben, sem a felszíni vizekben.

Mint emlékezetes, a Samsung környezethasználati engedélyét idén áprilisban felfüggesztette a bíróság, miután a Göd-ÉRT Egyesület megtámadta azt. A bírósági döntést azonban a két oldal kétféleképpen értelmezte – a gödi civilek és a Greenpeace szerint engedély hiányában teljesen le kellene állítani a gyárat a pereskedés végéig, míg az illetékes kormányhivatal szerint csupán részben korlátozni kell a működését. Így a Samsung továbbra is zakatol.

A civilek azért támadták meg a Samsung környezethasználati engedélyét, mert annak kiadása álláspontjuk szerint jogsértő módon történt, és a hatóság ezzel nem meggátolta, hanem épphogy szabad utat adott az üzem további környezetszennyező működésének. Mint arról az Átlátszó beszámolt év elején, a civilek többek közt azt kifogásolták, hogy a  környezetvédelmi hatóság a lakossági panaszok és a gyár sok esetben bizonyítottan törvénysértő zajszintje ellenére nem kötötte az engedély kiadását a zajszennyezés megszüntetéséhez. Csupán egy újabb, immár harmadik „zajcsökkentési intézkedési terv” végrehajtását írták elő a Samsung-gyár számára – hozzátéve: ha a zajszint még ezek után is túl magas lesz, további, utólagos zajcsökkentéseket kell végrehajtania. A civilek szerint mindez azonban sérti a jogszabályi előírásokat, melyek eleve nem teszik lehetővé több, egymást követő zajcsökkentési intézkedési terv elfogadását.

Ráadásul az egyesület által közadatként kikért októberi hatósági jegyzőkönyv annak ellenére nem szerepel az engedélyben, hogy egyértelműen igazolja: nemcsak a gyártól 100-200 méterre lévő lakóházakban, de a 600-800 méterre lévő ingatlanokban is jelentős a zajtúllépés mértéke. Mint az Átlátszó kiemelte, a jegyzőkönyvben egy szakértő meg is állapítja:

„A létesítmény a vonatkozó előírásoknak nem felel meg.” Ezért a civilek jogi álláspontja szerint amíg a zajhatárértékek betartását nem tudja biztosítani a cég, addig a gyár tevékenysége nem engedélyezhető. A környezetvédelmi hatóság egyébként a zajprobléma „megoldásaként” tavaly decemberben minimálisan korlátozta a Samsung működését azzal, hogy elrendelte két zajforrás éjjeli működésének felfüggesztését, de ennek gyakorlati hatását nem érzékelik a lakosok.

A civilek szerint a hatóságok rendkívül megengedőek voltak a levegő- és vízszennyezés ellenőrzése, valamint a gyárban keletkező akkumulátor-hulladék ügyében is.

Az engedélyből kiderül, hogy jelenleg nem biztosított a gödi gyár ipari technológiai szennyvizének kezelése: a váci szennyvíztisztító napi 4000 köbméter szennyvíz befogadására képes, miközben a Samsung két gödi gyárának kibocsátott szennyvize napi 8100 köbméter. A többlet szennyvíz befogadására Vácott egy második szennyvíztelep épül, ez azonban még nem készült el – az engedély azonban nem tisztázza, jelenleg miként oldják meg a hiányzó szennyvíz-tisztítási kapacitást.

Emellett az engedély szerint van olyan légszennyező pontforrás, amely esetében nem teljesülnek az előírt légszennyezettségi határértékek – a hatóság azonban ez esetben is elegendőnek tartotta, ha a Samsung később igazolja a megfelelőséget.

Azt is elismerte a kormányhivatal, hogy a gyárban keletkező akku-hulladékok kezelése nem megoldott, ezért előírták, hogy a cégnek intézkedési tervet kell benyújtania, mely a hulladék gödi telephelyen történő minél nagyobb arányú feldolgozását és mennyiségének csökkentését célozza.

Nem adtak választ többek között arra a kérdésre sem, hogy az eljárás során miért nem vizsgálták a tervezett, napi több mint 20 ezer köbméter vízkivétel felszíni vizekre gyakorolt hatását – ahogy a beruházás felszín alatti vizekre gyakorolt hatását sem vizsgálták, melyet az Európai Unió Víz Keretirányelve is előír. Az sem derült ki, miért adott lehetőséget a hatóság több mint háromszor annyi vízfelhasználására, mint amennyire a gyárnak szüksége van.

Egy másik emlékezetes példa az SK on Hungary iváncsai akkugyárának környezethasználati engedélye, amit a be nem jelentett veszélyes anyagok és a dolgozókat ért mérgezés ellenére tavaly nyáron szintén kiadott a hatóság.

• Az engedélyből többek közt kiderült, hogy:
  az előzetes számítások szerint az NMP koncentráció alapvetően a telephelyen belül marad, de bizonyos széljárás esetén egész Iváncsa területére elszállhat a mérgező por, de közben hígul;
• a  sósav „mindössze néhány épületet érinthet” a falu szélén;
•  azt is leszögezte a hatóság, hogy a gyár megtisztított szennyvizében lévő szennyezőanyag koncentrációja nem lépheti át a küszöbértéket – csakhogy, mint azt feljebb is említettük, a lítium és az NMP anyagokra például egyáltalán nincs határérték, így a küszöböt „ a tevékenység megkezdésekor elsőként mért koncentráció” jelenti majd.

A már kiadott engedélyek, környezetvédelmi eljárások tehát nem adnak túl sok okot a bizalomra. Ha a kormány nem ír elő határértékeket az akkugyártásban használt veszélyes anyagokra, a hatóságok pedig továbbra is ilyen elnézőek maradnak az akkuipari multikkal, a környezeti hatásvizsgálat előírása sem lesz garancia a környezet megóvására.